Mindenki írjon újságot!

Történelmi jelentőségű, bár kérdéses kimenetelű vállalkozásba kezdett a Wired magazin: egy nonprofit céggel, a NewAssignmenttel együtt a netezőkkel írat cikket a közösségi újságírásról. A cikk elkészítésében bárki részt vehet, akinek van kedve hozzá, de a munkát profi szerkesztő fogja össze, és a magazinban megjelenő cikket hivatásos újságíró nézi majd át, mielőtt a nyomdába menne.

Az AssignmentZero nevű projekt kitalálója, Jay Rosen, aki a New York Egyetemen tanít újságírást, "pro-am"-nek (profi-amatőr) nevezi a vállalkozást - a koncepció tehát alapvetően eltér azokétól a wiki-szájtokétól, amelyek az anyaggyűjtést, az írást és a szerkesztést teljes egészében a nagyközönségre hagyják úgy, mint ahogy azt a Wikipedia teszi. Magát a módszer Rosenék az outsourcing (kihelyezés) analógiájára crowdsourcingnak (kb. a tömegre bízás) hívják, és nem sok különbözteti meg a kollektív netes alkotások többségétől, legfeljebb a szakmai kontroll aránya nagyobb itt, mint máshol.

Az emberek, akiket régen olvasóknak hívtak

Kérdés, hogy beválik-e a terv, bár Rosen egyelőre optimista. Szerinte a hagyományos szerkesztőség előnye, hogy a megjelenő anyagokat megbízható munkatársak kontrollálják, hátránya viszont, hogy zárt rendszer, vagyis egy szerkesztőség csak annyit tud, amennyit munkatársai összessége tud - vagy előás. A hátrány azután vált nyilvánvalóvá, írja Rosen az AssignmentZero bemutatásában, hogy az internet révén "a korábban olvasóknak nevezett emberek" rájöttek, micsoda információtömeg van a birtokukban. Rosen, aki saját szakblogján, a PressThinken kívül a Huffington Poston is állandó szerző, arra számít, hogy a nyílt szerkesztési elvek előnyei felülírják a hátrányokat, többek között az online közösségeket bomlasztó trollokat, az őrülteket, a szpemmereket, a szabotőröket és a rendszerbe beömlő szemetet.

A Wired és a NewAssignment nem fizet a közreműködő amatőröknek, így ők legfeljebb arra számíthatnak, hogy a szerzők között feltűnik a nevük, de még az sem biztos. A pro-am projekt profi részlege viszont kap fizetést: a munkát Lauren Sandler, a New York Times, a Los Angeles Times és a Salon.com és a Righteous című oknyomozó munka szerzője irányítja, ő osztja ki a feladatokat, szerkeszti a beérkezett tartalmi egységeket és állítja össze a Wiredben majd megjelenő cikket. A NewAssignment négy munkatársa (köztük Amanda Michel, a cég részvételért felelős igazgatója) is részt vesz a profirészleg munkájában, a Wired pedig egyik legtapasztaltabb szerzőjét, Jeff Howe-t delegálta a csapatba.

A hivatásos újságírók nyilván úgy gondolják, hogy ez a felállás jobb eredménnyel jár, mintha csupa amatőr írná a cikkeket, az amatőrök viszont tiltakoznak. Alig van néhány bejegyzés az AssigmentZero fórumaiban, de a potenciális munkatársak máris kifogásolják, hogy csak az készíthet interjút a készülő cikkhez, akit a főszerkesztő Sandler kijelöl.

Kevés a Pulitzer-díjas

A Wired - a mainstream média más képviselőivel együtt - korábban is kísérletezett a közösségi újságírással. Tavaly nyáron a magazin egyik szerzője, Ryan Singel írt egy közepes hosszúságú cikket a wikikről, vagyis a közösség által létrehozott tartalomról; a cikket feltöltötte a SocialTextre, szabadon szerkeszthetővé tette, aztán várta, mi történik. A kiegészített és átszerkesztett cikket végül közölte a Wired, de Singel nem volt elégedett az eredménnyel.

"A végleges sztori bizonyára pontosabb és jobban bemutatja a wikik használatát - írta Singel értékelő cikkében. - De jobb lett a sztori annál, mint amilyen egy Wired News-szerkesztő közreműködésével lehetett volna? Azt hiszem, nem."

Singel szerint a közös cikkből hiányzik az a narratíva, amely a Wired News cikkeinek sajátja, az átmenetek darabosak, túl sokszor szerepelnek a cikkben cégnevek és túl sok a száraz leírás arról, hogyan működnek a wikik. "Nekem ez inkább alapvetésnek tűnik, mint sztorinak" - írta Singel.

A közösségi újságírás (community journalism), amit a szakirodalom nevez még résztvevő (participatory) újságírásnak, állampolgári (citizen) újságírásnak, nyílt forrású (open source) újságírásnak vagy egyszerűen blogolásnak, koncepcióját tekintve csaknem egyidős a világhálóval, és bár elméleti szakemberek könyveket írtak tele vele (a legismertebb közülük Dan Gillmor We the Media című alapvetése), a gyakorlatban egyetlen Pulitzer-díjas vagy arra esélyes remekmű sem született tömegmunka eredményeként. Emlékezetes bukás volt a Los Angeles Times 2005-ös kísérlete, a lap véleménycikkeinek átírását lehetővé tévő Wikitorials, amit azért kellett bezárni, mert a komolytalan felhasználók teleszemetelték káromkodással és pornóképekkel.

De vannak ígéretes próbálkozások is: 2004-ben éppen a Wired számolt be a Northwest Voice nevű kollektív újságról. A kis kaliforniai ingyenlapot (a kicsi 24 000-es példányszámot jelent) jórészt az olvasók, a helyi szervezetek, egyházak és iskolák szerkesztik, az egyetlen főállású munkatárs a főszerkesztő, aki néha rittyent egy-egy hosszabb körüljárós cikket vagy publicisztikát. Magyarországon is van kollektíve szerkesztett portál: 2005-ben indult a Magyar Virtus, amely közben Virtusra magyarosította a nevét, és azóta is nagyszerű írásokat közöl a politika, a gazdaság és a kultúra világából.