A videotelefonálás nem is olyan nagy baromság, noha egy évvel ezelőtt pont ezt állítottam. Amikor 2005 júniusában kipróbáltam a rózsaszín magenta mobiltársaság teszthálózatát, még csupán egy szintén tesztkészülékkel nyomuló borostás kollégámat tudtam képileg abúzálni, ami egyáltalán nem volt felemelő élmény, nem is vágyom rá, hogy megismételjük.
Költségek
Sajnos a felhasználói élmény ideális körülmények között sem igazán jó, mert sokat kell vacakolni a kamera beállításával, és beszélgetés közben enyhén torzított buborékfejek vagy napfénytől debilen hunyorgó arcok jelennek meg a kijelzőn. De legalább szórakoztatóbb, mint az mms. A több mint száz forintos, nem kimondottan felhasználóbarát perdíjak ugyanakkor arra utalnak, hogy a szolgáltatók nem igazán akarnak videotelefonáló tömegeket látni. Nem segíti a videotelefonálás terjedését az sem, hogy általában okostelefonokban van ilyen funkció, ezek a készülékek azonban drágák, és mindennapi használatuk a kevésbé gyakorlott júzereknek bonyolult.
Bővül és gyorsul
Milyen pozitív változás történt azóta, hogy bevezették hazánkban a 3G-t? A távközlési cégek folyamatosan növelik a 3G elérhetőségét, Budapest belső területeit teljesen lefedték, ezen kívül a Pannon Győrben és Székesfehérváron, a T-Mobile Debrecenben is elindította a 3G-t. Sőt, ez utóbbi a fővárosban már a másfél megabites sebességű HSDPA bevezetését is megkezdte.