Leopárd! Leopárd!

Újdonság a minden körülmények között jelentkező Cover Flow nézet: ez az iTunesban jelent meg, segítségével az albumok borítói között lapozgatva tudjuk kiválogatni a keresett dalt. Látványos és hasznos extra, főleg olyankor, amikor nem tudjuk, mit akarunk hallgatni, csak keresünk valamit a nyomasztóan halk csönd ellen. A Cover Flow megjelenése a Finderben már inkább csak látványos, mint hasznos, az ember ritkán kezd el böngészgetni a programjai között, mondván: nem tudja eldönteni, hogy most adatbázist akar szerkeszteni, vagy inkább prezentációt készítene. Az Apple büszke rá, hogy az ebben a nézetben megjelenő pdf-ekbe belelapozhatunk, a filmeket egyből le is játszhatjuk, ami tényleg ügyes, csak nem tudom, hogy mikor fogom használni ezt a funkciót.

Képekben a világ

Az viszont valódi öröm, boldogság, hogy mostantól mindenféle előképzettség nélkül böngészhetünk a környező gépek megosztott mappáiban, mert azok úgy jelennek meg a Finder bal oldali sávjában, mintha egyszerű könyvtárak lennének. Sőt, megfelelő jelszó birtokában simán elérhetjük a laptopról a szoba vagy a világ másik felén található asztali gép összes állományát, amit ugyan más operációs rendszer is felkínál, a Leopardban viszont egy ötéves gyerek is el tudja végezni a beállításokat. Vagy ami még durvább: egy 35 éves felnőtt. A rendszert pc-kkel is össze lehet hangolni, ám amíg a Maceket egy iMac-ikon jelöl, addig a hagyományos gépeknek egy crt-monitor jutott, rajta a kék halál. Szerintem egyáltalán nem baj, ha a szoftverkészítőkben van némi büszkeség, meg egy kis humorérzék, bár gyanítom, hogy ezt nem általában valaki, hanem maga Steve Jobs követelte ki. Szintén jó, hogy most már a megosztott gépek mappáiban is tudunk keresni, a Spotlightnak hála akkor is egy másodperc alatt megtaláljuk a kívánt állományt, ha az egy másik gépen van.

Na, és akkor nézzük a Leopard legjelentősebb újításait, amik hasznosak ugyan, de szerintem egyik sem éri el Dashoard-Spotlight-Exposé hármas szintjét. Itt van például az Időgép, ami egy backup-alkalmazás, az adatok biztonságos tárolását oldja meg észrevétlenül, a háttérből. Az egész rendszer valóban nagyon elegáns, kényelmes, hiszen a Time Machine aktiválása után minden automatikusan történik, a fájlok meg nem vesznek többé el, a háttértár méretétől függően hónapokig, évekig előáshatók lesznek a régi adatok. A rendszer időrendi sorrendbe rendezi dolgainkat, és ha emlékszünk arra, hogy 2007 áprilisában még volt a fotók mappában egy leleplező kép Gyurcsány Ferencről és Orbán Viktorról, ahogy a Parlmanetet elhagyva csip-csip csókát játszanak, elég lesz a kívánt dátumhoz visszalépni, aztán vetni egy pillantást a fényképek könyvtárára. Ott lesz.

A Time Machine kimondottan hasznos újítás, de úgy viszonyul a Spotlighthoz, mint a légzsák a légkondicionálóhoz: utóbbit gyakran használja az ember, a nyári hőségben meg imádja, a felfújódó lufikat meg szerencsés esetben soha. Ráadásul amíg a Spotlight mindegyik Macen működött, addig a Time Machine csak azokon, amikre külső merevlemezt dugott az ember, merthogy csak arra ment a rendszer. Ez persze biztonsági szempontból erősen ajánlott, de attól még a júzerek többségénél plusz beruházást igényel, arról nem is beszélve, hogy a Time Machine nem hajlandó wireless kapcsolaton keresztül kommunikálni a külső merevlemezzel, azt sajnos rá kell dugni a gépre. Még egy tepsi az asztalon, még egy kábel lóg ugyanott, amit állítólag át lehet hidalni azzal, hogy a Base Stationre kötött merevlemez főkönyvtárában létrehozunk egy .com.apple.timemachine.supported nevű fájlt a terminál segítségével, de az ilyesfajta bütykölés még egy bézsszínű pc-n is ellenszenves.

Pillantás

A legjobb új funkció talán a Quick Look. Nem forradalomról beszélek, hanem egy nagyon jól működő, kényelmes szolgáltatásról, aminek hála mostantól nem kell elindítanunk egy célprogramot ahhoz, hogy képeket, videót, vagy prezentációkat nézhessünk, hogy beleolvassunk egy dokumentumba, elég nyomni egy space-t az állományon, és már meg is jelenik az, teljes pompájában. Nem történt más, minthogy az operációs rendszer szerves része lett egy lejátszóprogram, ami a formátumok túlnyomó többségével képes elbánni, sőt, a legalapvetőbb feladatokat (lapozás, pörgetés stb.) is el tudjuk végezni. A Quick Look gyakorlatilag megóv minket a feleslegesen előugró kezelőfelületektől, és ha eddig nem lett volna az: magától értetődővé teszi a fájlok megnézését formátumtól függően.

A Spaces megint egy használható funkció, de nem változtatja meg alapvetően az életünket. Ez a szolgáltatás virtuális asztalokat hoz létre, így a különféle feladatokat más-más felületen tudjuk végezni. A háttér, az asztal, a dock állandó, de a futó alkalmazások oldalanként cserélődhetnek. Az egész olyan, mintha lenne négy monitorunk, amik között kedvünkre mozgathatjuk az alkalmazásokat, csak most egyetlen kijelzőnk van, és azon tudjuk váltani az aktuális asztalt. A mozgás a felületek közt könnyű, és a Spaces tényleg segít abban, hogy áttekinthető maradjon az asztal, de már évekkel ezelőtt is le lehetett tölteni a Macre olyan alkalmazást, ami ugyanezt tudta.

Ugyanígy a Boot Camp is létezett már, de a Windows telepítését lehetővé tevő program most először integrált része egy Mac-rendszernek, ráadásul sikerült megoldani a legbosszantóbb problémát is: végre szabadon másolgathatunk a maces és a windowsos partíciók között. Okosabb lett a Mail is, aki .mac előfizető, Gmailt vagy a Yahoo levelezését használja, konfigurálás nélkül kap egy remek levelezőrendszert, amivel mindenféle cifra mailt küldhet, akinek kedve van hozzá. A rendszerbe került egy adatkereső is, így ha például a beérkező levél végén cím, telefonszám, vagy hasonló van, azt a Mail felismeri, és kérésre hozzácsatolja egy létező ismerősünkhöz. Ha viszont meghívást kapunk egy eseményre, pontos dátummal, akkor a szoftver figyelmeztet rá, hogy van-e akkor valami más programunk, vagy szabadon elmehetünk az almaevő bajnokságra.

Átadom a gépem

A Quick Look mellett viszont az iChat újdonságai tűnnek a leghasznosabbnak. Most nem arra gondolok, hogy a videocsetelés közben berakhatunk háttérnek egy száguldó hullámvasutat az arcunk mögé, pedig eddig ez a funkció aratta a legnagyobb sikert ismerőseim körében. Ennél sokkal hasznosabb, hogy mostantól két kattintással tarthatunk prezentációt a drót túlsó végén ülő felhasználónak, és ugyanilyen könnyen mutathatjuk meg neki a nyaralásról készült fotókat. Katt, katt, és már megy is a diavetítés, de elbüszkélkedhetünk könyvünk legújabb fejezetével vagy az almaevő-bajnokságról készült videóval is, a hívott fél látni fogja ezeket.

Ennél még jobb, hogy átadhatjuk partnerünknek az irányítást a számítógép felett: innentől a másik fél a mi asztalunkat látja a monitorán, és azt csinál, amit akar, persze csak amíg hagyjuk. Tudjuk, a Windows XP-ben, MSN-ben is van ilyen, na de mégis hol? Hogyan? Mire kell kattintani? Százból százegy felhasználó nem tudja, az iChatben viszont ott a nyilvánvaló ikon, egy kattintás, és már ki is engedtük a rendszert a kezeink közül. Elsőre ijesztő, valójában viszont megkönnyíti a közös munkát, vagy a segítségnyújtást ismerőseinknek, miközben még az 1,25 megabites vonalamon is kellően jó minőségű kép jött át, és a frissítéssel sem voltak problémák.

Persze a Leopardban van még egy rakás újdonság, kezdve a jelentéktelen, de jóleső finomságoktól egészen a rendszer alapjait érintő, gyorsaságért és stabilitásért felelős változtatásokig. Ezeknek is lehet az eredménye például az, hogy látszólag később merült le a MacBookom akkumulátora, mint Tiger alatt, nem is beszélve arról, ha a Windows valamelyik verziója adja az összehasonlítás alapját, persze lehet, hogy nem változott az energiagazdálkodás, csak nem sikerült megterhelnem a gépet (de).

Összességében a Leopard a legjobb operációs rendszer, amivel eddig találkoztam, de erről túlnyomó részt a Tigerből és a korábbi verziókból hozott képességek a felelősek, a 10.5-ös OS X inkább csak kiegészítette ezt a képet. Ha az elsődleges szempont a kényelem, a felhasználó kiszolgálása, akkor az új verzióval megmaradt az Apple előnye a Microsofttal szemben, de már nem akkora a különbség, mint két éve, a Tiger premierjekor, amikor a konkurens még csak a Windows XP-nél tartott.