Transmetamorfózis

2000.01.19. 15:13
A hét informatikai eseményének ígérkezik, hogy sajtótájékoztatót tart a világ talán legtitokzatosabb számítástechnikai vállalata, a Transmeta. Az egyelőre meglehetősen szűkszavú Transmeta weblap szerint a cég végre a nyilvánosság elé lép a Crusoe-val, egy "forradalmian új" mikroprocesszorral.
Új szereplő a processzorpiacon: ez önmagában is meglepő hír, ismerve az elmúlt év történéseit, amik éppen ellenkező tendenciáról szóltak. Az AMD ugyan komoly sikereket ért el az Intel monopóliumának megtörésében, a kisebb processzorgyártók viszont sorra véreztek el a kíméletlen ár- és teljesítményversenyben: a Cyrix és a Centaur Winchipje is a tajvani Via tulajdonába került. Mit tudhat hát a Crusoe, amiért érdemes a Transmetának szerencsét próbálnia vele?

Ez az a kérdés, amivel kapcsolatban a cég mindeddig szigorú hallgatásba burkolózott, a hivatalos álláspont az, hogy folyamatban lévő fejlesztésről a cég egyetlen dolgozója sem beszélhet, és ehhez valamennyi nyilatkozó következetesen tartotta is magát. A titokzatosság mögött akár tudatos marketingmunkát is lehet sejteni, az 5 éve alapított cég ugyanis mindig csak éppen annyi információt szivárogtatott ki, hogy a szakmai körök érdeklődését folyamatosan fenn tudja tartani. A Transmetával kapcsolatban felmerülő nevek azonban önmagukban is sokatmondóak. A cégalapító az a David Ditzel, aki korábban a Sun Microsystems vezető processzortervezője volt, és nevéhez fűződik például a RISC (Reduced Instruction Set Computing) technológia kidolgozása és továbbfejlesztése. A cég alkalmazottja több neves programozó is, de mind közül a legismertebb az az ember, akiről már életében operációs rendszert neveztek el: Linus Linux Torvalds. A Transmeta mögött álló befektetők között van a kevésbé ismert Microsoft-alapító, Paul Allen, aki az utóbbi években dollármilliókat fektetett ígéretes számítástechnikai vállalkozások beindításába, illetve idegenbe szakadt hazánkfia, Soros György is, aki szintén több esetben bizonyította már, hogy tudja, hova érdemes rakni a pénzét. A Crusoe fejlesztésébe ráadásul bekapcsolódott egy olyan cég is, amelynek a chipgyártásban nemcsak tapasztalata, hanem akár gyártókapacitása is van: az IBM Microelectronics.

Valahol itt rejtőzik az új processzor
Az elmúlt évek során a Transmeta számos szabadalmat bejegyeztetett, amiből következtetni lehet a cégnél folyó fejlesztés irányára. Elsősorban ezek alapján jött lázba a szakma olyannyira, hogy egyesek a Crusoe-t egyenesen az évtized legfontosabb újításának tartják a mikroprocesszor technológiában. Ellentétben más processzorokkal ugyanis a Crusoe-nak nincs saját utasításkészlete, hanem szoftveres emulációt használ. Így elméletben a chipet bármilyen hardverkörnyezetben lehet használni, csak a megfelelő emulációs szoftvert kell biztosítani. A PC környezethez például az Intel x86 architektúráját kell emulálni, és így Windows-alapú alkalmazások is futtathatók rajta, de egy másik emulációval ugyanaz a chip használható lesz kéziszámítógépekben is, akár Palm OS, akár Windows CE fut rajtuk, vagy bármilyen internetező-készülékben. Az emulációs technológia révén a Transmeta elkerülheti a különféle licenszdíjak megfizetését is, így olcsóbbá teheti a processzort.

A Crusoe természetesen nem célozhatja meg azonnal a processzorpiac teljes spektrumát. Eredetileg noteszgépek számára akartak olyan processzort fejleszteni, ami több operációs rendszer alatt is tud működni, mostanra azonban kicsit módosult a célterület, a mobil eszközök kicsit általánosnak tűnő kategóriájára. A váltás oka valószínűleg az, hogy az Intel és az AMD jelenlegi chipjeinek sebességével a Crusoe - egyelőre - nem tudja felvenni a versenyt, ezért kifizetődőbb inkább a kéziszámítógépek kevésbé teljesítményigényes, és felszálló ágban lévő piacára koncentrálni. A Crusoe ezért kis fogyasztású, energiatakarékos chipként fog bemutatkozni a nagyérdemű előtt.

A Transmeta hivatalos bemutatkozása azért még számos újdonsággal fog szolgálni, és sok apró részletet fog tisztázni. Így például azt is, hogy milyen kapcsolat lesz a Linux és a Crusoe között. Linus Torvalds jelenlétéből ugyanis sokan arra következtetnek, hogy a Transmeta kiemelt területként fogja majd kezelni az ingyenes operációs rendszer további népszerűsítését. A sajtótájékozatót és a Crusoe bemutatkozását élőben is figyelemmel kísérhetik az interneten keresztül január 19-én, és ekkor fog tartalommal megtelni a Transmeta cég honlapja is.



  • Hírek
  • Hírek