További Szoftver cikkek
Új név, új logo |
Windows XP
Bill Gates prezentációjában kifejtette, a szoftvercég legfontosabb fejlesztéséről van szó a Windows 95 óta. A Win95 volt az első olyan Microsoft-oprendszer, amelyik sikeresen alkalmazta az Apple tíz éve bevezetett, emberközeli grafikus kezelőfelületét, és megtette az első lépéseket a 32-bites alkalmazások irányába, de a Dos-os múlttól nem tudott sohasem elszakadni. Azóta Microsoftnak a rendszer stabilitását az NT-vonalon sikerült megvalósítania, ám a kezelőfelület az elmúlt öt évben minimálisan változott, egyedül a böngésző integrációja nevezhető komoly előrelépésnek.
A Windows XP második bétaverziója a pletykák szerint február végén jut el a hivatalos tesztelőkhöz, és nagyjából a végleges formáját fogja mutatni a nyárra ígért Home Edition és Professional, azaz az otthoni és az irodai végfelhasználói rendszereknek. Az XP-jelöléstől mentes szerverváltozatok további bétaváltozatok és javítások után legkorábban ősz közepén kerülhetnek a boltokba.
Mindent bele
"Az emberek mind több és több dologra szeretnék használni számítógépeiket", mondta Gates, "ezért a Windows XP az ő álmaikra építve emeli a PC-k erejét és alkalmazhatóságát egy új szintre." Ez magyarul annyit tesz, hogy az évek során felhalmozódott hasznos alkalmazásokat és funkciókat a Microsoft alapból és elválaszthatatlanul csomagolja az oprendszerhez, mint azt korábban tette az Internet Explorer böngészővel.
Lekerekített élek |
A Windows XP fő látványossága a megszokott kezelőfelület erőteljes egyszerűsítése. Megmarad a Start-gomb, de az internet, az e-mail vagy egyéb hasznos funkciók beleolvadnak a rendszerbe.
A bemutatott színes-szagos grafikus felület várhatóan újabb hardverfrissítéseket von maga után (hivatalosan a Windows 2000 igényeire lehet számítani: Pentium II és 64MB memória az alap), a lekerekített vonalak pedig nyugtatóan hatnak a fiatalabb és az idősebb korosztályokra egyaránt. A keményvonalas felhasználók örömére azonban a cég meghagyja a jelenlegi felületet is, akinek az jobban bejön, visszakapcsolhat egy mozdulattal.
Hová lett a .Net?
A hálózaton keresztül "bérelhető" alkalmazások kora egyelőre várat magára. A Windows XP a feelingre koncentrál, a folyamatos és gyors internetkapcsolatot követelő szolgáltatásként igénybe vehető szoftverek helyett.
A felhasználó barátja |
A szoftver bétatesztelői a napi használatban nem érzik bőrükön égetőnek a seattle-i PR-konferencián forradalminak hangoztatott újításait. A megkérdezett felhasználók a Windows Millennium Edition és a Windows 2000 Professional újításainak összegyúrását látják a Windows XP név alatt.