Barack Obama nem az új Neo

Barack Obama győzelméhez rengeteg tényező hozzájárult az iraki helyzettől az ingatlanpiaci válságon át Sarah Palinig, de sok szakértő – főleg internetközeli szakértő persze –, egyetérteni látszik abban, hogy a 2008-as amerikai elnökválasztás a neten dőlt el. Mi több, Obama végső sikerét az internetnek köszönheti. Mi több, a választást nem is ő nyerte, hanem az internet.

"Az internet kulcsfontosságú szerepet játszott Obama győzelmeiben" – lelkendezett a BBC már júniusban, amikor Obama még csak a jelöltségért küzdött. "Az internet győzelemre vitte Barack Obamát" – lelkendezett a Wired közvetlenül a győzelem után. "Ezennel kihirdetem a 2008-as versengés győztesét. Az internet az" – lelkendezett Ariana Huffington, a Huffington Post alapítója nem sokkal a választás végeredményének bejelentése előtt. "A 2008-as volt az első valóban 21. századi elnöki versengés, és a választás estéje még inkább bebiztosíthatja az internet győzelmét."

A frissen megválasztott elnök netbarát imidzséből és az újmédia-fetisiszta elemzők vonatkozó okfejtéseiből úgy tűnik, mintha Obama lenne a politika Neója, a Kiválasztott, aki látja a Mátrixot, akinek a legelvetemültebb bloggerek is a tenyeréből esznek, aki küldött már e-mailt egynél több címzettnek, aki ujja köré csavarta a Szilícium-völgyet, és ha akarna, akár a Google-nél is dolgozhatna.

Bullshit.

Háttérkép, képeslapküldés, desztináció

A híresztelésekkel szemben a legelső igazán internetes amerikai elnökválasztás tizenkét éve, 1996-ban zajlott le, és azért csak akkor, mert korábban az internetet összesen három szőrös tudós használta az orros szmájli kikísérletezésére. 1996-ban viszont az Egyesült Államokban már háromnál többen, pontosabban úgy 45 millióan interneteztek, az első webböngésző, a Mosaic sikerén felbuzdulva megjelent a Netscape, és Bill Gates addigi elveit feladva maga is böngészőgyártásra adta a fejét – ebből a pálfordulásból született az Internet Explorer.

1996 tehát. A web éve. A szaksajtó lelkendezve jelentette, hogy ünnepélyesen elindult Bill Clinton és alelnökjelöltje, Al Gore kampányszájtja, a www.cg96.org, az az "információgazdag desztináció", ahol több mint 300 oldal (!) található, és a felhasználók akár kereshetnek is a szájton, hogy aztán a "specifikus referenciákból" tájékozódjanak az aktuális témákról, álláspontokról, eredményekről és életrajzi adatokról. A dinamikus duó szájtját maga a jó nevű Kaufman Patricof Enterprises Inc. készítette, és a cég alapítói, bizonyos Kaufman és Patricof büszkén nyilatkozták: "Úgy gondoljuk, az eredmény egy olyan internetes célpont [desztináció], amely teljes mértékben kihasználja az internet lehetőségeit, és lehetővé teszi, hogy a felhasználók személyes kapcsolatba lépjenek az Elnökkel."

Mi ez, ha nem az internet lehetőségeinek teljes kihasználása? Igaz, Clintonéknak a kezére játszott, hogy republikánus ellenfelük, Bob Dole a mostani John McCainnél is idősebben, 73 évesen szállt harcba, és legeredetibb önálló gondolata az internetről az volt, hogy "Az internet nagyszerű módja annak, hogy az ember feljusson az internetre". Ennek ellenére a republikánus stáb is ráfeküdt a netre, és Dole saját szájtján, a dolekemp96.org-on hitet tett az internet, az interaktív média, sőt az e-kereskedelem mellett. Pedig még nem is volt e-kereskedelem. Volt viszont Bob Dole-os keresztrejtvény! Online műveltségi kérdések! Képeslapküldési lehetőség! Letölthető háttérkép, külön windowsos és maces formátumban!

Tehetett arról Bob Dole, hogy 1996-ban nem létezett se flash, se YouTube, se mp3? Se Facebook, se Google? Nem tehetett. Ő megtette a magáét, Clintonék meg mentek a Fehér Házba.

Hit a bitekben

És ez még csak a kezdet volt, az internetpolitika hőskora. Netpolitikusok a két elnökválasztás között is feltűntek: Jesse Venturáról, aki 1999-tól 2003-ig Minnesota állam kormányzójaként tevékenykedett, úgy tartják, hogy ő volt az egyik első politikusjelölt, aki hatékonyan használta kampányában az internet adta lehetőségeket. Jó tíz évvel ezelőtt. A szlovák származású Ventura (eredeti nevén James George Janos) karrierjét persze az internet mellett az is segítette, hogy korábban népszerű pankrátorként kereste kenyerét, még korábban meg az amerikai haditengerészet víz alatti rombolóegységében (UDT) szolgált, és megjárta Vietnamot is – az amerikai választók preferenciáit ismerve ezzel a háttérrel akár elnök is lehetett volna belőle, ha egy kis szerencséje van. Annyi azért nem volt neki.

Aztán jött a következő elnökválasztás 2000-ben, amikor a korábbi alelnök a texasi kormányzóval, George W. Bush-sal birkózott az elnökségért. Bár Bush nem volt az a kimondott klaviatúrahuszár, biztos, ami biztos, ő is hitet tett a bitek mellett, és még azt is megígérte, hogy törvényt hoz az internetadó betiltására, ami persze egybevágott a klasszikus republikánus vonallal, úgyhogy sokat nem kockáztatott. Internetes szempontból Bushnak 2000-ben rendkívül nehéz dolga volt, mert ellenfeleként az az Al Gore indult, aki feltalálta az internetet. Ebben most nem az az érdekes, hogy csak dicsekedett vele, vagy csak pontatlanul fogalmazott, és félreértették, hanem hogy Al Gore éppen az internetet találta fel, és nem a mikrohullámú sütőt. Nyilvánvaló, hogy Gore azért az internetet találta fel, mert rájött, milyen fontos az internet a kampányban. 2000-ben. És hiába találta fel, mégis elveszítette azt a választást.

2002: Egy tényleg netes választás

Bush hatalomra jutása és Gore veresége után két évvel, 2002-ben "Most tényleg ez a Netes Választás" című cikkében Nicholas Thompson, a Slate politikai szakírója jól elmagyarázta, miért nem volt mindaddig igazán netes az amerikai elnökválasztás annak ellenére, hogy 1996 óta az aktuális közvélekedés szerint mindegyik az volt. "A mostani időközi választások során a jelöltek széles köre fedezte fel, hogy az információs technológia hihetetlenül hatékony lehet a szavazásra való buzdításban, a szavazók pontos megcélzásában, és az információnak a támogatókhoz való eljuttatásában" – lelkendezett Thompson, és szépen ki is elemezte, hogy a kormányzói, szenátori pozíciókért folytatott harcban ki milyen eséllyel indul internetes stratégiájával.

Vegyük azt a Tony Sanchezt, aki öngyilkos misszió keretében a már elnök Bush nyomdokain, de demokrataként szállt harcba a texasi kormányzóságért: ő nemcsak hogy valós időben frissítette a szájtját egy-egy vita alatt, de külön szájtokat hozott létre a különböző választói csoportoknak, külön egyet arra, hogy visszaverje az ellenfél vádjait, és még "vicces videojátékkal" is készült (a governorforsale.com mára sajnos eltűnt, kár érte). "2002-ben Sanchezé a legjobb internetstratégia, és ez segíthet neki a győzelemben" - írta Thompson. Aztán a választáson győzött a republikánus Rick Perry, azóta is ő kormányozza Texast. Hogy miért? Tekintsék meg az alábbi képeket, és mondják meg, internetstratégia ide vagy oda, Önök a derék texasiak helyében melyikükre szavaztak volna. Na, az lesz a Perry. A másik a Sanchez.

2004: Bushról továbbra sem feltételezte senki, hogy titokban új Linux-kernelt fejleszt, demokrata kihívója, John Kerry viszont minden idők legnetesebb választási offenzíváját indította el, összesen 400 000 dollárt költött hirdetésre 50 szájton (többek között MSNBC, Salon.com, ESPN.com, Waether.com). De nemcsak költött, hanem szerzett is pénzt a neten, a kampány idején volt, hogy egyetlen nap alatt rekordösszeget, hárommillió dollárt kalapozott össze online. Kerry 2004-ben minden idők legnagyobb adományhalmozó kihívója volt azzal a 180 millióval, ami befolyt a számlájára, és a 180-ból 56-ot a neten gyűjtött be. Aztán veszített.

You can Barack me tonight

És mit csinált ehhez képest Obama? Teljesen váratlanul minden eddigi jelöltnél jobban kihasználta az internet adta lehetőségeket, az online adományok összekalapozásától a vírusvideókig. Hogy is énekelte Obama Girl? "You can love but you can fight/You can barack me tonight/I've got a crush on Obama". Minden korábbinál viccesebb. Nem csoda, hogy Obama nyert.

A friss elnöknek persze voltak jó húzásai, elsősorban az, hogy a netes kampány lebonyolítását rábízta a Facebook egyik alapítójára, Chris Hughesra. Amellett, hogy Hughes ügyesen orkesztrálta a Facebookon és a MySpace-en bonyolított ismerkedési kampányokat, létrehozott egy kifejezetten obamás közösségi szájtot, a my.barackobama.com-ot, ahol persze a fő cél az ismerősbejelölgetés leple alatt végzett gátlástalan adománygyűjtés volt, de hát így megy ez. Az Obama-stáb ezen kívül jól ismerte fel, hogy a Chris Anderson által népszerűsített long tail-elmélet (a hosszú farok elve, más néven sok kicsi sokra megy) nagyszerűen alkalmazható arra, hogy a kispénzű támogatókat 10-20 dollárokra lehúzzák, akár többször is, ellentétben a zsugori olajbárókkal, akik egyszerre szoktak adni sokat, már ha demokratának adnak egyáltalán..

Obama internetességében sokat segített McCain digitális félanalfabétasága (kiderült, hogy például az emailt csak hírből ismeri), így nem csoda, hogy a Szilícium-völgy a fejébe vette, hogy Obamával jobban jár, mint McCainnel járna, és ebben a Szilícium-völgynek valószínűleg igaza is lesz.

A techvilág támogatását Obama azzal hálálta meg, hogy a kampány során nem beszélt hülyeségeket, nem mondta, hogy az internet az egy cső, se azt, hogy az interneten internetezni lehet, ráadásul többször kiállt a Google, a Microsoft és a Yahoo szent grálja, a net semlegessége mellett, többek között az MTV-n – képzeljék el, ahogy Sólyom László a VIVA TV-n benyal a torrentezőknek, és rögtön megértik a dolog súlyát.

Ja, és Obama nem mellékesen elköltött Google-hirdetésre 3,3 millió dollárt; a Yahoon, a Centrón és a Microsoft/MSN-en még másfelet.

Az éleslátó ABC News le is vonta a tanulságot, és megfogalmazta a 21. század új maximáját: "A szavazókat keresd a neten!" Micsoda ötlet. Ma az Egyesült Államokban 73 százalékos az internetpenetráció, 215 millióan neteznek, szinte az utolsó számjegyre pontosan annyian, ahány választásra jogosult lakosa van az országnak. Obama érdeme – a többit egy percig sem vitatva -– egész egyszerűen abban áll, hogy felfedezte: 215 millió honfitársa, egyben potenciális szavazóinak többsége a monitor előtt rohad. És ha már ott rohad, hát ott kell elérni.

Fogta a pénzünket, és elfutott

Ha tényleg az internet nyerte meg neki a választást, Obamának most kutya kötelessége lenne köszönetet mondani a bloggereknek, az online adakozóknak és a vírusvideók terjesztőinek, tehát az internetnek úgy általában. Azok viszont, akik a győzelemhez segítették, arról panaszkodnak, hogy az új elnök hálátlan dög, aki a sikerrel a zsebében egész egyszerűen megfeledkezett róluk. "A melegeknek és a heteróknak, a fogyatékosoknak és a nem fogyatékosoknak, mindenkinek köszönetet mondott" – lázongott Owen Thomas a Valleywagen Obama Chicagóban tartott győzelmi beszéde hallatán. "De mi van az internettel, ami megválasztotta? Ahogy meg is jósoltam, fogta a pénzünket, és elfutott vele. Egészen a Fehér Házig."