
A meghallgatásokon Jackson bíró a minisztérium tervéről kérdezgette David Boies ügyészt: egyebek között arra keresett választ, hogy a hivatal miért két és nem három részre kívánja feldarabolni a Microsoftot. "A cég két részre darabolásával csak két újabb monopólium jönne létre." Jackson felemlegetett egy független javaslatot, amely szerint a Microsoft harmadik szelete foglalkozhatna az internetes vállalkozásokkal és az Internet Explorer böngésző fejlesztésével.
A háromfelé darabolás ötletét a Computer and Communications Industry és a Software and Information Industry Association (SIIA) kereskedelmi szövetségek tanulmánya adta, amely szerint az Explorerből vagy külön céget kell alakítani vagy nyílt forrásúvá kell tenni. A SIIA azt javasolta, hogy a Microsoft internetes vállakozásait - melyek között szerepel az MSN, Expedia, HotMail, CarPoint, Microsoft Home Advisor, WebTV és az MSNBC - külön kell választani az operációs rendszerekkel és az egyéb szoftverekkel foglalkozó vállalatoktól, hogy megakadályozzák a monopolhelyzet átmentését az internetre is.
David Boies ügyész azt állította, a minisztérium már korábban elvetette a háromfelé darabolás javaslatát, mivel szerintük ez túlbonyolítaná a felosztás tervének kidolgozását és megnehezítené az együttműködést a Mcirosofttal. A bíró megjegyezte, hogy a cég semmilyen daraboláshoz nem fog segédkezni. A Microsoft márciusban pont a SIIA beadványa miatt lépett ki a kereskedelmi szövetségből.
A tárgyalás után csalódottan nyilatkoztak a Microsoft ügyvédei, akik eredetileg újabb szakértői meghallgatásokat szerettek volna kicsikarni a bíróságtól. William Neukom, a cég tanácsadója úgy vélte, mindenképpen a fellebbviteli bíróságon fog eldőlni az ügy, és "addig még több kör van hátra."
A bíróság április 3-án született ítéletetében elmarasztalta a Microsoftot operációs rendszerének monopóliumával történt visszaélése és tisztességtelen piaci magatartása miatt. A szoftvercég hétfőn a minisztérium javaslatának elvetését kérte, valamint haladékot szeretett volna a szakértői ellenvélemény kidolgozására, de Jackson bíró mindkét kérelmet elutasította.
