További Net cikkek
Nem is olyan régen Joe Kraus egyszerre négyszázötven embernek parancsolt saját alapítású Palo Altó-i cégének főhadiszállásán, ami látványra még most is lenyűgözi a Szilícium-völgyet hosszában átszelő 101-es autópályán haladó halandókat, köztük engem. A vállalatot néhány végzős stanfordi egyetemi haverjával alapították 1993-ban, és olyan ütemben fejlődtek, hogy ha valaki akkor azt mondja Joe Krausnak, hogy tíz év múlva nem ő lesz a világ ura, biztosan kiröhögi. Most csak mosolyog.
Innen indult. Az ex-Excite most üresen áll.
Joe Kraus cégét, amely elsősorban keresésben utazott, Excite-nak hívták, és a Lycos, az Infoseek és a Yahoo mellett egyike volt a legígéretesebb szilícium-völgybeli cégeknek. A többihez hasonlóan az Excite is garázsból indult. Szorongtak a fiúk a használt radiálok meg az olajos flakonok között, és mindenki kódolt. Még Kraus is, aki pedig bevallja, hogy nem nagyon értett hozzá. Büszkék voltak saját fejlesztésű keresőmotorjukra, és várták az érdeklődőket.
Aztán amikor egy potenciális befektető bekopogott a garázsajtón, és megkérdezte tőlük, lehet-e skálázni a kódot, vagyis tud-e keresni nagyméretű adatbázisban (lásd internet), Krausék csak a vállukat vonogatták: nem volt pénzük kipróbálni.
Nosza, meséli Kraus, a befektetőnek sem kellett kétszer mondani, megdobta őket egy elképzelhetetlen méretű, 10 gigabájtos merevlemezzel. Kraus úgy emlékszik, 9000 dollárba (úgy kétmillió forintba) került a cucc. Az adakozó kedvű rokonok összedobtak még vagy másfél vincseszterre valót, aztán komolyabb befektetők tűntek fel - jött még hárommillió dollár. A szekér szaladt, és 1999-ben az Excite-ot 6,5 milliárd dollárért vásárolta meg az @Home.
Állni látszék az idő. Ha akkor azt mondja valaki Krausnak, az Excite alapítójának, elnökének majd üzletfejlesztésért felelős elnökhelyettesének, hogy nem sokkal később egy földszintes faházban, maroknyi emberrel kezd új vállalkozásba a semmiből, biztosan kiröhögi.
Csakhogy nem sokkal később kipukkant a dotkomlufi, és az Excite részvényeit, amelyek korábban 99 dollárt is értek a tőzsdén, fillérekért adták-vedték a kiábrándult hitelezők. A vállalat összeomlott; Kraus túlélte.
Egy fényévnyi köpés
Joe Kraus most harmincnégy éves. Új céges főhadiszállásán, egy földszintes faház tárgyalónak kinevezett, tizenöt négyzetméteres nagyszobájában ül, és kezdi az egészet elölről. Ez a ház Palo Altó-ban van, csak egy köpésre a Redwood City-beli volt Excite-palotakomplexumtól, de a környék le lett skálázva rendesen: ipari méretű parkoló helyett családias kis beálló, a közvetlen közelben egy szeretetotthon és egy lepattant, Mustangokra specializálódott Ford-tuningműhely. A ház csinos, a szomszéd rendes: az új cég William D. Ross ügyvéddel osztozik a faházon. Ez nem a Broadway, ez az Ash Street. De legalább külön van a bejárat. Legalább van honnan felállni.
Ide érkezett. Minicég Minivel.
Kraus újrakezdésését (mondjuk úgy: re-startup), JotSpotnak hívják, és ugyanúgy az elsők között van, mint az Excite volt annak idején. Öndefiníciója szerint a JotSpot a világ első "wiki alkalmazása", amit Kraus elsősorban céges ügyfeleknek szán az üzletmenet optimalizálására. Lényege, hogy az előfizető vállalat alkalmazottai olyan felületen férnek hozzá a munka során keletkező anyagokhoz, amelyet bármelyikük különösebb hercehurca nélkül módosíthat menet közben (így működik a Wikipedia online enciklopédia), és kapnak egy blogfelületet is, ahová a jelentősebb eseményeket posztolhatják.
Ezzel a módszerrel kiváltható a sokszor követhetetlen és nyom nélkül eltűnő belső e-mailezés, a dokumentálhatatlan vállalati csetelés és sutyorgás, és elméletileg megszűnnek a huszonhatszor módosított Word -doksik, amelyeket tovább tart átnevezni, mint elolvasni.
Hogy igazán eredeti lenne az ötlet, azt Kraus sem állítja: wiki eddig is volt, blog eddig is volt. De azt mondja, ebben a világban a név és a kényelem a legfontosabb. Ő most kitalált egy brandet, legyártott a létező motorhoz egy hülyebiztos felületet, alátolta a szervert - akinek ez nem ér meg havi 9 dollárt (ez a legolcsóbb előfizetés, a legdrágább 250), az fulladjon bele az e-mailjeibe meg a huszonhatszor átnevezett dokumentumaiba.
Inkább a profit, mint a non-profit
Amikor megkérdezem, mintha csak állásinterjúztatnám, hol képzeli el magát újabb tíz év múlva, Kraus azt mondja, fogalma sincs, de "olyan nem lesz, hogy nem csinálok semmit".Igazi Keljfeljancsi: az Excite-kudarc után négy hónapig utazgatott a feleségével, elment Nepálba, Kambodzsába, Costa Ricába, Peruba és az Amazonas vidékére, de aztán húzta vissza a Szilícium-völgy, mint mágnes a vasat. Gyorsan összehozott egy nonprofitot, a digitalconsumer.org-ot, hogy intézményes keretek között szálljon harcba a felhasználókat sarcoló film- és zeneiparral; megfogalmazta a digitális fogyasztók hatpontos chartáját, és levelekkel bombázta a képviselőket, nehogy már törvénytelen legyen az mp3-hallgatás.
Bár a digitalconsumer.org jó ideje nem frissült, mert a JotSpot mellett nincs idő Hollywooddal hadakozni, Kraus időközben bekerült az Electronic Frontier Foundation nyolctagú igazgatótanácsába, ahol földijével és barátjával, a kopirájt-reformer Lawrence Lessiggel és John Perry Barlow-val, a kibertér feltalálójával együtt ügyködik a netes szabadságjogokért.
A díjazott bukás völgye
Nincs mese: Kraus olyan mélyen bebetonozódott a Szilícium-völgybe, hogy légkalapáccsal se lehetne onnan kifejteni. És hogy miért pont oda? Krausnak erre egyből négy válasza van.
Az ember, és ami mögötte van.
"Az első, hogy két világszintű egyetemi kutatóintézet van ötven mérföldes körzeten belül, ahonnan rengeteg friss diplomás jön ki" - dől hátra a székben, mint aki már csak tudja - ő is onnan jött ki.
"A második egy fontos mítosz. Ha az ember a Stanfordra jár, és egy kis kedvet is érez a vállalkozásoz, nem a General Electric vezérigazgatóját tartja az igazi hősnek, hanem Hewlettet, Packardot, Steve Jobs-ot - azokat, akik egy garázsban kezdték. Itt ilyen a légkör. Ha az ember Amerika középnyugati részén, mondjuk Ohióban jár egyetemre, és végez, társadalmilag az a legelfogadottabb, ha a Procter & Gamble-nél talál munkát magának. Ha itt jár iskolába, a kúl meló nem a Procter & Gamble-nél van, hanem egy hatfős startupnál. Ez hihetetlen társadalmi nyomást jelent.
A harmadik dolog, hogy a bukást itt nem büntetik, hanem gyakorlatilag díjazzák. Máshol, ha az ember cége csődbe megy, az negatív bélyeget süt rá - nehezen kap állást, társadalmilag stigmatizálják. A Szilícium-völgyben - nem mintha itt ünnepelnék a bukást - megnézik az ember önéletrajzát, és ha látják, hogy alapított egy válalatot, ami bebukott, még fel is veszik. Látják, hogy van tapasztalata, tanult valamit.
A negyedik, hogy itt óriási mennyiségű befektetői pénz és infrastruktúra halmozódott fel, ami szintén elfogadja a díjazott bukás gondolatát. Aki egyszer már elbukott, az finanszírozható - mindenképpen finanszírozhatóbb, mint az, aki még soha nem kezdett vállalkozásba és nem tanult a hibáiból."
"És te hibáztál? Tanultál?" - kérdezem Kraust, bár lehet, hogy magamban magázom. Jól tudjuk ugyebár, meg is beszéljük, hogy innen a faháztól fényéves köpésnyire, a szomszéd faluban, Mountain View-ban ül két csávó, bizonyos Page és Brin, akik ugyanúgy kereséssel kezdték, mint ő az Excite-ot, aztán tessék, mi lett belőlük. A Google most a világ száz legnagyobb cégének egyike, legalább 80 milliárd dollárt ér, amihez Krausnak még rengeteg kilenc dolláros JotSpot-előfizetést kell értékesítenie. Legyünk gonoszak: pontosan 8 888 888 888, 89-et, felfelé kerekítve.
"Hú, de még mennyit. Számtalan hibát elkövettem" - élénkül fel Kraus.
"Istenem, visszaézek, és azt mondom magamban: miért nem láttam előre a kattintásalapú hirdetési modellt? Miért nem váltottunk korábban Linux-architektúrára, hogy növelhessük a keresőindex méretét? Aztán a munkaerő. Itt a JotSpotnál már nagyon megválogatjuk, kit veszünk fel. De a legnagyobb hiba talán az volt, hogy nem kötöttük az üzleti modellt ahhoz az értékhez, amit a fogyasztók kaptak tőlünk."Ennyin múlt volna a Google sikere, és ennyin az Excite bukása? A Google 1998-as alapításakor Kraus már veterán keresőnek számított, ötéves tapasztalattal a háta mögött. Elhíresült mondása szerint korán érkezni annyi, mint tévedni.
Ha szerencséje van, most eleget késik.