Jácint
16 °C
31 °C

Globális központot nyit Budapesten a Vodafone

2007.05.11. 11:55
A világ legnagyobb mobilszolgáltatója Magyarországon állítja fel az összes leányvállalatot kiszolgáló központját.

Hamarosan szolgáltató központot hoz létre Budapesten a Vodafone, a világ legnagyobb mobilszolgáltatója, amelynek most körülbelül 220 millió ügyfele van. A társaság a közelmúltban megvizsgálta, hogy miként javíthatná hatékonyságát, és ennek eredményeképpen döntött úgy a vezetőség, hogy a belső szolgáltatások nagy részét központosítják, mondta el Beck György, a magyarországi leányvállalat vezérigazgatója.

Ez annyit jelent, hogy Ausztráliától Indiáig az összes Vodafone-leányvállalatot a budapesti központból szolgálják majd ki, amihez természetesen igen komoly szakmai tudás szükséges, mondta Beck György, hozzátéve, hogy részint éppen a jól képzett munkaerő megléte miatt esett hazánkra a választás. Emellett fontos szempont volt az ország földrajzi helyzete, és hogy kiváló a hálózati infrastruktúra.

Mivel még folyamatban van a központi rendszer tervezése, Beck György nem tudta pontosan megmondani, hogy mennyi alkalmazottal indulnak majd, becsléseik szerint hétszáz ember dolgozik majd a kilencmilliárd forintból létrejövő központban.

Kóka János, a gazdasági tárca vezetője elmondta, hogy az elmúlt években negyven hasonló szolgáltató központ telepedett le Magyarországon, és utalta arra, hogy tucatnyi hasonló megállapodásról zajlanak tárgyalások. A Vodafone beruházását a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium is támogatja, de Kóka egyelőre nem árulta el, hogy milyen kedvezményeket kapott a multi. A támogatás mértéke hat hónap múlva lesz publikus, mondta Kóka, és hozzátette, hogy a szerződés nagyon előnyös a magyar államnak.