További HOAX cikkek
- Nem, Obama, Fauci és Melinda Gates nem látogatta meg együtt a vuhani víruslabort 2015-ben
- Ha Müller Cecília ingyenes védőfelszerelést kínál emailben, ne kattintson rá, vírus!
- Nem, nem szólaltak fel a japán parlamentben a hun-magyar testvéreik trianoni tragédiájáról
- Nem gyullad fel az autó, ha benne marad a kézfertőtlenítő
- Filléres matrica különbözteti meg az 5G ellenes csodapendrive-ot a simától
Tanmesének is beillő, szép történet kering néhány napja a net videojátékokkal és technológiai témákkal foglalkozó szegleteiben, és mostanában kezd éppen terjedni a közösségi média ilyen szempontból laikus közönségének sorai között is. A sztori szerint a Quake 3 Arena című videojátékban valaki indított egy sokszemélyes meccset csak botok (azaz a játék mesterséges intelligenciája által irányított gépi szereplők) részvételével, majd a szervert négy évre úgy hagyta, hadd ölje egymást a 16 gépi játékos fáradhatatlanul, napi 24 órában.
A Quake 3 botjai híresek arról hogy képesek a tanulásra, a taktikájuk megváltoztatására annak függvényében, hogy hogyan viselkedik az ellenfelük. A négy évig tartó nonstop meccs tehát egyfajta evolúciós kísérlet volt: vajon mire jutnak ennyi idő alatt a gépek, mi lehet az optimálisra csiszolt győzelmi stratégia egy lövöldözős játékban? A történet szerint az eredmény megdöbbentő módon az volt, hogy a robotok békét kötöttek. Senki nem lőtt senkire, csak álltak egy helyben, és árgus szemekkel figyelték egymást. Így ugyan senki nem nyert, de senki nem is veszített. Ez valójában a játékelmélet egyik híres teóriája, a fogolydilemma megoldása – ha kooperálunk az ellenfelünkkel, azzal mindketten jól járunk, csak persze ehhez kölcsönös bizalom kell, ami a való életben ritkán van meg. Persze a történet tanulsága is ez: ha a gépek képesek bízni egymásban, mi emberek is igazán megpróbálhatnánk.
Csakhogy a sztori sajnos kamu, a Quake-robotok valójában nem találták fel a világbékét. Már az gyanús, hogy az egész történet forrása egy 2011-es keltezésű kép a hírhedt 4chan fórumról – igaz, ott szépen körül volt bástyázva a történet gémer szlenggel, technikai adatokkal a botok logikáját vezérlő fájlokról és hasonlókkal. Ahogyan a Forbes és a Huffington Post nyomozása egymástól függetlenül megerősítette, az egész történet kitaláció volt, valószínűleg a sztorit a web mélyvizébe bedobó Twitter-bejegyzés írójáé. Aki egyébként egy online marketingstratégiában utazó tanácsadó cég specialistája, így jó eséllyel egy ártatlan, bár kissé elszabadult, a vírusként terjedő online sztorik terjedési mintáit vizsgáló kísérlet részese volt mindenki, aki elolvasta, álmélkodott rajta (vagy opcionálisan kételkedett benne) és továbbadta.
Rovataink a Facebookon