![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság új, megbízott főigazgatója a Microsoft (vagy azzal egyenértékű) és Novell (vagy azzal egyenértékű) szoftverlicencek, valamint kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére meghirdetett 25 milliárd forint keretösszegű központosított közbeszerzési eljárásának részvételi felhívását visszavonta - jelentette az Országos Sajtószolgálat.
Az első, hasonló megfogalmazású tenderből 2008 elején születtek perek és botrányok születtek. A "Microsoft vagy azzal egyenértékű" kitétel miatt konkurens szoftverfejlesztők, nyílt forráskódú programok forgalmazói, és a Gazdasági Versenyhivatal is a bírósághoz fordult, arra hivatkozva, hogy ez a megfogalmazás a cégnév említésével sérti a verseny semlegességét. A bíróság elutasította ezeket a vádakat. Nagyobb visszhangot akkor kapott az ügy, amikor Steve Ballmer budapesti előadásán ezt a 25 milliárd forintot visszakövetelve dobálta meg egy fiatalember a cég vezetőjét.
Néhány napja a 2008-assal lényegében azonos, ugyanolyan tartalmú és összegű pályázatot írt ki a Központi Szolgáltató Főigazgatóság, ismét a Microsoftot említve a tender szövegében; majd most minden magyarázat nélkül visszavonta a tendert. Részleteket nem közöltek, további tájékoztatást későbbre ígért az igazgatóság.