
Az eToys is egyre veszteségesebb
Az eToys játékbolt aktuális üzleti negyedévében veszteségei 48,4 millió dollárra emelkedtek. A cég szerint új központjainak megnyitása és költséges reklámhadjárata miatt négyszerezte meg a veszteségeket az egy évvel korábbi összeghez képest. A vezető online játékbolt részvényeinek árfolyama a bejelentés hatására 25 százalékkal csökkent. A befektetők attól tartanak, hogy az áruház a kiélezett versenyben kimeríti anyagi tartalékat. Az eToys vezetői erre válaszul bejelentették, még 139,6 milió dollár készpénzzel rendelkeznek, amivel az év végéig biztosan talpon maradnak. A cég idén várhatóan önállósítja európai részlegét és új központot kíván létrehozni Nagy-Britannia mellett. Az angol leányvállalat első évében 2,5 millió dollár bevételt és 9,5 millió dollár veszteséget termelt. Az eToys túl van az 1,9 milliomodik ügyfelén, ami több mint ötszöröse az egy évvel korábban összeszámolt vásárlói bázisnak.
