További Szoftver cikkek
Látványos mátrixos-időlassításos tűzharcok, meglepően okosan viselkedő ellenfelek, a japán horrorklasszikusokra emlékeztető hangulat, jó sok vér, és videojátékhoz képest szokatlanul aprólékosan kidolgozott, csavaros sztori - ennyi kellett 2005-ben a FEAR első részének ahhoz, hogy begyűjtsön egy kazal Év játéka címet. A közel négy évig készült folytatás előtt tehát magasan volt a léc.
A F.E.A.R. 2 - Project Originben az akció egészen szokványos módon kezdődik: egy hitech kommandó egyik tagját irányítjuk, akit egy felhőkarcolóhoz rendelnek ki, amit fegyveresek vontak ellenőrzésük alá. Egy óriáscég vezérigazgatóját kell kimentenünk az épületből; aki közben szembejön, nyugodtan lelőhetjük, ebből is látszik, hogy a Delta Force tagjainak sokkal jobb dolgunk van, mint egy átlag RÉBISZ-esnek (valószínűleg azonosítószámot sem visel hősünk).
A rutinbevetést aztán nyugtalanító jelek zavarják meg, úgymint a felhőkarcoló folyosóin szétlocsolt nagyjából negyvenezer liter vér, meg egy nyolcévesforma kislány szelleme, akit mindig a lehető legrosszabbkor hallucinálunk magunk elé, a terroristák halomra lövésének közepén. Végül, mire a éppen sikerülne rendet tennünk, egy takaros gombafelhő kíséretében hamuvá válik a fél város, mi elájulunk, és éppen az életmentő műtét közben térünk magunkhoz, amikor a kevéssé bizalomgerjesztő orvoscsapat gyanús dolgokat operál bele az agyunkba. És ezzel kezdődhet is az igazi játék.
És ezzel együtt kezdődnek a gondok is. Két eset lehetséges, vagy végigjátszottuk a FEAR első részét, vagy nem. Ha igen, pontosan tudjuk, ki a kiscsaj, miért kísért, mi robban fel a bevezető pálya végén, miért hallucinálunk, és miért jönnek szembe mutáns szörnyek az utcán, azaz a Project Orogin története kiszámítható és egy kicsit unalmas lesz. Ha viszont nem játszottunk az első résszel, végiglövöldözhetjük a másodikat oda-vissza, akkor sem fogunk egy kukkot sem érteni az egészből.
A legjobb hát, ha elvonatkoztatunk a sztoritól, és élvezzük, ami maradt. Szó se róla, van mit élvezni rajta, főképp azért, mert a halomra lőtt ellenfelek az akciójátékok nagy többségétől eltérően nem hosszú tömött sorokban a fegyverünk elé járuló statiszták, akik látványos halálanimációkat adnak elő, hanem meglepően okosan támadó, egymással összedolgozó, taktikázó katonák (a látványos halálanimációk rész stimmel), akik ellen ésszel kell küzdeni, különben szabályosan hülyét csinálnak belőlünk, bekerítenek, és úgy végeznek velünk, hogy azt se tudjuk, honnan jött a halálos lövés. Ami hús-vér játékosok ellenében is súlyos alázás, nemhogy egy programtól.
Persze túl sok esélyük ezzel együtt sincs ellenünk, köszönhetően hősünk emberfeletti reflexeinek (amiket egyébként a már említett gyanús műtét alatt nyer el), amivel átmenetileg lelassíthatjuk az időt. Ilyenkor jön a Mátrixból (vagy ízlés szerint a Max Payne-ből) ismert bullet time effekt, amit általában úgy fogunk kihasználni, hogy behajítunk egy grátnátot az ellenfél fedezéke mögé, kigyönyörködjük magunkat a lökéshullám, meg a szanaszét amortizálódó berendezési tárgyak grafikus effektjén, és azzal a lendülettel kiosztunk pár kíméletes fejlövést a lassított felvételben kalimpáló rosszfiúknak.
Vigyázat, ijesztő képek!
Nagyjából ez lesz a menetrend az egész játék során (kivéve azt a részt, amikor egy óriásrobotot irányítva döntjük romba a város eddig úgy-ahogy épségben maradt kerületeit), zsoldosokat, hitech kommandósokat, és rusnya mutáns dögöket tömünk ki ólommal, és közben menetrendszerűen a frászt hozzák ránk a szellemkislány megjelenései, meg az egyre idegborzolóbb hallucinációk. Időnként a játék kicsit elmegy a kommersz "egyszer csak valami a sötétből a nyakunkba ugrik" ijesztgetős irányba, de egyébként egészen hatásosan alkalmazza a kifinomultabb "nem mutatunk semmit, csak sejtetünk" klasszikus horror-receptet is.
A vége felé már konkrétan addig fokozódik a helyzet, hogy a saját hallucinációnkban kergetnek a szörnyek valami csupa láng, pokolbéli környezetben, miközben a szellemkiscsaj húszéves kiadása éppen a megerőszakolásunkon ügyködik, hogy teherbe essen, és valami minden eddiginél rémesebb izét hozzon a világra.
Szóval akció lesz bőven, horror a gyomorkavaró-láncfűrészes, meg az idegborzoló-ijedtünkbenmonitorlefejelős fajtából is, és ha nem lett volna az első rész (ahol ehhez még hozzájött egy meglepően csavaros sztori felgöngyölítése is), egy rossz szavunk se lehetne a FEAR 2-re. Így viszont olyan mint a Mátrix Újratöltve, ami önmagában egy egész jó akciófilm, csak ugye az első rész után mindenki sokkal többet várt tőle.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
