Blokkolós
A Websense biztonsági szakemberei fedezték fel a zsarolásnak ezt a furcsa módját, amikor egyik vállalati ügyfelük dokumentumait, képeit, munkafüzeteit blokkolta egy vírus. Oliver Friedrichs, a Symantec sokat megélt szakembere egy szemléletes példával érzékeltette, hogy ez mekkora disznóság: „Olyan ez, mintha valaki betörne az otthonunkba, az összes értéktárgyunkat bepakolná egy széfbe, de nem árulná el, csak pénzért a kódot.”
A fertőzés egy honlap nézegetése közben került a gépre, a vírus pedig 15 féle adatfájlt tudott lezárni. A felhasználó csak egy üzenetből tudta meg, hogy mi történt valójában, ugyanitt világos utasításokat kapott. Az áldozatnak egy emailt kellett küldenie a megadott címre és kétszáz dollárt átutalni a zsarolónak, cserébe megkapta a szükséges kódokat.
Megalapozott félelmek
Joen Stewart szakértőnek ugyan sikerült kikódolnia a zárolt fájlokat, de attól tart, hogy a következő verzióval már nem lesz ilyen könnyű a dolga, hiszen a hackerek folyamatosan tanulnak a hibákból. Stewart szerint nem lesz majd más választásunk, mint hogy fizessünk a zsarolónak, esetleg jogi úton lehet majd rákényszeríteni a hackert, hogy adja meg a kódot.
Az FBI szerint elszigetelt esetről van szó, a módszer pedig nem emlékeztet a többi internetes zsaroláséra. Mindenesetre a vezető biztonsági cégek a héten frissítették antivírus szoftvereiket, ezek már kivédik ezt a támadást is.
Szakemberek szerint nincs hír arról, hogy több gépet is megtámadott volna a szóban forgó vírus, ráadásul azt a weboldalt is megtalálták és letiltották már, ahonnan a fertőzés elindult. Nagy jövője mindenesetre nincs az ilyen próbálkozásoknak: manapság a banki átutalásokat már könnyebb nyomon követni, mint az emaileket lenyomozni, a pénz felvevőjét tehát viszonylag egyszerűen meg lehet találni.