A svéd rendőrség kedden elfogott egy tinédzsert, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly betört néhány stratégiai fontosságú amerikai intézmény, így egy légibázis, egy rakétakilövő és egy NASA-laboratórium számítógépes rendszereibe, erősítette meg kedden az FBI a New York Times értesülését. Az érintettek elismerték a betörés tényét, de azt állítják, hogy a behatolónak nem sikerült bizalmas vagy titkos információhoz jutnia.
A magát Stakkatónak nevező hekker a szakmai tradícióknak megfelelően e-mailben figyelmeztette áldozatait arra, hogy betört a Patuxent folyó mentén fekvő légibázis, az új-mexikói White Sands rakétaállomás és a NASA pasadenai sugárhajtőmű-laboratóriumának komputerhálózatába.Stakkato lopta meg a Ciscót is?
A betörések minden bizonnyal összefüggenek azzal, hogy 2004 májusában máig ismeretlen adatkalózoknak sikerült megszerezniük a Cisco operációs rendszere, az IOS egy verziójának forráskódját. Akkor állítólag 800 megabájtnyi adatot loptak el és tettek közzé az interneten. Az elkövetőt azóta sem találták meg - tavaly szeptemberben a brit rendőrség elfogott ugyan egy húszéves gyanúsítottat, de az ő kilétét nem hozták nyilvánosságra, és végül vádat sem emeltek ellene.
Az IOS forráskódjának nyilvánosságra kerülése azért veszélyes, mert ismeretében könnyű kiszimatolni a hálózatok biztonsági réseit, különösen mivel az internet működéséért felelős gerinchálózat routereinek jó része Cisco gyártmányú, és a cég saját operációs rendszere fut rajtuk. A hekker pontos módszereit nem hozták nyilvánosságra, de a Times értesülése szerint nem használt forradalmian új technikát, csak ügyesen játszott a megszerzett belépőkódokkal és jelszavakkal. Ellopni állítólag nem lopott el semmit, a White Sands rakétaállomás szóvivője szerint a hekker a betörés alkalmával mindössze néhány helyi időjárás-jelentéshez fért hozzá.
Vén róka volt a tinédzser
A svéd rendőrség az amerikai szövetségiekkel folytatott konzultációt követően Uppsalában vette őrizetbe a tizenhat éves hekkert, aki egyébként már korábban is behatolt egyetemi rendszerekbe - azokban az ügyekben kihallgatták, de nem tartóztatták le. Azt viszont a svéd hatóságok nem erősítették meg, hogy a tinédzsernek köze lenne a IOS-forráskód ellopásához. A kaliforniai székhelyű Cisco mindenesetre közleményben fejezte ki örömét, hogy elfogták a gimnazistát, akinek kilétét eddig nem hozták nyilvánosságra.