
Japan hatalmas számítógéphálózatot tervez
A japán kormány kutatási célokra az ország egész területét lefedő, nagyteljesítményű számítógépekből álló hálózatot kíván kiépíteni. A Nihon Keizai Shimbun gazdasági lap a hétvégén arról számolt be, hogy a tudomány- és technológiaügyi hivatal ebből a célból nagysebességű átvitellel kívánja összekötni a 31 állami kutatóintézetben illetve az ország egyetemein felállítandó 62 csúcsszámítógépet. Ezáltal Japán legnagyobb adatfeldolgozó rendszere jönne létre. A kormányzat reményei szerint ezáltal lényegesen fel lehet gyorsítani, a stratégiai kutatásokat, mint például a génállomány-analízist. Az új hálózatot Japán minden részében el lehet majd érni. A csomópontok között az adatátvitelt 2,4 GBit/s sebességűre méretezik. A japán kormány a következő 5 év során 25 milliárd jent (66.4 milliárd forintot) kíván az új rendszerre fordítani.
