További Jog cikkek
A brit belügyminisztérium olyan kiterjedt online adatbázis létrehozását javasolja a világ leggazdagabb országait és Oroszországot tömörítő Nyolcaknak, amelynek segítségével állampolgárságtól és tartózkodási helytől függetlenül felismerhetők lennének a pedofilpornó-ipar kiskorú áldozatai és talán felelősségre vonhatók a gyermekpornóban utazó bűnözők. A G8 belügyminiszterei jövő csütörtökön ülnek össze az angliai Sheffieldben, és a találkozón elnöklő brit Charles Clarke azt reméli, sikerül rávennie kollégáit a nemzetközi adatbázis létrehozásában való részvételre, írta a BBC.
Az áldozatok azonosítása a kulcs
Clarke a BBC-nek elmondta, hogy a G8 két éve olyan jelentés megírására adott felkérést, amely feltárja, hogyan lehet az új technikákat, így az automatikus képfelismerést pedofilvadászatra használni. A munkát az Interpol végezte, az eredmény pedig "nagyon pozitív", mondta a brit belügyminiszter.
A szoftver felismeri a helyszínt
Az International Child Pornography Image Database (nemzetközi gyerekpornókép-adatbázis) létrehozása a britek szerint kétmillió fontba (kb. 740 millió forint) kerülne, és lehetővé tenné, hogy a hatóságok "ellenőrzött és biztonságos" módon, technikai eszközökkel vessék össze egymással a már tárolt képeket, miközben felszabaduló idejüket további netes pedofil anyagok levadászásával tölthetnék. Clarke szerint a célra használt szoftver meg tudja állapítani többek között azt, hogy egy helyiség vagy egy beállított háttér szerepel-e több pedofil jelenetet ábrázoló képen is.
A brit belügyminiszter azt várja, hogy G8-as kollégái - az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Oroszország és az USA belügyminiszterei - rábólintanak a tervre, és így a világ legnagyobb hivatalos, nemzetközi pornóképgyűjteménye már idén a bűnüldözők rendelkezésére állhat.