Gyánó Szabolcsnak védekező középpályásnak, Juhász Rolandnak balhátvédnek, Bárányosnak csatárnak, Magasföldinek és Tóth Andrásnak válogatott szintű játékosnak kellene lennie az EA programozói szerint, akik Kovács Zoltán néven egy új kapust is kreáltak a FIFA World Cup (FWC) 2006-ban szereplő magyar válogatottnak.

Persze meg lehetne most sértődni, hogy a nagy múltú magyar focit ennyire nem ismerik, ráadásul Virág Bélát, Polonkai Attilát és Tóth Balázst méltatlanul kihagyták még a bő keretből is - ami összességében így sem sokkal irreálisabb, mint a valódi -, de kár lenne. Feltehetően az Henry, Ronaldinho, Lampard, Raúl és Tevez adataival bíbelődő szoftvereseknek a mieink neve nem mondott többet, mint nekünk a vanuatui Etienne Mermeré vagy Moise Piodáé.

A legnehezebb a menü kezelése

Mi viszont nyitottnak érezzük magunkat az egzotikumokra, így a játékban szereplő 12 ország egyik leggyengébbjét, a 118. helyre sorsolt óceániai csapatot választjuk magunknak, hogy az időben visszaugorva megkezdjük a nagy menetelést a németországi világbajnokságra. Az FWC 2006 ugyanis nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a világbajnokságra valóban kijutott 32 csapat egyikével játsszuk le a vb maximum 7 meccsét (ez mind a 32 csapattal végigjátszva is csak 224 meccs lenne), hanem az adatbázisban szereplő csapatokkal már a selejtezőktől kezdhetjük a játékot, és így átírhatjuk a történelmet, más csapatokat küldhetünk a németországi tornára.

A játékmódok kínálatában emellett szerepel természetesen az online játék, a szimpla "play now" (nem azért írunk angolul, mert az jó, hanem azért, mert az FWC-ben, eltérően a FIFA '06-tól, nincs magyar menü), ha csak egy-egy meccsen akarjuk kipróbálni magunkat, valamint egy új multiplayer, a legfeljebb nyolc csapat - és így nyolc különböző játékos - egymás elleni körmérkőzéses tornája (Lounge).

Természetesen ezúttal is vannak edzéslehetőségek, a Global Challenge menü alatti ismét különböző próbákon gyűjthetjük pontjainkat - akárcsak bizonyos feladatok teljesítésével -, a horvátokkal például a 70. perctől, 1-2-ről kell felállnunk a franciák ellen, egyszer sikerült is. A pontokat a rajongói boltban extrákra, így egyebek mellett visszavonult játékosokra - fájdalmas volt látni a már nem aktív klasszisok között az idén visszavonuló Dennis Bergkampot -, labdákra, cipőkre, stadionokra és a rettegett ötödik fokozatra válthatjuk be.

Az ötödik fokozatnak azért is örültünk nagyon, mert a játék egyébként enyhén szólva sem nehéz. A legnehezebb, hogy az ismét nagyon bonyolultra sikerült, 13 pontos főmenüben - ahol ismét külön van a csapatbeállítás opciója az egyéb testreszabási lehetőségektől, viszont a Worldcup.com-on végignézhetünk a vb összes stadionjáról és a házigazda városokról egy-egy filmet - mindig a jó menüpontot válasszuk ki. Ha ez sikerült, a játék már tényleg gyerekjáték lesz.

Robin, a gyengék gyámolítója

Ezt bizonyította első kalandozásunk a már nevezett Vanuatuval. Egy hatcsapatos előselejtező tornával kezdtünk, de minden országgal csak egyszer játszottunk, nem oda-visszavágós alapon. A Salamon- és a Fidzsi-szigetek, Tahiti, Új-Zéland és Ausztrália az ellenfél. Négyperces félidőket választunk (lehetne akár 2, akár 45 perceset is játszani, utóbbiból egy 20-18-as végeredményt sejtünk, bár nem volt türelmünk végigjátszani), és már ekkor kicsit furcsának tűnik, hogy Új-Zélandot és Ausztráliát is le tudjuk győzni 1-0-ra, előbbit ráadásul idegenben. Mindkét meccsen a már említett Mermer lövi, vagyis fejeli a gólt (továbbra is a szélről érkező beadások utáni fejesek jelentik a legkomolyabb gólveszélyt).

Az ötmeccses tornát a world class nehézségi fokon is az első helyen zárjuk, így jöhet az ausztrálok elleni kétmeccses döntő, amit két győzelemmel abszolválunk. Ekkor már nagyon gyanús, hogy a programot Robin Hood, a gyengék, gyámoltalanok és elesettek segítője írta, aki életét tette arra, hogy felborítsa a papírformát, ahol csak lehet. Később tovább erősödik ez a meggyőződésünk. Az interkontinentális selejtezőn a hazai 2-0-ás siker után Montevideóban is legyőzzük Uruguayt 1-0-ra, így a szövetség 1934-es alapítása óta a vanuatui labdarúgás legnagyobb sikerét érjük el (a valóságban egy Új-Zéland elleni, 2004. júniusában 4-2-re megnyert meccs jelenti a csúcsot).

Kis színesek tömegével

A fenti információkat persze nem magunk gugliztuk ki, hanem a játékprogramból tudjuk. Ugyanis minden meccs előtt közölnek valami kis információt az éppen játékra készülő csapatok valamelyikéről (általában a nem a játékos által választottról). Innen tudjuk például, hogy Új-Zélandon már 1891-ben volt futballszövetség, hogy a Salamon-szigeteken nyolcvanféle nyelv és nyelvjárás van, hogy a bolgár foci legnagyobb sikere az 1994-es vb-negyeddöntős győzelem volt a németek ellen, hogy Nigéria a maga 123 millió lakosával Afrika legnépesebb állama vagy hogy a brazilok már ötszörös világbajnokok (ha utóbbit nem tudta volna bárki is, aki leült focizni a gép elé). A Nigériáról szóló információt már a vb-n tudhattam meg, ahol a koreaiakkal, az angolokkal és a lengyelekkel kerültünk egy csoportba.

Robin Hood itt is vezette az A-, S-, D-, W-, Q-, Shift- és kurzorbillentyűimet, így Koreát 6-1-re vertem, de kapott gól nélkül győztünk Anglia és a lengyelek ellen is. A 16 között Nigéria volt az ellenfél - nemcsak az afrikaiak estek ki itt, hanem a brazilok is, míg az argentinok tovább sem jutottak a csoportból -, majd a svédek és az írek legyőzésével már a döntőben is voltunk. Itt viszont a németek 3-1-re nyertek, így otthon tartották a trófeát - azt hiszem, erre ugyanakkora az esélyük, mint arra, hogy a vanuatuiak bármikor is döntőt játsszanak velük.

De nemcsak az óceániai kis csapat ellen villogtak Ballackék: kipróbáltuk, hogy a valóban bejutott 32 csapat valamelyikével vágjunk neki a tornának. Előbb a horvátokkal, majd az elefántcsontpartiakkal próbálkoztunk, Prsoékkel veretlenül mentünk a döntőbe - még a csoportban a brazilokkal és a japánokkal volt döntetlenünk -, Drogbáékkal kikaptunk a szerbektől, de az argentinok és a hollandok legyőzése után szintén döntőbe jutottunk. Mindkétszer a németekkel játszottunk, a horvátokkal 0-0 után tizenegyesekkel, az elefántosokkal simán 2-0-ra kaptunk ki.

A tizenegyesek jelentik az egyetlen keményítést a korábbiakhoz képest: nehezebb volt jól helyezni a labdát, és a kapusunk is halványabban védett, mint az előző játékokban. A brazilok mindkétszer kihullottak a 16 között, az argentinok egyszer a 8 közé jutottak, egyszer a csoportban is elvéreztek.

A magyarokkal nehezebb volt

Kipróbáltuk azt is, hogy a magyar csapattal sikerül-e a vanuatuihoz hasonló bravúr. Nehezebb volt, de ez biztos nem a magyarok bénasága, hanem a nehezebb ellenfelek miatt van. A horvátoktól mi is kikaptunk, de a bolgárokat kétszer is legyűrtük, összejött a hat pont Málta és a 4 Izland ellen is. Végül pótselejtezőt játszottunk az oroszokkal, az itthoni 0-0 után az idegenbeli 1-1 (Torghelle 3. percben szerzett góljával) jelentette a továbbjutást.

A végállomás ezúttal is a német csapat volt, de már a 4 közé jutásért vívott meccsen, előtte megvertük Togót (2-0) és Ausztráliát (1-0), kikaptunk a franciáktól 1-0-ra, majd legyőztük Szaúd-Arábiát a 16 között (muhaha), és a németek is csak tizenegyesekkel voltak jobbak (a brazilok a 16 között ezúttal továbbmentek az angolok ellen, de a nyolc között a japánok megállították őket, dupla muhaha). Szomorúak voltunk, mert ha már mese, akkor legyen szép a vége is, mint egy hollywoodi film. De az élet nem hollywoodi film, még akkor sem, ha játék.

És ha már játék: a készítők ezúttal minden korábbinál jobban törekedtek a valószerűségre. Az arcok - na jó, továbbra sem a magyaroké - minden eddiginél életszerűbbek, a vb-meccsek stadionjaihoz mintha a Googla Mapből közelítenénk, az északi féltekétől indulva jutunk el az arénáig. A meccsek előtt papír- és léggömbzuhatag, a szögletzászlónál szemét tarkítja a gyepszőnyeget, a kapu mögötti vagy a nézők mögötti kameraállásból szép a fények-árnyékok játéka, a játékosok minden korábbinál hevesebbek a szabálytalanságok esetén, és pláne ha lapokat kapnak. Ha néha nem fejesből is be tudunk találni, sokkal látványosabb gólt is tudunk szerezni, mint korábban, de sokkal nagyobb kapusbakikat is enged a rendszer.

Mindehhez nem is kell túl erős gép (1,3 GHz-s proci, 256 MB RAM, 900 megányi szabad hely a vinyón, nyolcszoros sebességre képes DVD-meghajtó, 32 MB-s videókártya, DirectC 9.0c jelentik az alapkonfigurációt, valamint lehetőleg egy olyan monitor, amin bőven állítható a fényerő, mert az esti meccsek elég sötétre sikerültek). A játék összességében nem lett jobb, mint a FIFA '06 volt, és csak remélni lehet, hogy rosszabb, mint a valódi foci vébé és a FIFA '07 lesz.