Nem mind ufó, ami fénylik
Talán még sikerül megelőzni a hoax itthoni terjedését, ha most szólunk: nem, a brit újságokban megjelent videofelvétel nem egy újabb bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül a Naprendszerben.
A Mirrorban lehozott cikk szerint egy férfi kutyasétáltatás közben figyelt fel az alacsonyan szálló, furcsán pulzáló fényre. Azonnal elrohant a kamerájáért, és sikerült is rögzítenie, ahogy a lilás fényben játszó, szögletes dolog imbolyog az égen. Mindenképpen jármű volt a kutyasétáltató szemtanú szerint, mert jóval alacsonyabban volt, mint ahol a csillagok általában lenni szoktak.
Ha egy pillanatra elfogadjuk, hogy a horoszkóp- és/vagy ufóhívőknek nincs igazuk, és mondjuk megkérdezünk egy csillagászt, hogy vajon mit látunk a képen, rögtön kiderül, hogy sokkal valószínűbb, hogy a Szíriusz nevű csillagról készült. A Szíriusz elég fényes, ráadásul mivel csillag, fénye szcintillál is – ez utóbbit keverhette össze a szemtanú az ufók vélt viselkedésével. A szcintillációt, magyarul pislákolást a légkör okozza, ami eltéríti a pontszerű fényforrásból érkező fénysugarakat, így néha az erőssége, néha a színe változik meg. Bolygóknál nincs ilyesmi, mert azok jóval közelebb vannak, és ezért fényük nem pontszerű forrásból jön.
És hogy honnan jön a videón látható fényforrás fura alakja és imbolygása? Mindkettő a képzetlen videós következménye: ha valaki megigazítaná a fókuszt és rögzíteni a kamerát, rögtön senki sem hinné, hogy ufót látunk a képen.
Rovataink a Facebookon