További Hardver cikkek
A japán cégek hagyományt teremtettek az idei E3 kiállításon azzal, hogy késve kezdték meg programjukat. Magyar idő szerint kedd hajnalban a Sony keserítette meg az ébren maradt európai felhasználók életét azzal, hogy egy óra helyett végül csak kettőkor indult el a PS3-show, kedd délután meg a Nintendo várakoztatta a közönséget. Igaz, a kisebbik japán konzolgyártó a tavalyi E3 óta adós játékgépe, a Wii (korábban: Revolution) részletesebb ismertetésével, ehhez képest meg már semmi az az egy óra. Eddig csak annyit lehetett tudni a konzolról, hogy olcsóbb lesz mint két konkurense, kevésbé lesz alkalmas multimédia-feladatok elvégzésére, de nagyon innovatív távirányító jár majd hozzá. A hosszú várakozásnak aztán az lett az eredménye, hogy időközben a Sony lenyúlta a kontrollert, a fél nappal a Nintendo előtt bemutatta a PS3 mozgásérzékelős irányítóját. Így viszont már csak egy kérdés maradt: mivel tud a Nintendo versenybe szállni a két óriás ellen?
Nincs következő generáció
A késés persze egy nagy összeesküvés része is lehetett. A Microsoft jóhiszeműen három órával a Nintendo Wii bemutatója utánra szervezte saját prezentációját, a csúszás miatt azonban még az elvi lehetősége is elveszett annak, hogy időben átérjenek az újságírók az Xbox 360 show-ra. Bill Gates várhat, ha már egyszer olyan gazdag.
Aztán magyar idő szerint este fél hétkor Mijamoto Sigeru, Mario megalkotója minden átmenet nélkül, frakkban berohant a színpadra, kezében a Wii legendás távirányítójával, és mint bármelyik jó karmester, elkezdett vezényelni egy zenekart. Méghozzá virtuális zenekart.
Az indítás igencsak meggyőzőre sikerült, bár ekkor még csak sejteni lehetett, hogy Mijamoto tényleg a kontrollerrel irányítja a zenészeket. Aztán ahogy berohant, ugyanúgy távozott a színpadról a tervező, hogy átadja helyét Reggie Fils-Aime marketingigazgatónak. A szakember már az elején leszögezte: akik egy következő generációs konzolt keresnek, eltévedtek. A Nintendo ugyanis nem a következő generációt kínálja, hanem valami egészen mást, a szórakozás egy új mélységét, amikor már nem csak látjuk, hanem érezzük is a kalandot.
Benne a játékban
Az első beszéd után egy videó következett, aminek középpontjában az új irányító állt. Legalább egy tucat szoftver demonstrálta a kontroller képességeit, és első látásra valóban forradalomról van szó: a játékosok a dróttal összekötött távirányítókkal hadonásztak, ami a képernyőn már kardozásként jelent meg. Egy másik szoftvert futtatva a játékos golfütőként használta az eszközt, suhintott egy nagyot, a képernyőn pedig megismétlődött a mozdulat, és messzire szállt a labda.
Egy másik demó az akciójátékok megújulásáról szólt: a játékos a távirányító segítségével célzott, mégpedig úgy, hogy egyszerűen ráirányította a célkeresztet a képernyőn az ellenfélre – de nem mindenféle karok segítségével, hanem ahogy játéktermekben szokás, a műanyag pisztolyokkal.
A kontrollerek használhatók teniszütőnek, kormánykeréknek, virtuális dobverőnek és karmesteri pálcának, ráadásul a bemutatók alapján különösebb szakértelem sem kell hozzá. Az eszköz intuitív, hangoztatja a Nintendo, bár ez nyilván majd akkor derül ki, amikor az első amatőr felhasználók is kipróbálhatják.
Szóba került a névváltoztatás is: Reggie Fils-Aime szerint a szaksajtó által halálba cikizett Wii jobb választás, mint a Revolution, mert egyszerű, könnyen kiejthető, játékos, és kifejezi a közösségi élményt is, hiszen ugyanúgy kell ejteni, mint az angol we (mi) szót. Fils-Aime a csarnokban összegyűlt háromezer újságíróhoz fordult: „Köszönöm azoknak, akik jót írtak a névváltásról. Mindkettejüknek!”
Az élmény a fontos
„Több örömöt adunk, kevesebb pénzért”, folytatja Reggie Fils-Aime, bár az végül nem derült ki, hogy pontosan mennyiért. Az viszont most már hivatalos, hogy 2006 utolsó negyedévében jelenik meg a Wii.
A szakemberek egymást váltották a színpadon, de abban mindannyian egyetértettek, hogy nem a látvány, hanem a felhasználói élmény a fontos. Lehet, hogy igazuk van, ugyanakkor nem is mondhattak mást: a Wii-n megjelenő játékok grafikája alapján a Nintendo játékgépének ereje közelebb van a PS2-höz és az Xbox-hoz, mint a PS3-hoz, vagy az Xbox 360-hoz.
Valós képet a hardverről azért nehéz alkotni, mert a japán cég sem most, sem korábban nem árult el részleteket a játékgépről. Amit tudni lehet: a processzort az IBM gyártja, a Broadway kódnevű csip sokak szerint hasonlít az Xbox 360 hárommagosához, csak ebben legfeljebb kettő, de inkább egy magot találhatnánk, ha végre megnézhetnénk. A grafikus mag felépítése sem ismert, a Hollywood kódnevű gpu-t az Ati gyártja, ez minden, amit tudni lehet. A memória mérete is titok, az azonban ismert, hogy fél gigabájt flashmemóriát építenek a japán mérnökök a játékgépbe. A Wii támogatja a wifi-kapcsolatot, és olvassa a dvd-ket, valamint az sd-kártyákat is.
Mindig online
A gép folyamatosan kapcsolódik az internethez, ezt már Szatoru Ivata, a cég igazgatója mondta el. A Wii kikapcsolt állapotban is kommunikál majd a központtal, és letölti a felhasználót érdeklő újdonságokat, például akkor, amikor az említett felhasználó alszik.
A bemutató végén felhívtak egy civilt a színpadra, aki megnyerte a társaság online játékát, így övé lehet majd az első Nintendo Wii. Egy teniszmeccsre invitálták, amiben a játékoson kívül részt vett még Mijamoto Sigeru, Szatoru Ivata és Reggie Fils-Aime is. A nyertes Mijamoto Sigeruval került egy csapatba, és rövidesen kezdetét vette a meccs, ami nyílván demonstrációs célokat szolgált: kiderült, hogy egy átlagos felhasználó is tökéletesen tudja kezelni a mozgásérzékelős irányítót.
A játékos nyert.