További Hardver cikkek
Alig három napja hogy megjelent az Xbox 360, az első újgenerációs konzol, máris életre kelt a jó ideje dögunalmas piac. Öt éve, 2000 márciusában került a boltokba a legnagyobb rivális, a Playstation 2, amire a Microsoftnak csak másfél éves csúszással, 2001 novemberében sikerült válaszolnia első konzoljával. A harmadik versenyző, a Nintendo GameCube ugyanekkor jelent meg az amerikai piacon, ám ez inkább Japánban volt sikeres.
Megkésve
A Microsoft játékgépéből az elmúlt években 22 millió fogyott, míg a PS2-ből kilencvenmillió, ezért a társaság folyamatosan fejlesztett, hogy a következő generációnál behozhassák a lemaradást. A Microsoftnál ugyanis úgy okoskodtak, hogy a különbség egyik legfőbb oka a megkésett megjelenés, így minden erőforrást arra fordítottak, hogy az Xbox 360 megelőzze a PS3-at.
Ez sikerült is, a játékgép 2005. november 22-én került az amerikai boltokba, és rövidesen Európában valamint Japánban is megkezdik az árusítást. (Magyarországon persze úgy tűnik, szokás szerint nem lesz hivatalos forgalmazás.)
Az időért folytatott harcot tehát a Microsoft nyerte, ráadásul a legjobbkor: épp karácsony előtt, amikor mindenki szeret drágát vásárolni, szezonja van a konzoloknak. Még egy körülmény segíti az új játékgépet: a PS2 idejét múltnak tekinthető, bár az öt éves technológia sokkal tovább bírta, mint azt egy számítógép esetében várnánk, már eljárt felette az idő. Grafikai képességei az Xbox 360-at messze a PS2 vagy a GameCube fölé helyezik, e tekintetben tehát lényegében konkurencia nélküli a Microsoft játékgépe.
A gép processzorát az IBM gyártja, három magot zsúfoltak össze a 3,2 gigahertzen üzemelő csipbe. A három mag hat utasításszál végrehajtására képes egy időben. A grafikus mag az Atitól származik, a videocsipbe 10 megabájt memóriát ágyaztak, míg a gépnek 512 megabájt GDDR3 memóriából kell gazdálkodnia.
A programozók tehát komoly hardvert kaptak, látványos grafikára lehet számítani, igaz, a PS3 már most tartósabbnak tűnik: persze mindegyik cég úgy méri le gépe összteljesítményét, ahogy akarja, a Microsoft egy teraflopsos számolási teljesítményről beszél, míg a Sony 2 teraflopsot emleget a PS3 kapcsán. Nem mintha a teljesítmény lenne a meghatározó: szakértők szerint az Xbox erősebb volt, mint a PS2, mégis kevésbé izgatta fel vásárlóközönségét.
Veszteséges gyártás
Minden azon múlik, hogy a Microsoft hogyan kufárkodik a következő pár hónappal. A jelek szerint minden eszközt bevet a társaság. Agresszív marketingkampány, óriási megnyitók, fanatizálás (voltak, akik 30 órát álltak sorba, hogy hozzájussanak egy Xbox 360-hoz), ami meg is hozta a kívánt hatást: az első darabok pillanatok alatt elfogytak, aki most akar a játékgéphez jutni, már csak az eBayen keresztül teheti, kétszeres, háromszoros áron. Egyes beszámolók szerint két nap alatt tízezer konzol cserélt gazdát az aukciós oldalon, az ügyes, ám anyagias első vásárlók igencsak jól jártak.
Más hírek pedig arról számoltak be, hogy a Microsoft egyenesen veszteségesen gyártja a konzolt, amit a társaság sem cáfol, az elsőségért mindent. Az iSuppli szerint a redmondi cégnek 525 dollárjába kerül a 399 dollárért árult erősebbik játékgép, darabonként tehát 126 dollár, 27 ezer forint a veszteség. Ha ezt beszorozzuk azzal a hárommilliós darabszámmal, amit a Microsoft az első három hónapban értékesíteni kíván, olyan összeget kapunk, amelyiket bármelyikünk szívesen elköltene: 378 millió dollárból (80 milliárd forintból) mindenesetre kevesen kezdenénk veszteséges konzolok gyártásába.
Minőségi hibák
A kezdet mindenesetre bíztató a társaság szempontjából, igaz, egyből megjelentek a fanyalgók is: csak a drágábbik, merevlemezes változat képes arra, hogy lejátsszuk a korábbi verzióra írt játékokat, ráadásul a gyártó ígéretével ellentétben ezek a játékok nem néznek ki jobban az új konzolon. Persze jelentkezett a tipikus microsoftos hiba is, amitől akkor sem tudnak szabadulni, amikor hardvert, és nem épp szoftvert gyártanak: az Xbox 360 sokszor kifagy, vagy ami még rosszabb, számsorból álló hibaüzenetet küld, ami a második legrosszabb dolog játékgép esetében. A társaság ugyanakkor igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy elszigetelt esetekről van szó, a hibás gépeket pedig kicserélik.
A harc még csak most kezdődött, és képtelenség megjósolni, hogy mi várható a következő pár évben. A befektetőket mindenesetre nem különösebben hatotta meg az új Xbox 360 megjelenése: a társaság részvényei az októberi mélyrepülést követően erősödésbe kezdtek, ez szinte folyamatos volt november 22-ig; aznap azonban esett a papírok értéke, és a jelentősnek nevezhető 105 millió dolláros forgalom mellett sem tértek magukhoz a papírok. A Microsoft aznap leheletnyi mínuszban zárt.