Pixelorgia a Csodák Palotájában

Utoljára cirka tíz évvel ezelőtt, a koleszban láttam demót. A számítógép monitorján keringő gömbök alatt egy mintás felület száguldott, a mintázat tükröződött a gömbökön, közben szólt valami nagyon dobgépes és nagyon elektronikus. Az élmény egyszerre volt egy szakember ujjgyakorlata és egy művész víziója, és ezzel össze is foglaltam a demo célját és lényegét.

64 kilobájtnak elégnek kell lennie

A demók úgynevezett partykon, vagyis versennyel (szakzsargonban: compo) kombinált, általában többnapos rendezvényeken mérkőznek meg. Ezek abszolúte demokratikus megmérettetések, minden partyn a közönség szavaz. A partygyőzteseket és a legjobb nevezetteket aztán demoshowkon újra levetítik – ez amolyan gálaest, ahol a demós közösség (lám, mennyit számít egy d betű) képbe kerülhet, a nyertesek pedig sütkérezhetnek a dicsfényben. A partyk legjobbjainak léteznek külön szakmai díjak is, ezeket már hozzáértő zsűri adományozza, ilyen például a scene.org bronzszobra, ami idén már ötödszörre osztottak ki. A Magyar Demoscene Egyesület által szervezett szombati összejövetelen az erre a díjra jelölt demókat mutatták be, többek között egy magyar győztest.

A Conspiracy nevű csapat Chaos Theory című demója 64K-s kategóriában vitte el az első díjat. A versenyeken ugyanis több szekció is létezik: van animáció, megkötések nélküli demo, oldschool (tehát valamilyen régi játékgépre, jellemzően Amigára vagy C64-re készült) demo, illetve a méretkorlátos demók. Ez utóbbiak közül a legelterjedtebb a 64K, ami azt jelenti, hogy a nevezőknek egyetlen, 64 kilobájtnál nem hosszabb futtatható .exe fájlt kell készíteniük, illetve a brutális 4K, ahol már szinte minden biten spórolnak. (Egy érdekesség: ha a Wordbe beírjuk, hogy "demo", és elmentjük, egy majdnem 20 kilobájtos állományt kapunk.)

A demo jó ajánlólevél

A Chaos Theory összehangolt támadást indít az érzékszervek ellen, és a közösség hagyományai szerint nickneveket használó alkotók szerint valahol ez a jó demo titka. "Legyen benne valami, ami megfog, meg nézzen ki jól" – fogalmaz BoyC, a Conspiracy egyik programozója. "Ez olyan, mint a videoklip. Nem tudod pontosan megmondani, hogy egy klip mitől jó" – kontráz TrX, a grafikus. A demo valóban pofás, és néhányszor felszedem az államat a földről, hogy miként férhetett bele ennyi effekt 64 K-ba, de egy másik induló, a Fairlighttól a Dead Ringer jobban tetszik.

Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy nincs eléggé avatott szemem a demókhoz. A művészi koncepció mellett ugyanis a technikai részleteket, az egyes effektek bonyolultságát is figyelik a zsűritagok. Ennek a civil életben is lehet előnye: aki komolyan csinálja a demózást, az igen gyakran játékfejlesztő cégeknél, vagy grafikai stúdiókban köt ki. Egyébként egy-egy nagyobb nemzetközi partyn tucatnyi játékfejlesztő tart állásbörzét, Will Wright, a Sims-sorozat alkotója pedig éppen nemrég vallotta be egy interjúban, hogy készülő, Spore című játékát demók is inspirálták.

A Conspiracy több tagja is szakmabeli (rendszergazda vagy játékfejlesztő), és állításuk szerint minden hónapban kapnak új ajánlatot. "Készítettünk már reklámokat is, de például a Bikini Angyali üdvözlet című számának klipje is a mi demóinkból lett összevágva" – mondja TrX. "Csak aztán letiltották, mert egy meteor lerombolt benne egy toronyházat, és ez többeket szeptember 11-re emlékeztetett."

Kvarcjátékra is

A többi levetített demóból laikusként nagyjából azt szűröm le, hogy az elmúlt tíz évben a tükröződő golyókon már rég túllépett a szakma, viszont tíz demóból kilenc alatt még mindig elektronikus zene szól. Mindkét trendre van magyarázat: a grafika mindig az adott technikai lehetőségek határait feszegeti, a zenét tekintve viszont sok amatőrnek a tisztán elektronikus komponálás az elérhető maximum.

A rendezvény szervezője, Márta "Murphy" Krisztián még egy trendre felhívja a figyelmemet. Az utóbbi időben a demók az egyes "slágereffektek" csiszolgatása helyett az összetettebb látványra törekednek. És valóban: a látványelemek sokszor több rétegben vannak jelen a vásznon, számomra különösen a görög Andromeda Software Development munkái meggyőzőek. A pályamunkák koncepciója más téren is szerteágazóbb, láthatok filozofikus szövegekből összerakott minimáldemót (Neuro: Die Ewigkeit Schmerzt) és Gameboy Advance-ra készült demót (Shitfaced Clowns: Five Finger Discount) is. Ez utóbbi egy 16 MHz-es kézikonzolon, majdhogynem kvarcjátékon fut – egészen döbbenetes, a demo alkotói hogy mit kihoztak belőle.

Szökött csöcsök

A szakmai erőfitogtatáson túl a közösség szórakozni jön össze, elvégre a demókat leginkább egymásnak készítik. Belterjes szubkultúra ez, a világon nagyjából 10 ezer, többnyire európai taggal. A Conspiracy szerint ugyanis a tengerentúlon nem elég nyitottak a közösségre jellemző alkotói merészségére. Ezt leginkább a Pluisje művésznév mögé rejtőző holland srác animáció kategóriában nevezett The Tits Have Escaped (A csöcsök megszöktek) című rajzfilmjén látom. Az alkotás pontosan arról szól, amiről a címe, és bár dramaturgiai íve legjobb szándékkal is csak egy cikkcakkal írható le, néhányszor hangosan felröhögök.

Hogy itt mindenki ismer mindenkit, a kétórás rendezvény hangulatán is érződik. A percenként elhangzó fárasztó poénok és ugratások száma megdöbbentő, és csak itt láthat olyat az ember, hogy 60-70 néző (átlagéletkoruk kb. 25 év és legfeljebb 10 százalékuk nő) együtt szurkol egy demo töltődését jelző, lassan vánszorgó pixelcsíknak. Szimpatikus társaság, én mégsem illenék bele: a harsány képek és hangok a demoshow végére legyűrik a retinámat és a dobhártyámat. Pixeltúladagolással támolygok haza, otthon jól esik a csend.