Túl sokat lógnak a neten a kínai fiatalok
Egy kínai tizenévesekkel és fiatalokkal foglalkozó kutatóközpont tanulmánya szerint mind a világhálón eltöltött idő, mind pedig a böngészett internetes oldalak tartalma aggodalomra ad okot. A tanulmány kiemeli a huszonöt évesnél fiatalabb kínaiak generációjának internetfüggőségét: a vizsgált fiatalok 55,32 százaléka rosszul érezné magát, ha három napon át nem használhatnák az internetet. A fiatalok átlagosan kétszer annyi időt töltenek netezéssel, mint a lakosság fennmaradó része.
A kutatók felhívták a figyelmet a netezésből eredő testi-lelki torzulásokra is. Az aggasztó jelenség miatt tavaly novemberben az alkoholizmus és a játékszenvedély mellé a netfüggőséget is felvették a klinikai zavarok listájára.
Kínában 300 millióan interneteznek, eddig négymillió embernél diagnosztizáltak netfüggőséget. A további lehetséges megbetegedések számát azonban tízmillióra becsülik. Az ázsiai ország megkérdezett fiataljainak 69,4 százaléka mondta azt, hogy megnyugtatja a neten való szörfözés vagy a részvétel az online videojátékokban. 48,28 százalékuk ismerte be, hogy felkeresett már pornográf oldalakat, 43,4 százalékuk pedig arról számolt be, hogy már kapott erőszakos, pornográf vagy fenyegető emaileket.