A Matáv egy hétfői munkamegbeszélésen bemutatta az internetszolgáltatóknak a legújabb nagyratörő tervét, amivel most jól odavághat a tévékábeles konkurenciának: a legnagyobb üzleti csomagjának a maximális letöltési sebességét a harmadával növeli, három megabitről négyre, a többi csomag sebességét pedig megduplázza.
Természetesen a Matáv hálózatán az összes adsl-szolgáltatóra érvényes a bővítés, és az árak meg a szerződési feltételek a régiek maradnak. A forgalomirányító berendezések beállítását Pesten és Budán, illetve a keleti és a nyugati országrészben egy időben végzik el a cég szakemberei, és a tervek szerint május közepétől már mindenki gyorsabban netezhet.
Marad az 512?
Bár az akció hatására a Matáv hálózatán a leglassabb adsl-eléréssel is megabitnyi adatot lehet majd letölteni másodpercenként, Pórffy András, az Externet internetszolgáltató ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a jövőben lesz új 512 kilobit per másodperces csomag is, de erről egyelőre nem tudni, hogy olcsóbb lesz-e, és ha igen, mennyivel. A belépő szintű csomag megújulásával kapcsolatos értesülésésünket a Matáv sajtóosztálya nem erősítette meg.
Mutató
Mint azt korábban megírtuk, a távközlési cégek adsl-csomagjain feltüntetett adatátviteli sebesség csupán azt mutatja, hogy az előfizető legfeljebb mekkora sávszélességet használhat, és csak jóval kevesebbre vállalnak garanciát. A Matáv honlapjáról letölthető sebességmérő szoftverrel egyébként bárki megtudhatja, hogy volt-e már bővítés, illetve hogy volt-e bármilyen hatása.
A Matáv legutóbb tavaly novemberben növelte az adsl-elérések sávszélességét, erre azonban a kábeles konkurencia is bővítéssel reagált.