
További Szoftver cikkek

"A linuxos DVD-lejátszó esete a tökéletes példa arra, amikor az ipar át akarja vágni a vásárlóit" - mondta Torvalds, a közönség nagy örömére. A linuxos DVD-lejátszó szoftvert egy kereskedelmi szoftver kódjának visszafejtésével hozta létre néhány fiatal programozó. A szoftver terjesztőit a filmgyártók szövetsége és a DVD másolásvédelmi szövetsége többszörösen beperelte a szerzői jogokra hivatkozva, a másolásvédelem kijátszása címén. A DVD-ipar "nem egy reális technikai megoldással, hanem vásárlói körök kizárásával akarja irányítani a piacot", ostorozta őket tovább Linus. Torvalds reméli, hogy a konzorcium elveszti a pert, ám ha ez mégsem következne be, bízik benne, hogy egy gyártó licenceli a megfelelő szoftvereket.
Torvalds szerint a Linuxban az a jó, hogy az fejlesztők közös egyeztetésével alakul a rendszer és nem egy vállalat osztja ki, ki merre mozdulhat. "A nyílt forráskód a misztikum világából a tudományéba transzportálja a szoftverfejlesztést." Linus ezt a szép mondatot azzal egészítette ki, hogy a szabad forrás feljogosítja arra a felhasználót, hogy egy arctalan céghez könyörgés helyett maga tudjon változtatni munkakörülményein.
Erre törekednek azok a programozók is, akik a tavalyi üdülőszezon óta munkálkodnak a RealNetworks szerverének "felszabadításán". A főként egyetemisták együttállásából létrehozott csapatok tevékenységét a Digital Millennium Copyright Act, a szerzői jogok digitális szabályozásáért felelős törvény bizonyos mértékben támogatja. Teszi ezt akkor, ha az interoperabilitáshoz nélkülözhetetlen a forráskód visszafejtése, azaz ha adott operációs rendszeren máskülönben elérhetetlen a szoftver. A "lelkes amatőrök" azonban rögtön ki is teszik publicba a kinyert információkat, amiket aztán reménytelenül próbálnak az eredeti programok tulajdonosai legyilkolni a netről.
Kódvisszafejtés |
A rendesen visszafejtett forráskód lehetővé teszi az eredeti szoftver vagy hardver lemásolását anélkül, hogy sértené a szerzői jogokat. Az eljárás legális, a kitétel mindössze annyi, hogy új, megkülönböztethetően eredeti kódot kell létrehozni. A 80-as években a Compaq mesterkedett a reverse engineering technikával, amíg aztán sikerült klónozni az IBM gépeit. Tilos azonban levédett technológiákat visszafejteni, amelyekből a RealNetworks kilenccel bír. |
A szabad forráskód mozgalom vezéralakjai is a védjegyekben látják az elsőszámú fenyegetést. Bruce Perens, a szabad forrású licenc fogalmának társszerzője és a mozgalom öttagú vezetőségének tagja nehéz időket jósolt a közeljövőre. "A szoftvercégek mindent levédetnek, bár ezeknek a patenteknek több mint 80%-a egy másik védjegyből született." Perens szerint a DVD-kód feltörése csak az első lépés a szórakoztatóipar várható szerzői-jogi kirohanásában. "A norvég fiúnak még az apját is letartóztatták", kommentálta a DeCSS-szoftver egyik készítőjének lekapcsolását Perens, "és ez komolyan megrémít".
Chris DiBona, a VA Linux Systems guruja az internet kezdeteihez hasonlította a mozgalmat, amely átalakulása során néhány éven belül egy a végletekig kiélezett piaci helyzetet hozhat. Leginkább a Wall Streetre bevonult cégektől tartanak, amelyek szerintük kiárusítják a a szabad forráskód eszméjét. Michael Tiemann, a Red Hat technikai vezetője ennek ellenére úgy vélekedett, hogy a szabad forráskódú szoftverek alapjában fogják megváltoztatni az emberek életét, ahogy annak idején a távíró és a kereskedelmi repülőjáratok zúzták szanaszét a korszak gondolkodásmódját.
