További Mobil cikkek
Szörnyű esemény egy mobil elvesztése, és nem csak akkor, ha a Ráday utcában három izmos srác kéri kölcsön a százezer forintos csúcsmodellt. Egy olcsóbb mobil elvesztése esetén is idegen kézbe kerülnek személyes adataink, telefonszámaink, családi fotóink, roppant kínos. Persze az emberben rögtön felmerül a kérdés, miért ne lehetne valahogy visszaszerezni a drága készüléket? Hiszen a beledugott SIM-kártyával simán beazonosítható a használója, és többé-kevésbé még a készülék földrajzi pozíciója is bemérhető.
Köztudott, hogy minden egyes mobiltelefonnak egyedi azonosítószáma van, ez az úgynevezett IMEI-szám, amely általában megtalálható a termék dobozán, és a készülékek is megmondják, ha bepötyögünk egy kódsort (Nokiánál *#06#). Érdemes a számot felírni egy jól elrejtett papírcetlire a fontos bankkártyakódok mellé, egyszer még jól jöhet. A lopott mobilok ugyanis az IMEI segítségével simán letilthatók, és a tiltott számok a T-Mobile állítása szerint Magyarországon egy közös tiltólistára kerülnek.
Bár a T-Mobile német anyacége, a Deutsche Telekom révén elég sok országban jelen van, a cég szerint egy nemzetközi adatbázis fenntartása túl sok együttműködést igényelne. Ráadásul azért sem lenne hatékony, mert az értékesebb lopott mobilok általában olyan országban kötnek ki, ahol elég nehéz együttműködni a helyi szolgáltatókkal. Ezzel szemben a Pannon képviselője lapunknak elmondta, hogy ők bizony 24 órán belül feltöltik a letiltott IMEI-számokat a GSM Association nevű nemzetközi szövetség által üzemeltetett Central Equipment Identity Register (CEIR) adatbázisába, így a lopott mobilokat egyetlen CEIR-tagországban sem lehet használni.
Ha a mobil mégsem hagyja el az országot, akkor van némi esély arra, hogy a hatóságok előkerítsék. A Vodafone képviselője lapunknak elmondta, hogy a szolgáltatók az elektronikus hírközlési törvény szerint legfeljebb három évig kezelhetik a felhasználókkal és a készülékeikkel kapcsolatos adatokat, és nemcsak a beszélgetések irányát, hanem a szolgáltatást nyújtó cella azonosítóját, az IMEI-számot és más IP-alapú azonosítókat is lementhetnek. A letiltott készülékek adatait is rögzíthetik, és ezeket az adatokat kiadhatják a nyomozóknak - természetesen az adatkezlésre vonatkozó törvények betartásával. Ehhez azonban feljelentést kell tenni a készülék eltűnése után, mert a szolgáltatók nem küldözgetnek csak úgy adatokat a rendőrségnek - ha egy nyomozó megkeresi őket, akkor segítnek neki.
Az a baj
Az Európai Unió 2006 februárjában fogadott el egy irányelvet a személyes adatok kezelésével kapcsolatban, eszerint a távközlési cégeknek 6-24 hónapig meg kell őrizniük a kapcsolódás tényét, és azt, hogy készülék melyik cellában volt a beszélgetés kezdetén. A rendszer már emiatt sem tökéletes, ugyanis ha a tolvaj csak hetente egyszer telefonál, akkor nehéz bemérni a pozícióját, ráadásul lakott területen a készülék bemérésekor 100 métert is tévedhetnek, gyéren lakott területeken kilométeres pontatlanság sem ritka. Elméletileg a használt SIM-kártya segítségével az illetéktelen felhasználó személye azonosítható, de egy házkutatás során nem feltétlenül találják meg a mobilt.
További gond, hogy a készülékek IMEI-száma megváltoztatható. Ez persze nem legális, és nem is könnyű, mert speciális eszközöket és elég nagy szakképzettséget igényel. De az eszközöket akár a Google is megtalálja, szakértelemből meg sosincs hiány, ha könnyen pénzre váltható, gondoljunk csak a hitelkártyaadatokat kicsaló gonosz hekkerekre.
Adatbázis a briteknél
A fentiekhez fontos kiegészítés, hogy Nagy-Britanniában olyan közös adatbázis van, amelyben nemcsak a mobilok azonosítóját lehet rögzíteni, hanem bármilyen háztartási eszközt. Akár biciklit, tévét, számítógépet meg karórát is, ráadásul a londoni tömegközlekedési vállalat és más hasonló cégek is ellenőrizni tudják, hogy a talált tárgyak osztályán lévő cuccoknak elérhető-e a tulajdonosa.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
