További Net cikkek
A titokzatos iraki mókus szubjektív dimenzióablakán keresztül az egész világ igyekezett bekukkantani egy latorállam végnapjaiba. Az amerikai konvojok még a fővárostól távol erőteljes homokviharban és gyér RPG-tűzben haladtak előre, amikor Salam Pax oldala a Daypop összesített blogranglistájára pattant, hogy a csúcson tanyázzon a Husszein bukásáig és azután is.
Igazi egyáltalán?
A napló a dolgok természetéből következően azonnal vitákat kavart. Nagyon sokan gondolták úgy, hogy ő nem az aki, hanem egy CIA / Moszad / iraki tájékoztatási minisztérium / mudzsahed hardkór által kitalált álblogger, akinek egyetlen küldetése dezinformációk terjesztése.
Irakban ráadásul a háború tizedik napján megszünt az internet, bezárták az Uruklinket, az ország egyetlen, állami internetszolgáltatóját. A kíváncsi és technikás felhasználók internetes nyomkeresői egy libanoni internetszolgáltatóig tudták visszafejteni a titokzatos irakit. Azután mindent ellepett a homály.
Jungle boogie
Peter Maass szabadúszó újságírót, a New York Times és a Washington Times korábbi alkalmazottját, egykori budapesti tudósítót emailben kezdték zaklatni, hogy kutassa fel Salam Paxot, ha már úgyis Bagdadban tudósítóskodik. A Slate-en megjelent beszámolója szerint Maass egy blogbejegyzés alapján döbbent rá, hogy a titokzatos blogger tolmácsával azonos.
Maass szerint Salam Pax keresztneve biztos Salam, vezetékneve viszont biztos nem Pax. Hájas és kerubszerű. 29 esztendős, gyerekkorát Bécsben töltötte, ahol további nyolc évig élt egyedül, építész lett, majd 1996-ban szülei követelésére visszatért Irakba.
Maass egyebek között egyik közös akciójuk leírása alapján ismerte fel munkatársában a bloggert, amikor 24 pizzát vásároltak egy amerikai deszantos egységnek. A neves újságíró emellett olyan utalásokat is tesz, amely szerint a Ponyvaregény filmzenéjét hallgatva hajtottak végig Hyundai terepjárójával az anarchiától kavargó bagdadi utcákon.
A meleg ellenálló
Szaddám Huszein uralma alatt mintegy kétszázezer iraki tűnt el nyomtalanul. Gyors véget ért az, aki beszólt a rendszernek. Az amerikai katonák időről időre tömegsírokba botlanak az országban.
Lebukása esetén Salam Pax sem számíthatott volna életfogytiglanra, miután blogjában nyíltan vállalta homoszexualitását és hogy keresi barátját Raed-et (figyelem! félreértésre okot adó tréfa palindróm: Dear Raed). A rendszer Paxékat sem kímélte: Salam négy rokona tűnt el nyomtalanul. Egy barátják a nyílt utcán végezték ki, a másiknak nyoma veszett.
Az iraki fiatalember elnyerte jutalmát élete kockáztatásáért: Bagdad Blog néven kéthetenti kolumnát kapott a nagy elismertségnek örvendő Guardiannél.