Tekla
8 °C
20 °C

Folytatások bűvöletében az E3

2014.06.10. 14:08

A tavalyi E3 előtti hónapokban mutatták be az új konzolgeneráció két prominensét, az Xbox One-t és a Playstation 4-et. Így az idei E3 legnagyobb kérdése az, hogy látunk-e már valamit azokból a játékokból, amik tényleg kihasználják az új konzolok képességeit. Nos, láttunk, már az E3 nulladik napján is, ami a nagyobb játékgyártók sajtótájékoztatóival telt.

Halónak a csók

A második legnagyobb kérdés az volt, hogy a Microsoft magára talált-e a tavalyi hullámvölgy után (a választ itt olvashatja), de a Sonynak elég volt tartania azt a színvonalat, amit tavaly hozott. Nála a Destiny volt az egyik legnagyobb dobás: ez a Halo-szériát elindító Bungie új játéka, ami ugyan nem csak PS4-re jelenik meg, de ezen a platformon rengeteg plusz tartalom (térkép, fegyverek, stb.) jelenik meg hozzá, júliustól a bétát is PS4-en lehet kipróbálni, sőt csütörtöktől az alfaverziót is, bár nevéből adódóan az még erősen hiányos lehet. Még sőtebb: szeptemberben bundle kiadás is lesz, vagyis a PS4-hez csomagolva is meg lehet venni a játékot. Ekkorát fordult a világ pár év alatt: az Xbox legnagyobb húzónevének egykori fejlesztője most az új Playstation egyik definitív játékát csinálta meg. Egyébként a látottak alapján a Halo-szériához hasonló szuperintelligens, futurisztikus lövöldözés lesz.

Húzónév még a csak PS4-re megjelenő The Order 1886 című viktoriánus zombivadászat is, de nagyobb meglepetés a szintén Playstation-exkluzív LittleBigPlanet 3. A platform egyik legcukibb – és egyben egyik legbosszantóbb – játékának folytatásában a főhős rongybaba, Sackboy három barátot is kap: Oddsock magas helyekre tud felmászni, Swoop repül, Toggle pedig erős és nehéz, de ha kell, picire összemegy. A négy karakter összedolgozása elég sok új lehetőséget nyit a játéktervezésben, a játékmenet pedig a sorozathoz hű „két lépés előre, egyet hátra” szellemben zajlik, legalábbis a bemutatót prezentáló játékosok közül valaki mindig elrontott egy ugrást vagy rohanást, aztán a többiek mehettek megmenteni (és éppen ezért nagyon hiteles pillanatok voltak ezek az amúgy kottára megtervezett sajtótájékoztatón).

A legfurcsább, csak PS4-re megjelenő újdonságot a Far Cry 4-hez jelentették be: az akciójáték kooperatív módjában úgy is lehet barátokkal játszani, hogy azok nem is vették meg a játékot. A legtitokzatosabb trailert pedig a From Software új játékához, a Bloodborne-hoz mutatta be a Sony – valami zombis, de közelebbit nem tudtunk meg (de mivel a Dark Soul tervezője készíti, esélyes valami hasonló). És ha már zombis játék: lesz Dead Island 2, vicces trailer vezette fel a hírt.

Grim Fandango újratölve

Az első nagy címek után a Sony is kijátszotta a „nekünk a játékos nagyon fontos” kártyát, állítólagos olvasói leveleket felvillantva, majd azokra reagáló játékokat bemutatva. Így derült ki, hogy a Paradox készíti a vicces Diablo-klón Magicka folytatását, és hogy készül egy raklapnyi új indie játék is. Ezek közül az Entwined tűnt érdekesnek, amiben két kóbor lelket kell egyszerre irányítani, a kontroller két analóg karjával, illetve a Journey-alkotókból verbuválódott Giant Squid tengeri felfedezős játéka, a furcsa nevű Abzû. Az olvasói levelek poénja egy kislány levelében csúcsosodott ki, aki szerette nagyon Tim Schafer egykori kalandjátékait, és ezért valamilyen régi játék felélesztését kérte, például valamelyik Tim Schafer-játékét. Aztán a levél bemutatása után kizoomolt a kép, és kiderült, hogy a levelet maga Tim Schafer fogja, és spánielszemekkel könyörög a kamerába. A poén úgy teljes, hogy bejelentették: a borzasztóan alulértékelt, ám zseniális Schafer-játék, a Grim Fandango egy alapos ráncfelvarrás után megjelenik PS4-re.

Ezután egy technikai újdonságokat felvonultató blokk következett: megtudtuk, hogy a Morpheus VR-sisakot ki lehet próbálni az E3-on, lehet majd konzolról rögtön Youtube-ra tölteni videót, és jön egy 99 dolláros kütyü, amivel könnyebben lehet régi PS-játékokkal játszani tévén. Technikai szempontból azonban mégiscsak egy játék volt nekem a legérdekesebb: a No Man's Sky című sci-fi, aminek minden eleme procedurálisan generált, vagyis nem előre megtervezett, hanem algoritmussal helyben legyártott. Mindenki külön bolygóról indul majd benne, nem lesz két játékos, aki ugyanazt a játékot látja majd (PS4-en jelenik meg először ez a csoda).

A kitérők után nehézsúlyú folytatások zárták a Sony bemutatóját: ősszel érkezik az új konzolgenerációra a GTA V, lesz újkonzolosított Last of Us is, és melegíthetnek a Mortal Kombat- és a Batman-rajongók, jön a Mortal Kombat X és az Arkham Knight (őszintén szólva egyik sem tűnt nekem olyan nagyon kiemelkedő darabnak). Az utolsó patron nagyot szólt: bejelentették az Uncharted 4-et A Thief's End alcímmel. Csak rövidke videó, de atyaúristen. Hogy. Néz. Ez. Ki.

Egy Battlefield, és más semmi

A Microsoft és a Sony között szokás szerint az Elecronic Arts és a Ubisoft bemutatója került be szendvicsbe. És sajnos, akárcsak tavaly, az EA nem nagyon erőltette meg magát. A legjobb pillanat megtörtént már a hivatalos kezdés előtt: Peter Moore, a szakma legviccesebb chief executive akármije közölte, hogy mindjárt 60 percben megnézhetjük, amit már két hete úgyis tudunk (utalva arra, hogy az E3 előtt kiszivárog szinte minden évek óta). Ami utána jött, arra bőven elég pár címszó:

  • Star Wars Battlefront 2015-ben, semmit nem láttunk belőle pár rajzon kívül.
  • A Bioware egyik új szerepjátéka, a Dragon Age Inquisition sok szép videóval, kevés valódi játékdemóval, amiből csak annyi derült ki, hogy a sárkánynak lehet majd egyes testrészeit támadni.
  • Mass Effect 4, nulla érdemi információval.
  • Sims 4, okosabb, szebb simek, amiket személyiségpanelekből építhetünk fel, és – micsoda poén –, Obamát is meg lehet benne csinálni.
  • Bruce Lee az UFC verekedős sportjátékban. Ugorjunk.
  • És ha már sportjáték: NHL 15, cikázó bullshit-shurikenekkel kísérve („forradalmi”, „sosem látott”, „a sportjátékok egy magasabb szintje”).
  • PGA Tour – golfszimulátor, ami szép, és szürreális pályákon is lehet vele játszani. Csak hát... golf.
  • Madden NFL 15, kevés játszott demóval, az is inkább előre rögzített, semmi nem derült ki róla.
  • FIFA 15, sok közelkép virtuális focistákról, a játékmenetet meg higgyük el bemondásra – és a bullshitbingó itt is többször megvolt.
  • Dawngate – de jó, még egy DOTA-klón, és még ronda is.
  • Extrémsportos játék a Criteriontól, ami annyira kiforratlan, hogy még neve sincs.
  • Mirror's Edge 2 – ez nagy dobás, mármint a tény, hogy készül, de a látott negyedkész játékmenet egyelőre nem sokban különbözött az előző generációs résztől.

Szóval valószínűleg minden idők egyik leggyengébb E3-as sajtóbemutatója lett volna ez, ha a végén nem mutatnak egy hosszú, 35 játékos által vívott küzdelmet a Battlefield Hardline-ból. Én nem vagyok nagy battlefieldes, de ez a játék kedvet csinált hozzá: ahogy bűnözők és rendőrök feszültek egymásnak a baseballütőtől a ledőlő toronydaruig bármilyen eszközzel, ahogy az utcai háborúban folyton amortizálódott a pálya, az elég megkapó. Ráadásul mától indul a bétateszt pc-n és PS4-en, és hopp, látják ott, azt a 64 gépet? Tessék, lehet is menni kipróbálni.

Ez a zárás mentette valamelyest az EA becsületét, de a sajtótájékoztatójukból így is egy folytatásokba ragadt, megújulni képtelen, ötlettelen cég képe rajzolódott ki – ahogy már évek óta.

Orgyilkosok, szevasztok!

Sajnos a Hardline-tesztet kihagytam (majd a show-n meglesz), mert siettem át a Ubisoft bemutatójára – a cég szintén főleg folytatásokból él, de több ötlettel készíti el azokat, és a showelemekre is jobban ad. Utóbbira példa a bemutató hoppmestere, Aisha Tyler, az Archer című sorozat Lanája (illetve rövid ideig Ross barátnője a Jóbarátok utolsó évadában). Tyler ideáis a szerepre: nagyon vicces beszólásai vannak, sokszor maguknak a Ubisoft-alkalmazottaknak, gémernek is hiteles (több videojátékban is szerepelt már), és amikor a Ubisoft nála bő egy fejjel alacsonyabb CEO-ja, Yves Guillemot mellé áll, az önmagában egy poén.

A bemutatón jöttek sorra a folytatások, amikkel játszani akarok azonnal. Például a Far Cry 4, ami a harmadik rész után megint eredeti környezetet és jól kidolgozott főgonoszt mutatott. Vagy az új Assassin's Creed, a Unity alcímű – évek óta az első játék a sorozatban, ami lázba hozott. A helyszín a francia forradalom Párizsa, és már nemcsak tetőkön meg falakon mászkálhatunk orgyilkosunkkal, hanem be is mehetünk a házakba – ráadásul nem is leszünk egyedül, mert most először saját orgyilkoscéhet alapíthatunk kooperatív játékmód formájában. Csak a harc a régi, pedig azon azért kellene kicsit csiszolni. A játékhoz egyébként a magyar Digic készített olyan trailert, amitől mindenki letette az állát (a bemutatón a felétől már végigtapsolták). Az idei E3 eddigi legjobb trailere, de dobogós a Tom Clancy's Division gyönyörűen megkomponált mozija is – a játékmenetről sok minden nem derül ki, de járvány utáni Posztapokaliptiában játszódik, ami szokatlan egy olyan játéktól, aminek úgy kezdődik a neve, hogy Tom Clancy.

Azért ezen a bemutatón is voltak kisebb-nagyobb mélypontok, a Just Dance újabb részét (amiben fel lehet tölteni majd a netre, ahogy táncolunk) felvezető Just Dance Now például akkora parasztvakítás, hogy hegesztőszemüvegben lehet csak biztonságosan szemlélni. Egy mobilapp, amit le kell tölteni, majd a mobilt kézbe véve táncolni – a mozgáskövetés pontosságát illetően vannak komoly kétségeim. A Shape Up fitneszprogram is kicsit komolytalannak tűnt – minijátékokkal próbálja feldobni a fekvőtámaszokat, de ettől olyan lesz, mint egy random kinectes játékgyűjtemény. A The Crew című autóversenyből (amiben elvileg töltés nélkül lehet keresztülutazni Amerikát) pedig nem sokat mutatott a cég.

Egy nagy dobás azért itt is maradt: a Rainbow Six széria új része, a Siege, terroristák a terroristaelhárítók ellen, kőkemény taktikázással, alapig rombolható környezettel, csodás grafikával. Kedden délben (magyar idő szerint este kilenckor) nyílik az E3, ott talán ezt is ki lehet majd próbálni – amire sikerül rátennem a kezem, arról mindenképpen beszámolok (az összes E3-trailert pedig itt találja meg).