Kié lesz a világ legdrágább domainje?

2000.08.03. 17:22
Vannak országok, ahol a domainekkel hivatalosan kereskedő szervezetek nem nyúlják le maguknak a legjobb neveket, mint amilyen a sex.com volt Amerikában. Az egyesek szerint akár 250 millió dollárt megérő domain tulajdonosa mégsem örülhet, mivel négy éve valaki más neve szerepel a Networks Solutions adatbázisában kontaktszemélyként.
Sex.com, az őszinte domain
A kaliforniai kerületi bíróság a napokban hirdeti ki a sex.com boldog tulajdonosának nevét, a perben álló két jelentkező közül. A jól csengő domainért két éve folyik a harc, amióta az eredeti tulajdonos szerint Stephen Cohen egy meghamisított levéllel saját nevére iratta azt. Aki megszerzi a domaint, az havonta dollármilliókat kaszálhat - hiszen ezt a címet még keresni sem kell, jön magától -, így aztán a pereskedők mostanában álmukban fel-fel riadnak, hogy aztán nappal kétpofára töltsék magukba a koffeint.

Húsba vágó vita

Gary Kremen 1994 elején regisztráltatta be magának a sex.com domaint 35 dollárért, és rögtön tudta, ezzel a névvel egyszerűen nem szívhatja meg. Mekkorát tévedett. Azóta a domain értéke egyesek szerint a 250 millió dollárt nyaldossa, ezért aztán nem csoda, hogy Kremen perbe fogta Stephen Cohent, amikor 1995-ban utóbbi tulajdonába került az aranyat tojó cím.

Drága domainek
A HitDomains árverésén 8 millió dolláros kikiáltási árról indított a Hell.com, és várhatóan jóval drágábban talál gazdára. Idén már több milliós domain kelt el, ilyen volt a Business.com 7,5 milliós, a Loans.com 3 vagy az Autos.com 2,2 millió dolláros adásvétele.
Kremen azt állítja, Cohen 1995 októberében egy meghamisított levéllel és egy mellé csatolt szintén hamis emlékeztetővel vágta át a regisztrátor Networks Solutionst (NSI). Elmondása szerint a kétszeresen büntetett előéletű Cohen Kremen vállalatának nemlétező igazgatójának adta ki magát és kérte a sex.com átirányítását saját cége nevére.

Cohen azzal igazolja jogosultságát a sex.com domainre, hogy ezen a néven már az 1979-es Francia kapcsolat c. film óta Sex Communications néven elektronikus levelezőhálózatot (BBS) tartott fenn. Kremer ezt természetesen visszautasította, hiszen akár volt ilyen BBS, akár nem, semmi nem jogosítja fel Cohent egy domain elrablására.

Kremen Cohent és az akkor monopolhelyzetben lévő regisztrátorcéget is beperelte, hogy visszaszerezze a domaint, de eddig nem sok sikerrel járt. Idén májusban a bíróság az NSI véleményének adott igazat, amikor megállapította, hogy a domainek nem számítanak vagyontárgynak, és ezért nem vonatkoznak rájuk a tulajdonjog szabályai.

Vagyontárgy vagy sósperec?

James Ware bíró a törvényhozásra hagyta a domainvédelem kidolgozását, de ez ellen Kremen még fellebbezni fog. Kremen szerint nonszernsz, hogy a bíró jóváhagyta az eljárást, ami domainkezelés néven folyik, hiszen ez alapján, ha valaki ellop egy domaint és egy évig használja nincs mód visszaperelni azt.

Az igazi kérdés nem is annyira a százmilliók vagy a szex körül forog, hanem, hogy jogi szempontból egy darab birtokba vehető földhöz avagy egy szolgáltatás részegységének számító dologhoz, például egy telefonszámhoz hasonlít jobban egy domain. A Network Solutions kitart amellett, hogy ők csak egy szolgáltatást nyújtanak, egy telefontársasághoz hasonlóan.

Elemzők szerint Kremennek jobb esélyei vannak Cohennel szemben a domainvitában, ha bizonyítani tudja a csalást. Ezzel elérhetné, hogy a bíróság a domain nevére visszaírására kötelezze az NSI-t, majd benyújthatná kártérítési igényét is.



  • Hírek
  • Hírek