Las Vegas, végállomás

Huszonhét órát utaztunk, de megérkeztünk. Vagy ahogy Nicholas Cage, a közismert életművész mondaná: Las Vegas, végállomás. Azon kevés helyek egyike az Egyesült Államokban, ahol az ember nemcsak hogy nyugodt körülmények között ihatja magát halálra, de ehhez éjjel-nappali szupportot is kap. A kaszinó, ahová a Microsoft jóvoltából bevackoltam magam, a többi céllétesítményhez hasonlóan rendelkezik 24 órás alkoholivási lehetőséggel (double Jameson on the rocks: 14 dollár plusz borravaló), ami Amerikában ritkaság, az meg főleg, hogy mindehhez állandó orvosi ügyelet és helyszíni detoxikáló állomás is jár. A szobám nagyobb, mint a pesti lakásom, az ágyamba beférne egy egész kelet-európai menekültcsalád, viszont a prohibitív célokkal a sarokba készített, a szálloda nevét viselő ivóvíz 4,95 dollárba kerül. Nem sokkal olcsóbb, mint a whisky, ott is áll bontatlanul, amióta megtaláltam.

Az ablakból épp az Eiffel-toronyra látni, és ebből nyilvánvaló, miért ideális végállomás Las Vegas: a fáradt vándor, mielőtt végleg nyugovóra térne, itt pótolhat mindent, amit utazásai alkalmával véletlenül kihagyott. Párizs mellett itt van Velence, New York, Luxor és Monte Carlo is, nem beszélve Rómáról, Görögországról és a Szaharáról; a legnagyszerűbb mégis a Hofbrau márkanévre keresztelt bajor sörház és kaszinó, ami önmagában nagyobb, mint egész München, és jóval autentikusabbnak is tűnik.

Bár a helyi újság, a félkilós Las Vegas Review-Journal vasárnapi száma hosszasan foglalkozik a terjedő tinédzserprostitúcióval, a bűn városa elsősorban esztétikai értelemben bűnös: ez a hely egyetlen gigantikus giccshalmaz. Meglepő mennyiségű kasírozott márvány, fénymásolt freskó, stencilezett arany, a plafonra vetített, pixelhibás álég és szabadtéri műmadárcsicsergés, illetve elképesztő számú turista, főleg amerikaiak, akik ohiói akcentusban ámuldoznak az „ókori emlékműveken”, köztük Caesar és Szamothrakéi Niké 3d-s printoutján. Bugsy Siegel dörzsölné a kezét, ha látná, mire vitte ez a város, mióta ő levette róla a kezét.

További híreinkben:

A CES még meg sem nyitott, de máris a tömegnyomor jeleit mutatja. A velencei motívumokból épült Venetian kaszinó alagsorába dugott sajtószobában újságíró újságíró hátán, sokan a földön ülnek laptoppal az ölükben, a többiek alternatív helyszíneken, így a Las Vegas Convention Centerben teszik ugyanezt, és közben szidják a tömeget, vagyis saját magukat. A segédszemélyzet tagjai nehezen birkóznak a nyomással, ránézésre a kaszinó biztonsági őrei közül kerültek ki, aztán az egyik bevallja, hogy nem, ő eredetileg steward volt, és igen járt már Magyarországon, ahol is a taszári légibázist látogatta meg, mi mást. Tetszett neki.

Közben zajlanak a sajtótájékoztatók. A Toshiba bejelentette az 599 dolláros hd-lejátszót, amiről mindenki azt várta, hogy 500 lesz, és az LG hivatalosan is megerősítette, amit korábban már majdnem megerősített, nevezetesen hogy hónapokon belül előáll a hd- és blu-ray lemezeket egyaránt felismerő készülékkel, ami véget vethet a két formátum harcának. A Samsung állítólag csodálatos plazmákkal jelentkezik, de ezt egyelőre csak a booth babe-ekről készült sajtófotók bizonyítják, a Memorexet pedig CES-nagydíjra jelölték, mert minden eddiginél időtállóbb technikát fejlesztett ki a cd-re és dvd-re nyomtatás elősegítésére. Mi jöhet még? Vasárnap este, magyar idő szerint már hétfőn Bill Gates megnyitja a CES-t. Ott leszünk!

Vegas és a CES

A bűn városában kicsivel több mint félmillióan laknak, a CES idején ez a szám megugrik 150 000-rel, de a rengeteg hotellel egybeépített kaszinó simán elnyeli a tömeget, de a recepciók előtt álló sorokból látni, hogy ez nem a normális üzletmenet. A Vegas főutcáján, a Stripen felépített hotelkaszinók, a Venetian, a Bellagio, a Luxor és a Mirage korrekt összegeket kaszálnak, így a kiállítás nemcsak a szervező Consumer Electronics Associationnek jó üzlet, hanem a városnak is: idén arra lehet számítani, hogy 230 millió dollárt hagynak Vegasban a kiállítók és a látogatók, 40 százalékkal többet, mint 2001-ben.

A CES olyan a Las Vegas-i gazdaságnak, mint az augusztus a balatoni lángossütőnek. A kiállítás idején az árak az egekben, egy amúgy 100 dolláros szobáért rezzenéstelen arccal elkérnek 350-et egy éjszakára. Költségek is vannak rendesen, a rendezők például 100 000 méternyi hosszabbítót és 111 000 négyzetméternyi szőnyeget fektetnek le a CES-en. A kiállítók 35-40 dollárt fizetnek egyetlen négyzetlábnyi (0,092 négyzetméternyi) standhelyért, ami azt jelenti, hogy a nagy cégek több millió dollárt költenek a CES-re. Az International Herald Tribune úgy számol, hogy az egyik legbőkezűbb kiállító, a Samsung idén 875 000 dollárt fizet a standterületért, további egymilliót a stand felépítéséért, a végösszeg kb. négymillió dollár körül alakul.

Az jó kérdés, hogy megéri-e. A nagyobb kiállítók nehezen tudják eldönteni, megtérül-e a CES-en való jelenlét, a kisebbek meg már kitermelni is alig tudják a kiállítási költségeket, és minden évben van, amelyik bejelenti, hogy soha többet be nem teszi a lábát Las Vegasba. Az is elképzelhető, hogy a CES a rivális Comdex sorsára jut: ahogy nő, úgy drágul és válik egyre átláthatatlanabbá, míg végül a kiállítók kivonulnak, és a rendezvény csődbe megy. De Las Vegas, az biztosan nem megy tönkre. Ha csak be nem tiltják a bűnt.

Las Vegasból kaszinózás nélkül távozni akkora szégyen, hogy meg sem próbáljuk. De nem vesztegetjük az időt nyomorult félkarú rablóval, blackjackkel meg baccarával, mert az élet császárai vagyunk, és a kaszinójátékok császára kétségkívül a rulett. Nyerő szisztéma híján viszont, császárság ide vagy oda, úgy gondoltuk, jobb, ha a kollektív intelligenciára hagyatkozunk, és a kedves olvasó segítségét kérjük. Kedves olvasó, fogadjunk együtt! Szavazzon, mibe fektessük a célra spórolt pénzünket, a feketére vagy a pirosra! A CES ideje alatt naponta tíz dollárt teszünk arra a színre, amely megnyeri a szavazást, és tapasztalatainkat minden alkalommal megosztjuk önökkel. Hogy is szól a közismert mondás? Együtt sírunk, együtt nevetünk!