Gépirtás a Szittyóziumban

- Egész évben szívunk velük, most bosszút állunk - kommentálja elégedetten a tiszabögi Szittyózium tábor egyik résztvevője, ahogy kollégája ötkilós pöröllyel esik neki egy no name tajvani monitornak. Közben valaki kettőhúszat vezet egy fogasra akasztott duálprocesszoros alaplapba, és kéjes vigyorral szemléli, ahogy az áramkörök szénné égnek.

- Ez itt a nulla, az a fázis. Ki van ez találva. Mondjuk azt ott nem kéne megfogni - mutat az installáció alappillérére, egy hetvenes évekből itt maradt tábori fogasra. Neki könnyű, rajta azbesztkesztyű van.

Amikor az elektromos szakember megelégeli a kínzást, érkezik bajtársa, és rámegy a technikára flexszel. Szikrák szóródnak a sötétben, és az alaplap darabjaira hullik. Odébb egy BMW fényszórói tékvandó-ruhába öltözött harcost világítanak meg, aki jól kivitelezett félköríves rúgással tesz harcképtelenné egy klaviatúrát. Aztán másfél méteres vasrudak, dorongok kerülnek elő, és a tábor résztvevői módszeresen darabokra zúzzák a mázsányi hardvert.

- Ez még garanciális! - tart föl valaki egy belét lógató tápegységet, mintha csak egy hardverszaküzlet ügyfélpultjánál üvöltene az eladóval.

- Nem rendeltetésszerű használat! - üvölti vissza valaki a sötétből.

- Tízperszáz utp konneksön, a kurva anyád!

Odabent a fogdában rettegve várja sorsát a többi gép, printer és monitor.

Jöttem a Gangesz partjairól

Idén ötödször gyűltek össze a magyar információtechnológiai szektor napszámosai a Tisza mellett egy lepattant KISZ-táborban, egy kies akácliget és egy éjjel-nappali csárda megnyugtató közelségében. Évente járnak ide levezetni a feszültséget, és ahogy a szervező Joshi elmondja, mindannyiszor több köbméternyi hardvert adnak át az enyészetnek.

A tiszabögiek nemhogy megtűrik, hanem egyenesen szeretik őket. A nullahuszonnégyesben rendezett "Csendül a nóta" című népies rendezvényre érkezett bácsi barátságosan parolázik a teraszon ájuldozó alienekkel, és a pincérek is valószínűtlenül kedvesek, mert a másfél hetes Szittyózium alatt körülbelül annyi pia fogy, mint az év maradék 355 napján összesen.

"Beloptuk magunkat a vidéki emberek környezetébe", próbál artikulálni egy táborlakó, amúgy a világ egyik legnagyobb hardvercégének megbecsült alkalmazottja. Pedig a helyiek közül sokan nem is sejtik, mi zajlik itt. A polgármester néha átnéz, és csóválja a fejét, de a Böggel egybeépült Tiszakécskén bicikliző, permetezőapparáttal felszerelt bácsi például semmiről sem hallott - ő csak azt tudja, hogy valami nyavalya bántja a diófát.

A helyiek sem merészkednek a tábor területére, és jól teszik. Az aulában felhasogatott műbőr fotelek a hetvenes évekből, a fotelekben üveges szemű táborlakók, az üveges szemű táborlakók kezében sör, bor, szódásszifon. A padlón csikk, sörösdoboz, patron. Hátul, a hodály másik végében, a Zöldségelőkészítőn innen, a Húselőkészítőn is túl, asztalokra pakolt csúcstechnika. A számítógép-hűtőszekrény-számítógép sormintát csak itt-ott töri meg egy szőlőkarónyi joystick. Elöl projektor, ott a tavalyi zúzásról készült felvételek tekinthetők meg hosszúra vágva. A csárdából átcsendül a nóta. Rendes ember én már nem leszek.

Rage Against the Machine

Szombat van, a Szittyózium második napja. A tábor gyilkos macskája éppen az emeszempés padlószőnyegen trancsírozza a kertben talált verebet. Számítástechnikai szakemberből most úgy húszan vannak, de estére jönnek még. A macskán kívül mindenki részeg. Joshi, a szervező, aki a legkevésbé részeg, elmondja, hogy a Szittyózium a parádi Guru táborból nőtte ki magát, önköltséges, és az ő életében például olyan jelentős, hogy neki a tábor végeztével kezdődik az új év, nem szilveszterkor. Joshi, aki épp munkanélküli, saját pénzből bérli a hodályt, aztán vagy visszajön a pénz, vagy nem. Általában nem jön vissza. Pedig Joshi gulyást is főz, aminek legfontosabb jellemzője, hogy van saját OÉTI-száma, hátha belekóstol a hatóság.

Stresszoldásról lenne szó csupán? - töpreng az Index kirendelt pszichológusa, és görcsösen kapaszkodik ásványvizébe. Vagy valami mélyen gyökeredző luddita fájdalom tör a felszínre ilyenkor? Épp Tiszabögön szembesülne a posztmodern kor embere a lét elviselhetetlenségével?

- Lejövünk, bebaszunk, szétverünk néhány gépet - egyszerűsít az egyik táborlakó, a világ másik legnagyobb hardvercégének munkatársa.

- Mondtam, hogy te ne nyilatkozzál - mondja Joshi.

Az Index pszichológusa nagy ívben az akácfák közé vágja az ásványvizes palackot, és a technikushoz fordul.

- Ha rendes riportot akarunk, nincs mese. Asszimilálódni kell - mondja, és italt bont. Egy óra múlva ájul el.

Pokol éjfél után

Vaksötét telepszik Tiszabögre. A nullahuszonnégyes csárdából tombola-eredményhirdetés hangjai szűrődnek át. Amíg a nyertes kiér a színpadra, csönd: nyelődik a harcsapörkölt. Rövid, felszabadult taps.

A Szittyóziumban ezzel egy időben máglya gyullad, és a bézsszínű plasztikhalomból higany, ólom, arzén, kadmium és bárium szabadul fel, a koromfekete toxikus felhő lassan elindul az akácliget felé. Egy szakember elégedetlen a máglya méretével, ezért újabb monitort cipel ki a zárkából, és egy furkósbottal módszeresen halálra veri. Az aulában terpeszkedő műbőr díványon békésen szundikál a klaviatúratörő tékvandós. Elektromos kollégája maxra tekeri a hangerőt a zongora alá rejtett pc-s szubbasszusládán, és belöki a tábor kedvenc műfaját, a finn operametált. Odakint a pokol kopogtat.