![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Saját címről adta fel
A tárgyaláson két cég több mint húszmillió forintos kárigényt is bejelentett védjegyoltalom megsértése miatt. A kártérítés ügyében nem határozott a bíróság, követeléseiket a károsult cégek polgári perben hajthatják be.
A vírusírót, egy ajkai szakközépiskola diákját könnyen megtalálta a rendőrség: az akkor harmadikos tanuló a vírusos levelet saját emailcíméről kezdte terjeszteni, és a programban néhány betű híján benne maradt a neve és irányítószáma is.
A vírus magyar nyelvű emailekben terjedt, Maya Gold pornósztár fényképeit ígérve a címzetteknek. A csatolt fájlban azonban nem fotók voltak, hanem a féreg, ami megnyitás után megpróbálta leállítani a vírusirtó programokat, megbénította az egeret, teleszemetelte a képernyőt, és Windows-ellenes üzenetet kezdett nyomtatni. A levél a szöveg szerint az erotika.lap.hu küldeménye volt, mely "nézettségének növelése érdekében egy kis ízelítőt kíván adni kínálatából az internetfelhasználóknak". Becslések szerint a vírus több tízezer számítógépet fertőzött meg az országban.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)