Miért nyúltam újra a pohárhoz?

Nyomom, nyomom azt a kurva S-t, de hiába, egy istennek nem akar átváltani a védőmre a visszafutó középpályásról, a máltaiak meg csak jönnek, mint a csehszlovákok ’69-ben. Izzadok, alig várom, hogy vége legyen a meccsnek, és kifejezetten elégedett vagyok, hogy – nem úgy, mint Bozsikéknak – sikerült összehoznom egy 1-1-et a lovagkeresztesek ellen.

Így kezdődött az ismeretségünk az Euro2008-cal, az EA idei Eb-re kötelességszerűen kibocsátott játékával. Ahogy szoktam, a pc-s változatot próbáltam ki, csaknem tíz éve a számítógépemen játszom (amikor csak lehet, a haverok ellen is, hálózatban). Többször leírtam már, miért: mert lényegében nincs átjárás a pc-s és a konzolos játékok között. Előbbiben jobb kézzel, a kurzornyilakkal irányítjuk, merre mozogjanak a játékosok, ballal, hogy mit csináljanak (Q, W, E, A, S, D, stb.), utóbbiban éppen fordítva.

Márpedig, aki hosszú éjszakákat és munkaórákat nem kímélve megtanulta, hogy vakon is megtalálja a már lekopott D-t a billentyűjén, vagy megfelelő ütemben tolja meg sprint közben a labdát a Shift lenyomásával, az képtelen átállni a jobb hüvelyket lestrapáló kör-négyzet-háromszög-iksz szentnégyességre.

Lamperth Mónika elszigeteltségét érzem

Szóval maradt a számítógépes változat, telepítek, indítok; a gépemet 2005-ben vettem, akkor sem volt csúcsmasina, de szerencsére a játék eldöcög rajta. A minimális elvárás: Windows 2000, XP vagy Vista, utóbbinál legalább 2,4 gigás, előbbi kettőnél legalább 1,3 gigás processzor, utóbbinál minimum 1 giga, előbbi kettőnél minimum 256 mega RAM. A vinyón 2,3 gigányi hely kell neki, nyolcszoros sebességű dvd-t, 64 megás videókártyát, 9.0c-s Directx vezérlést és azzal kompatibilis hangkártyát követel még a program, plusz különböző hálózati feltételeket az online játékhoz.

Az intró jó, az előző három Eb-döntőből villannak fel filmminőségű jelenetek, beleszakad a szívem a csehek németek elleni vereségébe 1996-ból, jóleső érzéssel nézem meg ismét, amikor a franciák megnyerik a 2000-es döntőt, és továbbra sem értem, hogy a görögök a 2004-est. A menüben sok új nincs, egyébként is angol, és Shakespeare nyelvével még mindig nem ápolok jobb viszonyt, mint Lamperth Mónika, irány a játék.

Természetesen a magyarokat választom, naná, hazafias érzelmek feszítik szét keblemet, mint egyszeri gárdistáét a Kárpátok szent bércén, egyébként is szeretem a komoly kihívásokat, a franciákkal Domenechen kívül bárki játszva Eb-t nyerne. Egy azonnali játékot választok kiindulásnak, gondolkodom, hogy a görögöket vagy az olaszokat verjem-e meg én is, mint Várhidi vagy Koeman, netán a törököknek vágjak vissza a hülye bírós meccsért, de végül úgy döntök, jöjjön az igazi csemege, a Málta-Magyarország. A szokásos maximális nehézségi fokozatba kapcsolok, kétszer hat perc a játékidő (2 és 10 között választhattam volna), ennyi idő alatt csak kiismerem magam.

Átrendezték a vak kisfiú szobáját

A meccs előtti bevezető elkeserítőnek egyszerű, még akkor is, ha ez csak egy máltai-magyar meccs (aztán kiderül, az Eb-döntőé sem jobb). Himnuszunk nincs – a nagyobb csapatoknak van –, a stadion nem életszerű, a bevezető jelenet gyorsan lepörög, két másodpercnyi kép a játékoskijáróból, egy kevés, ahogy a himnuszt hallgatnák – ha lenne mit –, szóval elég egyszerű.

Aztán elkezdődik a meccs, eltelik tíz perc – játékidőben mérve –, és azon kapom magam, hogy, tudják, nyomom, nyomom azt a kurva S-t, de hiába, egy istennek nem akar átváltani a védőmre a visszafutó középpályásról. A passzok rendben, bár az E-vel lőtt passzok sokkal pontatlanabbak, mint a 07-ben – emiatt nem haragszom igazán, olyan ez, mint a mazochizmus, minél jobban kell szenvedni, annál jobb –, de az irányított játékos váltásához hiába nyomkodom az S-t. Végül kihozom az 1-1-et, magam sem értem, hogy hogyan.

Megnézem a beállításoknál, hát kiderül, hogy valamelyik jópofa szoftveres úgy döntött – lehet, hogy nem most, hanem már a FIFA 08-nál, azzal ugye nem játszottam, nem tudom, milyen –, hogy a focijátékban mióta az eszemet tudom, S betűhöz rendelt passz (támadásnál) és játékosváltás (védekezésnél) funkciót szétválasztja.

Az S maradt a passz támadásnál, védekezésnél viszont egy becsúszásszerű mozdulatot produkálnak vele a játékosainkat, míg az irányított játékost mostantól a Q-val válthatjuk. Emellett, derül ki nem sokkal később, a bedobást is áttették az A-ról az S-re, így amikor trükkösen a bedobásnál nincs les szabályt kihasználva felfutó játékosomra akarok váltani, bedobom a hozzám legközelebb állónak. Ismerik a mondást, hogyan lehet a vak gyerekkel kiszúrni – át kell rendezni a szobáját valószínűleg ez járhatott a vancouveri fiúk fejében is.

Bóklásztam Gerával kilátástalanul

Amikor felfedeztem, hogy ezt nem tudom visszacsinálni, elöntötte a szívemet valami végtelen szomorúság, mint az egyszeri SZDSZ-s apparatcsikét, aki május 1-jén állt volna munkába valami jó kis kormányzati pozícióban. Az automata átváltás gyárilag nullára van állítva, előbb a maximumra tettem, de úgy összevissza váltott, aztán középértékre, de úgy se volt igazán jó: általában épp úgy váltott, hogy a játékosommal máris a labdától elkezdjek elfelé futni.

Legszívesebben itt abba is hagytam volna az egészet, hogy elővegyem újra a 07-et, de nem adhattam fel a dolgot. Elhatároztam, hogy ha már dolgozni kell, szorgos hangyamunkával megpróbálom kijuttatni a magyar válogatottat az Eb-re, természetesen a szokásos négy nehézségi fokból ezúttal is harmadikon, a Professional szinten (a World Classt is kipróbáltam, a lehetetlen helyekről kapott gólok, és az üres kapu mellé lőtt labdák szintje a gép elleni játékban, abba is hagytam gyorsan).

Választhatunk azonnali játékot, Eb-t selejtezőkkel vagy anélkül – random csoportokkal vagy az eredetikkel, bár ha randomozunk, összekerülhet egy csoportba a 16-os döntő két rendezője, vagy előfordulhat, Svájc játszik osztrák, Ausztria svájci városokban –, emellett van tizenegyespárbaj – borzasztó –, egy Captain your Country funkció, amiről előbb azt hittem, valamilyen menedzsermód, aztán kiderült, hogy ebben a változatban egy játékost kell kiválasztani, és a meccs során csak azt tudom irányítani. Kiválasztottam Gerát, bóklásztam vele tanácstalanul, mint Mécs Imre az SZDSZ és az MSZP frakciója között álmos reggeleken, aztán hagytam a francba, nekem az nem játék, ahol egy félidőben két percet van nálam a labda.

Van ezenkívül a kihívás játékmód, az European Campaign. Ebben különböző feladatoknak megfelelve szerzünk jutalmakat. Ezeket a jutalompontokat, ha jól értettem az angol menü szövegét, valamiféle virtuális matricákra költhetjük, amikből a válogatottak kis matricás albumát rakhatjuk ki; a matricás albumokat később trófeacsomagokra konvertálhatjuk. Hát, ez finoman fogalmazva sem túl vonzó cél – persze, ha 12 éves, focistamatricát gyűjtő srác lennék, talán másként gondolnám –, maguk a kihívások viszont, például 0-1-ről fordítani egy félidő alatt, védővel gólt lőni, nem kapni sárgát, szóval azok igen.

Béna görögök, szeszélyes bosnyákok

Én viszont maradtam az Eb lejátszásánál, a selejtezőktől, a magyarokkal kezdve. Szerencsére a játék fejlesztői vagy a portugáloknak szurkoltak négy éve, vagy egy korfui nyaraláson megcsalta őket a csajuk egy helybeli halásszal, vagy egyszerűen csak értenek a focihoz, mert bűnrossz görög válogatottat helyeztek el a játékban. A bosnyákok szeszélyesek voltak, mint egy szarajevói szőnyegárus, a törökök sem voltak jobbak, mint a portugálok elleni meccsen – vagy a selejtezőn ellenünk az ominózus Gera-kiállításig –, így a vártnál életszerűbb magyar csapattal a vártnál könnyebb dolgom volt, és végül öt ponttal elmaradva a norvégok mögött befutottam a második helyre.

A játék minden eddiginél gonoszabb, ha egygólos előnyben vagyunk, érdemes az utolsó öt-tíz percben nem eladni a labdát, mert ha kell, ilyenkor akár ötven méterről is lő gólt; ezeket már korábban is nehezményeztük, de ilyen töményen, mint most, nem találkoztunk a jelenséggel. A kapusok néha feltűnően nagy lepkézésre képesek, pláne a miénk, pláne, ha hátrányban van az ellenfél.

Ha már kapus: aki vesztésre áll, az utolsó percekben szögletnél a kapust is felhozhatjuk az ellenfél kapujához. Megfigyeltem, hogy időnként, szögletrúgásnál a védők is felmennek fejelni, bár arra nem sikerült rájönnöm, mitől függ, hogy mikor igen, mikor nem. A dolog szépséghibája, hogy úgy tudom, ezek már a FIFA 08 fejlesztései, szóval csak az újszülöttnek újak.

Rehhagel igen, Várhidi nem

A játékot nem javítja, bár szórakoztató újdonság, hogy a meccseken, egy-egy játékmegszakítás közben a nagyobb csapatok nevesebb szövetségi kapitányait is láthatjuk. A selejtezőkön Rehhagel mester és Fatih Terim gesztikuláltak premier plánban, Várhidi Péter rosszfiúsan kócos üstökét sajnos nem varázsolták be a játékba.

A csapatok taktikájának kiválasztásánál vannak nemzeti stratégiák, a miénk a 4-4-1-1, vagy inkább a 4-2-2-1-1, de nem fokozom. Alapban Priskin a csatár, mögötte Hajnal, a középpályán Gera, Huszti érthető, Csizmadia és Vadócz nem annyira, a védelemben Szélesi, Juhár, Vanczák, Vaskó a kapuban Fülöp Márton – összességében tehát rendben az öszeállítás (már amennyire rendben, hogy Vanczák és Vaskó válogatottak), bár furcsa, hogy Dzsudzsák csak a kispadon van a játék szerint.

A játékosok képességei nagyjából reálisak; no jó, a magyarok kicsit túlértékeltek, de valószínűleg nem tudták megoldani a fejlesztők, hogy egy méterről pöckölt labdát ne tudjon átvenni válogatott focista. Az arcok, persze nem a magyaroké, hanem a híresebbeké, alapvetően rendben vannak, de ugye ez a minimum, bár a grafika nem az igazi: a közeli képeken csúnyán kockafejűek a fiúk.

Súlyos probléma viszont, hogy vannak országok, amelyek csak fantázianevekkel vannak ott a játékban. A legdurvább a holland játékosok hiánya, de nekem több más ország, például a szerb és a walesi válogatott kerete is kitaláltnak tűnik. Persze nem nagyon követem nyomon a szerb és walesi focit, szóval lehet, hogy csak én vagyok a béna.

Tehetetlen szuperhős

Persze ezek csak bosszantó dolgok, legalábbis a billentyűzetes dolog után már minden más csak bosszantó. Például az, hogy az egyetlen újításból semmit nem tapasztaltam. Ez az lenne, hogy ha hátrányban vagyunk, a meccs végén egyes játékosok, a magyar válogatottban például Gera, szuperhőssé válnak. Ezt onnan láthatjuk, hogy a kijelölésük megváltozik – alattuk egy piros vagy sötétbordó árnyalatú kör jelenik meg – és elvileg megnő a lövőerejük és lövési pontosságuk, satöbbi. Nos, nekem ebből a satöbbi jött be, extrák viszont nem, és nemcsak a mi Gera „a Fulhamben biztos kezdő leszek” Zolinkkal, hanem Michael „előbb a fodrász, aztán a labda” Ballackkal, Christiano „még egy kiló zselét kérek” Ronaldóval vagy a világ legellenszenvesebb svédjével, Ibrahimoviccsal sem.

Bosszantó, hogy a taktikai repertoár évek óta ugyanaz a négyféle támadási és négyféle védekezési lehetőség. Idén annyi változás van, hogy például a magyar válogatottnál, ha beállítom a középen támadást, akkor a négy középpályást, Hajnalt és Priskint ide-oda átszervezi a játék; lényegében Hajnal lesz a legelöl lévő játékos. Viszont a védők mögé nyesett labdákkal (erre már nemcsak a W, hanem az S erős lenyomása is alkalmas, sőt, jobb) ugyanúgy lehet operálni taktika beállítása nélkül is, ahogyan a szélről beadott labdák megjátszhatósága is csak egy árnyalatnyival lett jobb (most már legalább van esély rá, hogy fejelésre alkalmas labdák érkezzenek be).

Bezzeg a konzolos!

A játékhoz nincs magyar kommentár, a konzollal játszók szerint a pc-s változat sokkal butább lett, mint a konzolos, amelyben állítólag van irányítható gólöröm (szaltózás, füvön csúszás, ki tudja, mi még), jobbak a grafikai megoldások – nem tudom, ott milyen havas pályán játszani, itt, bár nagyon hiányzott, borzasztó lett, kigúvadt a szemem, és alig láttam az elvileg narancssárga labdát –, valamint a pontrúgások.

Ez utóbbiak a számítógépen egyenesen a borzalmas kategóriába sorolhatók: a tizenegyes előtt a kamera oldalról-félmagasról mutatja a tizenhatost, fogalmam sem volt, hogyan kell ebben a helyzetben irányítani a tizenegyest rúgó játékost, az első két alkalommal rosszabbul lőttem, mint Beckham vagy Mutu. A szabadrúgásokat sem nagyon tudom eltalálni, de lehet, hogy az elmúlt két-három évben én öregedtem meg, csak, mint Zidane, én sem tudom, mikor kell abbahagyni.

Azt viszont tudtam, hogy ezt a játékot mikor. A csoportkörből az angolok és a norvégok előtt ugyan még sikerült továbbjutni, de aztán a kilencvensokadik percben, a rendes játékidő hosszabbításában kikaptam, így kiestem a nyolc között. Próbaként a horvátokkal még lejátszottam az Eb-t – nem a selejtezőktől –, a vicces kis csoportot megnyertem a németek előtt, aztán legyőztem a portugálokat a nyolc között, majd a németektől kikaptam az elődöntőben; szintén a kilencvennagyonsokadik percben lőtt német góllal. Nem Verebes Mágusoskodni akarok, de sorsszerű, hogy egy olyannal, amikor az S-Q csere miatt nem tudtam védőre váltani.

Aztán a legkönnyebb szintre váltva kipróbáltam, milyen megnyerni az Eb-t, szintén a horvátokkal; 5-1-re elintézve az elődöntőben a portguálokat, előtte a nyolc között 5-2-re a cseheket. A döntőben a franciákat vertem 2-0-ra, vártam a nagy ünneplést – és nem volt semmi. Bő fél percig változott a kép ugráló horvátok és szomorú franciák között, majd felemeltek egy serleget Modricsék, és mire screenshotolhattam volna, el is tűnt az egész. Kiábrándítóan lapos befejezés egy Eb-játékhoz, de méltó annak színvonalához.

Akkor fogtam magam, felvettem a cipőmet, pulóveremet, elővettem fele annyi pénzt, amennyibe a játék került volna. És felhívtam Ferencet, jöjjön, igyunk egyet. Jött, ittunk, jó volt. Legalább az.