Készítsünk saját Windowst

Még ma is rengeteg ember desktopján az alapbeállított méregzöld háttér leselkedik ki az éppen futó programok mögül, így érdemes megállni egy pár percre ebben a rohanó világban, hogy közöljük ezekkel a felhasználókkal, van más választás (persze, Linux, höhö) A merészebb júzerek persze már felfedezték maguknak Windows rejtett tartalékait és átszinezték az ablakokat, jól. A skinekkel azonban teljesen felismerhetetlenné és ezáltal jólesően újszerűvé alakítható az összes képernyőelem, színre, fajra, formára való tekintet nélkül.

Változatok sajátgépre és helyi hálozatokra

A Winamp kezdte az egészet: az mp3-lejátszó szoftver minimálkülsejének szögletes gombjait egyszercsak minden szakbarbár saját arcmására formálhatta. Született is egy nagy halom förtelem, meg néhány gyöngyszem, amelyek mindenféle filmes-, cyber-, mókás, etc. hangulatot árasztottak magukból. Az ötlet követőkre talált, és hamarosan megszületett a Neoplanet, ami a mindennapi használat során szintén gyakran előforduló alkalmazást, a böngészőre, azon belül is az Internet Explorerre dobott egy defacét, és készített belőle saját böngészőt takrabarka grafikával.

Aztán a folyamat visszafordíthatatlanná vált, és egyesek azt kérdezték maguktól, miért ne rajzolhatnám újra az egész Windowst. És tényleg. Erre a célra hozták létre a két mondattal előbb említett egyesek például a WindowBlinds (http://www.windowblinds.net/) programot. A WindowBlinds segítségével szimulálható egyebek között az összes nemwindows operációs rendszer (Mac, Linux, BeOS, OS2) kezelőfelülete, csakúgy, mint az amerikai zászló, a starwars univerzum vagy némi konzerv karácsonyi hangulat.

Az ablakok átrajzolása mellett a másik legnépszerűbb műfaj az ikonok meghekkelése, erre egy vagon szofver áll immáron az alapkiszerelésbe belefáradt felhasználók rendelkezésére.

---

A skin vajon mi?
da Vinci, pulykamell, házikós ikon

Akkor kezdtem el igazán öregnek érezni magam, amikor a járókeret nem fért át a butik mágneskapuján. De így utólag ez már mindent megmagyaráz. Arra a szóra, hogy 'skin' (ejtsd: szkhin), nekem a Skunk Anansie együttes vérmacsós és boybandes atittűd között oszcilláló lázálomszerű énekesnője ugrott be. A valóságban viszont egyáltalán nem ő, hanem azok a magyar zászlóba tekeredett gyerekek, akik lakáskulccsal próbáltak horogkeresztet faragni a babaszappanba, a kékmetrón, a magyar-izraeli focimeccsre igyekezve épp. De hagyjuk a neveket, az amúgy is csak egy benyomás alapú szubjektív cöcö.

razzia cattani

Szécsi Pál esete a Winamp skinnel

Az ebédlő mainstreamjében ülve azon törtem a fejem, hogy írok egy nagyszabású esztétikaelméleti dolgozatot arról, hogy képzőművészet vizuális vonala miként fejlődik ikontervezéssé. Felemlegettem volna azt az epizódot, amikor az edzőteremben az egyik izmos madár ötkilós tárcsával bemutatta, hogy milyen volt da Vinci híres szobra, a diszkoszvető. Azt valami görög csinálta, szólt neki a vállgépről a másik. Lehet, a Vinci amúgy is mindenfélét csinált, bezzeg - mondta erre az izmos madár. Az esztétikaelméleti dolgozatban ezt valamilyen módon összekötöttem volna a babaszappannal - illetve; térjünk vissza az ebédlőbe.

Egy jóasszony-féle pulykamell felett megkérdeztem Forestet, hogy látja-e az ikonokat. Azt mondta, hogy úgy nem. Tehát, arról lenne szó, hogy az ikonok, amelyeket minden nap ránk virítanak a képernyőn - a kis levél, a kis nyomtató, a kis hangszóró, a hűs vizű kis flopi - akár pár hónap intenzív használat után láthatatlanná válnak a felhasználó számára. Érzékeljük, de nem észleljük őket - a kommunikáció hatékonyságának csúcsát jelentő művészi alkotás egyszerűen különösebb zavarás nélkül kiszűrődik a befogadás során, aztán kész.

Változatok egy témára Bizarr

A messziföldön élő alkotók ezzel elérték céljukat: egy idő után csak a lényeget látom a képernyőn. Amikor egy új skint szerelek a böngészőmre ezt borítom be, mert akkor legalább egy fél évig feltűnik nekem, hogy ez itt narancssárga, az meg ott egy kéményes kerítéses 'home' ikon, amitől mindig röhögnöm kell.

De azért kedves doktor úr, hadd valljam be, tartok tőle, hogy ez már nem okoz traumát azoknak, akik sokkal korább kezdték a számítógépes szocializációt, mint én. Az ifjúságnak. Akik per idő alatt sokkal nagyobb adag információt képesek feldolgozni. Csak már nem férek át járókerettel a butik mágneskapuján, és amikor Destruct Ampból hallgatom a Szécsi Pált, a kisonokáim ledekadenseznek.