Perli a Microsoft alapítója a Google-t és a Facebookot
A pert az Interval Licensing nevű cég indította, amely Allen tulajdona. Ez a cég birtokolja az egykori Interval Research szabadalmait. Az IR-t Allen David Liddle-lel együtt alapította 1992-ben.
A kereset szerint az IR több mint 110 vezető tudóst alkalmazott, és ők fejlesztették ki a mai internetes technológia jelentős részét. Emellett külső kutatásokat is finanszírozott, köztük a Google alapítói, Sergey Brin és Lawrence Page munkáját. Az Interval Licensing egyelőre nem jelölte meg, milyen összegű kártérítésre tart igényt.
A legnagyobbak mellett az AOL, az eBay, a Netflix, a Yahoo, a Staples, az OfficeMax és az Office Depot szerepel az alperesek listáján.
A Facebook szóvivője a Reutersnek elmondta, a keresetet teljesen megalapozatlannak találják, és minden erejükkel küzdeni fognak ellene.
Paul Allen vagyonát 13 milliárd dollárra becsülik, amivel egyike a világ leggazdagabb embereinek. Egyike azoknak a milliárdosoknak, akik - Bill Gates Microsoft-alapító felhívására - a vagyonuk felét jótékony célokra ajánlották fel a közelmúltban.