A Financial Times értesülése szerint három nagy európai mobilszolgáltató írt alá szerződést az iPhone kizárólagos forgalmazásáról. Az üzleti napilap úgy tudja, hogy a szolgáltatóknak az Apple mobilján lebonyolított hívásokból, illetve az adatforgalomból származó bevételek tíz százalékát kell átadniuk a gyártónak.
A szerződést a német T-Mobile, a francia Orange és a brit O2 írta alá. A szolgáltatók várhatóan a berlini IFA elektronikai kiállításon jelentik be hivatalosan a partneri megállapodást.
Felforgat az Apple
Teljesen új üzleti modellt vezet be az Apple, most először fordul elő, hogy a gyártó részesedést kap a bevételből. Eddig a mobilszolgáltatók keményen küzdöttek az ilyen megállapodások ellen, ugyanakkor iparági szakértők szerint elképzelhető, hogy a jövőben más gyártók is megpróbálnak majd hasonló szerződéseket kötni.
Mint az korábban megírtuk, az Apple két éves szerződést kötött az AT&T mobilszolgáltatóval. Az európai megállapodások közül a Deutsche Telekom sikerét emelte ki a Finanial Times, a behemót távközlési cég ugyanis javíthatja megítélését a menő készülékkel. Sajnos a T-Mobile szerződéskötése egyelőre semmit sem jelent a magyar piacra nézve, mivel az Apple korábban bejelentette, hogy a többi európai országban csak jövőre vezeti be a készüléket, egy időben az ázsiai debütálással.