Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a mobiltelefonok külföldi használata után fizetendő extra díjak (roaming, vagy barangoló díjszabás) csökkentését. A csökkentés első hulláma idén nyáron esedékes, majd 2009-ig folyamatosan tovább mérséklődnek a díjak a most elfogadott rendelet alapján.
A külföldi mobilszolgáltató a telefonáló otthoni szolgáltatójától legfeljebb percenként 30 eurócentet kérhet (plusz áfa), és ez az összeg három éven keresztül évi 2-2 centtel csökken. A maximális kiskereskedelmi ár mostantól 49 cent lesz kezdeményezett hívásonként, és 24-re fogadott hívások után (2009-re ez 43, és 19 centre csökken).
Nyolcmilliárd marad a zsebünkben
A mobilszolgáltatóknak a rendelet egy hónapot ad az új tarifarendszer bevezetésére, az ügyfeleknek pedig további két hónapjuk lesz eldönteni, szeretnék-e ezt választani, vagy sem. (Azok az előfizetők, akik az uniós tarifánál kedvezőbb díjakat fizetnek, nem kötelezhetők az új rendszerre való átállásra.) Az előzetes számítások szerint az új díjszabás évente nyolcmilliárd forint körüli megtakarítást jelent majd a magyar mobilozóknak.
Az Európai Bizottság a roaming után az adatforgalmi szolgáltatások (elsősorban az sms és mms) díjait tervezi megvizsgálni.
Meglesz a böjtje?
A rendelet átlagosan 50-60 százalékos csökkenést hoz majd a roamingdíjak világába, míg eddig a piaci verseny nagyjából évi 8 százalékos csökkenésre ösztönözte csak a mobilos cégeket. A szolgáltatók az új szabályozás előkészítése körüli vitában azzal érveltek, hogy az olcsóbb roaming miatt keletkező bevételkiesésüket kénytelenek lesznek valahogyan kompenzálni, például a belföldi telefonálás díjainak emelésével. Az érintett cégek szerint a rendelet az egész piac működésére hatással lehet, és arra kényszerítheti a fogyasztóikat, hogy vagy nyeljék le az olcsóbb roaminggal járó esetlegesen magasabb belföldi tarifákat, vagy roaming szolgáltatás nélküli csomagot válasszanak.
Ráadásul az új szabályozás az EU-n kívüli piacok szereplőit nem kötelezi semmire, így előfordulhat, hogy egy Európán kívülről indított roaming telefonbeszélgetés az európai szolgáltatónak veszteséget termel. Az európai cég csak a megszabott alacsony díjat kérheti el a telefonálótól, miközben a roaming-partner EU-n kívüli cég annyit számláz ki neki, amennyit az ő szabályozatlan tarifatáblázata meghatároz.
Hogy a roamingdíjak csökkenése valóban a többi tarifa emelését vonja-e majd maga után, a rendelet életbe lépését követő hónapokban derül majd ki.