Nem adja fel a ProArt

Amint arról már több konkrét ügy kapcsán beszámoltunk, évek óta gyakorlatilag eredménytelenül, házkutatásokkal és szerverlefoglalásokkal, de vádemelések és bírósági ítéletek nélkül zajlanak a nagy magyar fájlcsereközpontok ellen a közös jogkezelő szervezetek kezdeményezésére indult büntetőeljárások.

Az Elite hub szerverét tavaly februárban foglalta le a rendőrség, a rendszergazdáknál házkutatásokat tartottak és kihallgatták őket, a rendőrségtől az azóta is működő szolgáltatás azonnali leállítását követelő ultimátumokat kapnak, büntetőügyük azonban még az iratismertetésig sem jutott el, és ügyvédük szerint nem is fog, mert az eljárásnak semmi jogalapja nincs, egyetlen célja a fájlcserélők megfélemlítése és ellehetetlenítése.

A Diablo hub ellen még 2005-ben indult hasonló büntetőeljárás. Itt már a nyomozást megszüntető ügyészségi határozat mondja ki, hogy "még ha tényként is fogadjuk el, hogy a szerveren döntően szerzői jogvédelem alatt álló műveket osztottak meg, a nyomozás akkor sem tárt fel olyan bizonyítékot, hogy ez bárkinek a jövedelemszerzését vagy jövedelemfokozását szolgálta volna, tehát hogy a művek megosztása túllépte volna a szabad felhasználás kereteit".

Egy felhasználó ellen indult büntetőügyben ehhez hasonlóan fogalmaz az Index birtokába került bírósági ítélet is: az F.G. ellen szerzői jogsértés miatt indult büntetőügyben a bíróság (miközben kimondta, hogy a vádlott azzal, hogy szerzői jog által védett számítógépes programokat jogdíjak fizetése nélkül használt, bűncselekményt követett el) az internetről letöltött, illetve másolt cd-ken és dvd-ken tőle lefoglalt filmekről és hangfelvételekről úgy fogalmazott, hogy "a vádlott által letöltött film és zenei anyagok vonatkozásában a bíróság álláspontja az, hogy a szerzői jogdíj megfizetés F.G. vádlott által azzal megtörtént, hogy az üres adathordozókat megvásárolta, hiszen az adathordozók vételára már a [...] szerzői jogdíjat is tartalmazta."

Cikksorozatunk előző részében az ilyen és ehhez hasonló, szerintünk precedens értékű ügyészségi és bírósági határozatok, valamint a fájlcsereközpontok ellen évek óta eredménytelenül zajló büntetőügyek láttán, illetve a fájlcsereközpont-üzemeltetés miatt büntetőeljárás alá vont rendszergazdák ügyvédeinek jogi szakvéleménye alapján vontuk le azt a következtetést, hogy "az anyagiaktól mentes fájlcsere - még akkor is, ha jogvédett alkotásokról van szó - a magyar jogalkalmazók értelmezése szerint nem lépi túl a törvény által megengedett szabad felhasználás kereteit."

A ProArt tiltakozik

A ProArt viszont ezzel messzemenőkig nem ért egyet: a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában Szűts László ProArt-elnök tévesnek, és az olvasóközönség félrevezetésére alkalmasnak minősíti ezt a következtetést. Ők továbbra is úgy vélik, hogy a fájlmegosztás a szerzői jogi törvényben szabályozott "nyilvánossághoz való közvetítést" jelent, tehát a jogosultak engedélye nélkül törvénybe ütközik. "A fájlcsere aktív, megosztási cselekményét mentesítő szabad felhasználási szabály ugyanis nem létezik a magyar szerzői jogi törvényben" - áll Szűts László levelében.

Ilyen értelmű, fájlcserereközpont-üzemeltetőket, vagy azokon keresztül jogvédett műveket megosztó felhasználókat bármilyen szinten elmarasztaló bírósági ítéletet azonban külön kérésre sem tudott felmutatni a ProArt, mint ahogy állításuk szerint ennek ellenkezőjére sincs precedens. Az üzemeltetőik szerint jelenleg is törvényesen működő fájlcsereközpontoktól lefoglalt szervereken a kirendelt igazságügyi szakértők "bűncselekményre utaló adatokat" nem találtak, azokat a rendőrség visszaszolgáltatta a tulajdonosaiknak.

Büntetőeljárás helyett polgári perek?

Szinger András ügyvéd, az Artisjus (a ProArt egyik tagszervezete) jogásza szerint is a precedens értékű ítélet hiánya a legfőbb problémájuk per pillanat a fájlcserélők elleni harcban. Ők mindent megtettek, hogy "mondja már ki végre a magyar bíróság, hogy a fájlcsere illegális", a büntetőügyek azonban eddig nem jutottak el bírói szakba, bár még van folyamatban lévő eljárás, melyben ez várható. Az eredménytelenséget részben annak tulajdonítja, hogy a Diablo hub elleni nyomozást megszüntető ügyészség álláspontja - a szabad felhasználásra történő hivatkozás - "totálisan téves", másrészt elismeri, hogy "a jogalkalmazók szerint talán nem a büntetőjog a legmegfelelőbb eszköz a probléma kezelésére".

Büntetőjogilag ugyanis jövedelemszerzést, vagy vagyoni hátrányt (elmaradt hasznot) is kellett volna bizonyítani, ez azonban annak ellenére sem sikerült, hogy az Artisjus által felkért szakértő jogvédett műveket megosztó felhasználókat azonosított (IP-cím alapján) a Diablo hub nevű fájlcsereközponton. Az ügyészség azonban eljárásjogi hiba miatt nem vette figyelembe a feljelentő által benyújtott szakvéleményt, így a vagyoni hátrány bizonyítása egyelőre elmaradt, de a pótmagánvádat az Artisjus ki fogja egészíteni a szükséges adatokkal.

Az Artisjus most polgári perek indítására készül, mondta az Indexnek Szinger. A polgári peres eljárás során nincs rendőrségi és ügyészségi szakasz, a beadvány azonnal bíróság elé kerül. A közös jogkezelőktől azt várják a képviselt jogosultak, hogy "legalább próbáljanak meg valamit csinálni a jogos érdekeiket veszélyeztető tömeges jogsértések ellen", ezért ha a büntetőeljárásokban a továbbiakban is megszüntető határozatok születnek, "akkor polgári vonalon próbálkozunk majd, az Artisjus esetében eddig is ez volt a fő jogérvényesítési technika.".

Egy polgári perben Szinger szerint elég annyit bizonyítani, hogy a fájlmegosztónak nem volt engedélye a jogvédett alkotás "nyilvánossághoz való közvetítéséhez", a fájlcsereközpont-üzemeltetőt pedig el lehet tiltatni attól, hogy ezt a törvénysértést elősegítse, sőt kártérítési felelősség is felmerülhet. De ő beérné a törvénytelenség megállapításával, mert már az is precedens lenne: "Nem akarunk nagymamákat kártérítésre perelni, csak hogy mondják ki végre, hogy az aktív fájlcsere engedély nélkül jogsértő."

Az irányú kérdésünkre, hogy a polgári peres eljárásokban hogyan fogják azonosítani a jogvédett alkotásokat szerintük törvénytelen módon megosztó felhasználókat, Szinger elmondta, hogy a szerzői jogi törvénybe tavaly beépítettek egy uniós irányelvet, mely szerint az ilyen esetekben a közreműködő szolgáltatóknak, így például az internetszolgáltatóknak adatszolgáltatási kötelezettségük van.

Értelmetlennek tűnik

Szinger ugyanakkor elismeri, hogy "nem népszerű dolog a fájlcsere kergetése, és bizonyos esetekben technikailag sem könnyen kivitelezhető, ilyennek tűnik például a Bittorrent". Ezért vannak, akik alternatív megoldásokon törik a fejüket, például az üres adathordozók után fizetett jogdíj mintájára. Az üreshordozó-díjat szerinte csak a letöltésekért fizetjük, megosztásra nem jogosít fel.

Ugyanakkor a cd-eladások visszaesésével a rádió-televíziós játszások és a cd-n eladott példányszám alapján elosztott üres adathordozó-díjból - a cd-eladások visszaesése és az üreshordozó-forgalom ezzel párhuzamos növekedése miatt - ma már majdnem annyi jövedelme van az alkotóknak, mint az eredeti cd-eladások után járó jogdíjból.

Hallott már olyan elképzelésről is, hogy az üreshordozó-díjhoz hasonló díjat lehetne beépíteni a szélessávú internethozzáférések árába, és ez legalizálhatná a fájlcserét. Ehhez a jelenlegi jogi szabályozás európai szintű módosítására lenne szükség.

Legális alternatíva

Ha ez nem történik meg, a jelen rendszerben megoldás Szinger szerint az lehetne, ha a zeneipar olcsó, jó minőségű, nagy kínálatot nyújtó versenyképes alternatívát biztosítana a fájlcserének: az Artisjusnak már 1998-ban volt közzétett díjszabása internetre, de a jogvédett zenei alkotások online árusításához a kiadók engedélye is szükséges, ám a piac 90 százalékát birtokló multinacionális óriások hosszú ideig elzárkóztak ettől a megoldástól.

Ma már ez nem így van, és van több legális alternatíva, ilyen például a Művészeti Szakszervezet által kiépített és részfinanszírozott, teljesen jogszerűen működő dalok.hu portál. Egy piaci alapú, legális online zeneterjesztési rendszer kiépítésének akadályát Szinger nem a jogdíjakban látja, hanem abban, hogy a Magyarországon a megszokások miatt szinte egyeduralkodó sms-fizetési rendszer igen költséges: a gsm-szolgáltatók ugyanis a letöltési díj 60 százalékát kérik el, a tartalomszolgáltató és az összes jogosult csak a maradék 40-en osztozhat.