Az iPhone megjelenése óta 1,389 millió példány fogyott belőle (Steve Jobs jóslata bő 700 ezerről szólt anno), a negyedévben Amerika negyedik legnépszerűbb telefonja lett (ami ilyen ár mellett elképesztő teljesítmény), az AT&T kínálatában pedig az első. A telefontársaság főként az iPhone-nak köszönhetően június óta kétmillióval növelte a mobilos előfizetői számát, és a 60 és 200 dollár közötti havi előfizetési díjak jelentősen hozzájárultak a 3,1 milliárdos negyedéves bevételhez - ez majdnem a másfélszerese a 2006 hasonló időszakában produkáltnak.
Lemaradt az IBM
Eközben az Apple 6,2 milliárdos forgalom mellett több mint 900 millió dolláros profitot jelentett az aktuális pénzügyi negyedévre, amit az iPhone diadalmenete mellett 2,1 millió eladott Mac számítógéppel, és több mint tízmillió iPoddal hoztak össze. Az Apple piaci kapitalizációja (az aktuális részvényárfolyam szorozva a részvények számával, vagyis az az összeg, amennyiért elméletileg meg lehetve venni a céget a tőzsdén) 160 milliárd dollárra nőtt, ezzel a cég történetében először megelőzte az ősi ellenlábas IBM-et.
Minden hatodikat feltörik
A közel 1,4 millió eladott, és az AT&T hálózatában aktivált bő 1,1 millió telefon közötti különbség adja a feltört, és más hálózatban használt, illetve az AT&T boltjaiban a raktárban álló készülékek számát. A feltört iPhone-ok számát az AT&T illetékesei eddig 10 és 100 ezer közöttire becsülték, az Apple szóvivője, Timothy Cook azonban most negyedmilliós becsléssel állt elő, aminek a többségét Európában passzolták el a szürkeimportőrök busás haszonnal. Bár a néhány hete megjelent 1.1.1 verziószámú szoftverfrissítés használhatatlanná tette a feltört telefonokat, a hackerek már áthidalták ezt a problémát.
Az Apple tervei szerint 2008 végére 10 millióra növeli az eladott iPhone-ok számát, ezzel a globális mobiltelefon-piac egy százalékára rátéve a kezét. Európa szerencsésebb országaiban (Magyarország nem tartozik közéjük) már idén karácsonykor kapható lesz az iPhone, ami valószínűleg csökkenti majd a feltörési kedvet - főleg mert Franciaországban törvény kötelezi az Apple-t, hogy kártyafüggetlen készülékeket is piacra dobjon.