Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Szoftver cikkek
Tavaly ősszel írtuk meg, hogy a játékiparban egyre markánsabban jelentkező trend a folytatásos játékok fejlesztése. A tévésorozatokra emlékeztető üzleti modell egyik első képviselője a Sam & Max volt, amelynek mostanra be is fejeződött az első évadja. Az epizódokra bontott játéknak megvannak a maga gyerekbetegségei, de két főhős, a hiperaktív nyúl és az enervált kutya kalandjai frenetikusak.
A Telltale Games fejlesztőcégnek nem csak a szokatlan, epizódokra darabolt játékmenet miatt volt nehéz dolga. A Sam & Max név ismerősen cseng már a játékiparban, a kilencvenes években ugyanis a Lucasarts Sam & Max Hit the Road címmel kiadott egy kalandjátékot, és a Steve Purcell képregényfiguráit szerepeltető program óriási siker lett. Samet és Maxet, a szájmenéses nyomozókutyát és az erőszakmániás nyulat azóta a játéktörténelem legviccesebb jó zsaru-rossz zsaru párosaként tartják számon, szóval az új sorozat alkotóin nem kis nyomás volt. Az októberben megjelent pilot epizód sok jót ígért, a magát csak szabadúszó rendőrségnek nevező állati nyomozók méltók voltak régi formájukhoz (a trailert lásd itt ). Azóta megjelent öt további epizód, és ezzel befejeződött az első évad – és örömmel jelenthetem, egyik rész idiótább és pimaszabb, mint a másik.
A maffiából az elnöki székbe
A második, Situation: Comedy alcímű epizód például a tévéműsoroknak szúr oda nagyot. A két önjelölt Columbónak egy műsorvezetővel gyűlik meg a baja, aki showjával módszeresen mossa a város polgárainak agyát (bár egyik-másikról nehéz elképzelni, hogy van ilyen szerve). Hogy a showba bejussanak, a két állatnak több műsor felvételén is végig kell bukdácsolnia, ami remek alkalom vetélkedők, főzőműsorok és szappanoperák kiparodizálására, de az American Idol nevű tehetségkutató műsor is megkapja a magáét.
Főzőshow a második epizódból
A harmadik rész (The Mole, The Mob and the Meatball) talán a leggyengébb az összes közül, a sorozatjunkie-k szlengjén szólva igazi filler epizód, ami csak a "műsoridő" kitöltésére szolgál. Ezzel együtt szórakoztató, ahogy Sam és Max beépül egy játékmackó-maffiába, és az epizód fináléja kivételesen jól sikerült. Néhány filmes kikacsintás mellett itt játékos utalásokon röhöghetünk leginkább. A maffia játéktermében található "csapd agyon a patkányt" játék például önreflexió: ezt a játék a játékban mutatványt már az 1993-as Sam & Maxben is láthattunk.
Az Abe Lincoln Must Die! című negyedik epizódban Max, az "először ütök, aztán kérdezek" iskola követője és az öntudatra ébredő, Capitolium előtti Lincoln-szobor versengenek az Egyesült Államok elnökségéért. Bármelyik politikai kampány paródiája ez a rész, de azért elhangzik néhány csípős megjegyzés, amit nem lehet nem Bushra vonatkoztatni. A szatíra a CIA ügynököket sem kerüli ki: az epizód egyik csúcspontja az ügynökök táncos-komikus musicalbetétje, amiben a háborút éltetik.
Háborúpárti revüszám a negyedik epizódból
Hekkelés szóviccel
A hat epizód közül vitathatatlanul az ötödik, a Reality 2.0 a legjobb. Hőseink itt magával az internettel szállnak szembe, még az epizód elején beszereznek egy-egy spéci szemüveget, amivel a valóság virtuális kivetülését lehet megtekinteni. Innentől a játékmenet és a poénok színvonala is a valaha készült legjobb és legeredetibb kalandjátékokat idézi, utoljára a Day of the Tentacle-ben láthattunk ilyen zseniális ötleteket.
Van itt anonim számítógépek terápiás csoportja, szerepjátékos utalások és Mario-paródia, és a tréfák sokszor a továbbjutásban is segítenek. Csak egy példa: a súlyos szóviccektől terhelt játékban rendszeresen kell alkalmaznunk valós tárgyakat virtuálisan. A valóságban felvett bogár (angolul bug) például a virtuális valóságban rögtön bug, azaz programhiba lesz, és ezt használva meghekkelhetjük a virtuális valóságot felügyelő gépeket. Ez a nyomozók virtuális valóságbeli avatárjára van hatással, így a továbbjutás érdekében hol kétdimenzióssá, hol apróvá alakíthatjuk magunkat, amíg az epizód végére érve... de ezt inkább nem árulom el, mert ez az egész évadban a legnagyobb poén.
Az évadzáró epizód, a Bright Side of the Moon olyan természetességgel repíti Samet és Maxet a Holdra, mintha hőseink csak Miskolctapolcára utaznának (a Holdon játszódó sztoriknak egyébként nagy hagyománya van az eredeti Sam & Max-képregényekben). Az első öt rész cselekményében hipnotizált és agymosott idiótákkal kell elbánnunk, így az utolsó rész természetesen a főhipnotizőrrel vívott csata köré épül. Fináléhoz méltóan nehéz epizód ez, amelyben felbukkannak az előzmények főbb szereplői is.
Sam és Max a Holdra megy – kattintson!
Maradi, de mókás
Az egyes epizódok tehát kreténségben egyáltalán nem maradtak el a nagy elődtől, viszont a játékmenetben akadnak kisebb döccenők. Ez azzal magyarázható, hogy a Telltale teljesen ismeretlen vizekre evezett, előttük még senki nem készített folytatásos kalandjátékot, tehát ők sem tudhatták, hogyan kell. Így lehet, hogy a több epizódon átívelő fő cselekményszál (vagy ahogy a sorozatőrültek ismerik, metaplot) nem elég markáns, a hat epizódból inkább egy Columbo-évad áll össze, mint egy Jack Bauer egy napjára emlékeztető globális összeesküvés.
Sajnos ezt a játékmenet is megsínyli: a fejtörők és rejtélyek általában egy epizódon belül megoldódnak – sokkal összetettebb lehetett volna a játék, ha a készítők többször elsütötték volna azt a poént, hogy egy korai epizódban felvett tárgyat csak az utolsó részek valamelyikében kell használni. Abba pedig bele se merek gondolni, hogy milyen mértékben hatványozódott volna a sorozatba zsúfolt marhaság, ha a játékos mindkét detektívet irányíthatná (Max ugyanis többnyire csak követi Samet és néha vicces kommentárokat mond), és bonyolultabb, kétszereplős feladványokban ökörködnének.
Galéria – kattintson!
A klasszikus kalandjátékokból áradó dohosságtól tehát nem sikerült megszabadulniuk a fejlesztőknek, de aki túlteszi magát ezen, az év legviccesebb játékával szórakozhat. A főhősök mellett a mellékszereplők is kellően hülyék: Bosco, a paranoiás trafikos például mindig más álruhában szövi összeesküvés-elméleteit, Sybil, az útkereső szingli pedig epizódonként váltogatja az állását (tetoválóművészből pszichológus lesz, majd újságíró, főállású tanú, randiguru, bétatesztelő és végül Kanada királynője).
A grafika nem dolgoztatja agyon a legújabb videokártyákat, de poligonokban megelevenedő rajzfilmfigurák esetében ezt nem is várjuk el. A látvány így is mutatós, a hangulatot pedig a dzsesszes zene és a csodálatos szinkronhangok teszik teljessé. Az évad végére érve a program ára is barátibb lett: az epizódonkénti 9 dollár inkább az amerikai vásárlók pénztárcájához volt szabva, augusztusban viszont a teljes évadot 35 dollárért fogják árulni. Hat mozijegy áráért egy interaktív tévésorozat: Sam &Max-rajongóknak ennyit mindenképpen megér. Mert bár a kalandjáték forradalma elmaradt, de a szabadúszó rendőrökben van még virtus.
Indul a kutya s a nyúl nyomozni
A két címszereplő magándetektív 1987-ben pattant ki Steve Purcell grafikus-író agyából, és először képregényekben, majd rajzfilmsorozatban indultak hódító útjukra (Purcell egyébként azóta a Pixarhoz került). A magukat csak szabadúszó rendőröknek nevező karakterek közül Sam a jó zsaru, a snájdig privát kopó – és a kopót akár szó szerint is lehet érteni, elvégre kutyáról beszélünk. Társában, Maxben a rossz zsaru sztereotípiája találkozik a nyuszikás viccekkel: aranyos, pszichopata, és esetében a nyúlcipő legfeljebb egy Martens bakancsként értelmezhető, amivel hősünk a gyanúsítottakból rugdossa ki a beismerő vallomásokat. Purcell képregényei a korlátok nélküli idiotizmus jegyében fogantak, így nem volt meglepő, amikor a vicces kalandjátékok fénykorában, a Day of the Tentacle és az első Monkey Islandek kortársaként a Lucasarts a Sam & Maxet is videojátékra vitte. Az 1993-as Sam and Max Hit the Road óriási sikert aratott, elsősorban humora miatt, ami nem riadt vissza a film- sőt, játékklisék kigúnyolásától.
Sam & Max – a teljes első évad
A játéktörténelem legidiótább párosa játéksorozatban tért vissza. A koncepció még kicsit döcög, de a poénok fergetegesek.
Hivatalos Honlap
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
