Dollármilliókat hoz az avatárkereskedelem

"Testetlen, kortalan és szextelen" világban élünk, ahol fizikai jellemzőink helyett avatárok azonosítanak bennünket - grafikus ikonok, amelyek a kibertérben helyettesítik gazdájukat. Már akit. Magyarországon például kevesen vannak, akik mangahős, keresztes lovag vagy cirmoscica képében jelennek meg az emailjeikben meg az online fórumokon, és azokat a keveseket is ki szokás röhögni. Nem így Dél-Koreában. A világ egyik leggyorsabban fejlődő tech-piacán, amelynek a Samsungot meg az LG-t köszönhetjük, egyre trendibbnek számít virtuális képmást létrehozni, és erre a koreaiak szívesen áldoznak is: a legnépszerűbb avatárszolgáltató, a Neowiz SayClubja 2006 első negyedévében 2,4 millió dolláros bevételt ért el az avatárokból és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokból.

Dél-Korea messze van, nemcsak Magyarországtól, hanem az Egyesült Államoktól is, derül ki Xen Mendelsohn alapos tanulmányából, amelyet a szerző nemrég részletekben tett közzé blogján, a Xellular Identityn.

Mendelsohn beszámolója szerint az avatárpiac fellendülésének legfontosabb előfeltétele, a dél-koreai hálózat elképesztő minősége: a háztartások 78 százalékában van szélessávú net, és az átlagos kapcsolat sebessége az amerikai négyszerese, 8 megabit másodpercenként. A szélessávú piacokat vizsgáló Point-Topic még ennél is többről tud: októberi jelentése szerint a dél-koreai háztartások 85,1 százalékos dsl- és kábelpenetrációt emleget, ami azt jelenti, hogy minden tizedik háztartásban nincs szélessáv. (Nálunk a Nemzeti Hírközlési Hatóság októberben 760 ezer szélessáv-előfizetőről tudott, ami 10 hónap alatt 20 százalékos növekedést jelent ugyan, de ha a 3,8 millió háztartást nézzük, még mindig csak ötödükben van szélessáv.)

Mindehhez a koreaiak átlagosan heti 12,2 órát töltenek a neten, és egyszerre 3-4 közösségi szájton is ott vannak - csoda, hogy jut idejük élni.

Imádnak játszani

Az avatárpiaci boom másik oka, hogy a dél-koreaiak imádják az online szerepjátékokat, az mmorpg-ket. Aki járt már a Second Life-ban, az Everquestben vagy a World of Warcraftben, tudja, hogy a virtuális világokban az avatár által reprezentált külső ugyanolyan fontos, mint a valósban - jelzi a vagyont és a társadalmi hierarchiában elfoglalt státuszt. Ezt mindegyik fejlesztő érzékelteti valahogy: az újoncok általában szegényes ruhatárral indulnak, ezért sokszor hasonlítanak egymásra, vagy ugyanúgy néznek ki. Nem csoda, hogy a Second Life-ban az ember első dolga, hogy vegyen egy rendes cipőt magának, és megszabaduljon a farmertől meg a fehér pólótól, amiben pont úgy néz ki, mint a többi szerencsétlen zöldfülű.

Csakhogy a Second Life meg a többi mmorpg zárt rendszer, ellentétben a dél-koreai avatárszolgáltatókkal: aki ott létrehoz egy avatárt, az nemcsak a játékokban vagy a blogján, hanem közösségi szájtokon, sőt a mobiltelefonján is használhatja virtuális képmását önmaga helyettesítésére. Az SK Telecom mobilszolgáltató 2002-ben szállt be az avatárbizniszbe a Nate-tel, és néhány év múlva volt olyan hónap, amikor kétmilliárd wonos (kb. kétmillió dolláros) bevételről számolt be.

A legnagyobb avatárszolgáltatónak, a SayClubnak húszmillió előfizetője van, Dél-Koreának meg összesen 48,5 millió lakosa, ez azt jelenti, hogy több mint 40 százalékuk készített magának avatárt. Az üzleti modell alapja, hogy az avatárokat mindenki ingyen kapja, de mivel azok egyformák, ráadásul meztelenek vagy csak egy fügefalevél fedi őket, a felhasználók pénzért kénytelenek felöltözni és testre szabni mindegyiket.

Multik marakodnak

Egy másik szolgáltató, a legnagyobb ázsiai közösségi szájt fenntartója, a Cyworld Dél-Koreán kívül (ahol a húszévesek 90 százaléka használja) Kínában, Japánban és Thaiföldön is árul avatárokat, amelyek meg tudják látogatni az egyes felhasználók rendszeren belül felépített saját szájtjait, vagy ahogy kedvesen, koreaiul mondják, minihompyjait (mini homepage, mi más). Az üzletbe beszálltak a nagyok is, az MSN Korea és a Yahoo Korea; az előbbi például egyszerre négyfajta avatárt kínál egy felhasználónak, és hogy melyik látszik, az attól függ, éppen kivel beszél az ember. Az MSN avatárjai három éve dinamikusak, vagyis a begépelt emotikonok (:-(;:-) függvényében tudnak mosolyogni vagy szomorkodni. Ide jutottunk 2006 végére.

Nem is olyan meglepő, hogy a nyugati hemiszféra ugyanolyan értetlenkedve tekint az avatárbizniszre, mint annak idején a mangára, a szusira vagy a Daewoo Kalosra. A világnak ezen a felén a multik nem mozdultak rá az ügyre, így pénz sincs benne: a legnagyobb avatarszolgáltató, a gravatar.com (a "gr" a "globally recognized", vagyis a "mindenhol elismert" rövidítése) 4,5 millió regisztrációt tart ugyan számon, de üzleti modellje a kilencvenes évek elejét idézi. Aki akar, adományoz. Az avatárokat az ötlet- és rendszergazda, Tom Werner kaliforniai webdizájner tárolja egyetlen központi szerveren, ami vagy működik, vagy nem - ott jártunkkor éppen nem működött.

Ellentétben a nagyszerű hazai kezdeményezéssel, az mkavatar.hu-val, ahová gyors regisztráció után fel lehet tölteni egy vagy több 80x80 pixeles képet. Aztán várni kell, hogy a fejlesztők értékeljék a képet, és annak alapján, hogy mit ábrázol, az általuk meghatározott négy kategória egyikébe sorolják: az X kategóriába tartoznak "az erősen szexuális vagy erőszakot, faji megkülönböztetést tartalmazó avatárok", az R-be az enyhén szexuálisak vagy káromkodósak, a PG-be a "politikai, provokatív" tartalmúak, a G-be a többi. Később a tulajdonos beállíthatja, melyik oldalon melyik avatárt akarja megjeleníteni. És?