További Üzlet cikkek
Csaknem kilencszáz ember vesz részt vasárnap egy sötét hamburgi hangárban a polgári repülőgépipar eddigi legnagyobb kiürítési próbáján: a 853 utasnak és a 20 fős személyzetnek röpke másfél perc alatt kell elhagynia az A380-as Airbus, a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének fedélzetét. A próba sikerétől függ, hogy az illetékes hatóságok megadják-e a repülési engedélyt az óriásgépnek.
Életszerű
A kiürítési gyakorlatot a lehető legreálisabb körülmények között bonyolítják le a hangárban, ahol csak a szakértők és illetékesek lesznek jelen: a résztvevők harmada ötvenévesnél idősebb lesz, sokan kiskorú gyermekeket megtestesítő műanyagbabákat visznek majd karukban, a gép folyosóin takarók és újságok hevernek, mint tényleges hosszú távú repüléseknél - a reális körülmények közül csak a tényleges tűzveszély hiányzik majd.
Ha minden jól megy, akkor a gép megkapja az engedélyt 873 személy szállítására, de az Airbus szóvivője szerint már azt is sikernek tekintenék, ha 90 másodperc alatt 650 személy el tudná hagyni a gépet - ugyanis jelenleg az A380 egyetlen vásárlója sem kíván ennél több személyt szállítani vele.
A jelenleg berepülés alatt álló óriásgépből a légitársaságok eddig 160 példányt rendeltek. A négy első A380-as már több mint ezer órát repült, és sikeresek voltak a kényszerleszállási próbák is. Az Airbus európai konzorciumnak az év végén kell leszállítania a Singapore Airlines légitársaságnak az első két példányt.
Fele az Airbusból
A vasárnapi kiürítési próbát a kapitány irányítja majd, az utasoknak a 15 méteres csúszdákon kell elhagyniuk a gépet az ő parancsszavára: "Oldják ki a biztonsági övet, vegyék le a cipőiket, mindent hagyjanak a helyén és kifelé!". A nagyobb valószerűség érdekében a 16 ajtó közül csak nyolc nyílik majd, így jobban hasonlítanak majd a körülmények egy igazi kiürítés lökdösődéséhez.
A műveletet 30 szakértő figyeli és 40 infravörös kamera örökíti meg. A 11 ezer önkéntes jelentkező közül kiválogatott résztvevők fejenként 60 eurót (mintegy 16 ezer forint) kapnak nem minden veszély nélküli közreműködésükért - a helyszínen számos orvos áll majd készenlétben, hogy az esetleges sérülteken segítsen. Minden résztvevőnek orvosi igazolványt kellett bemutatnia, karcolásokra, sőt törésekre is fel kell készülni. A kiürítendők fele az Airbus alkalmazottja.
A próba lefolyását az európai és az amerikai légügyi biztonsági hatóságok több napon át elemzik majd, mielőtt döntenek az A380-as repülési engedélyének kiadásáról.
Tények
A megalománia jegyében fogant óriás alapállapotában is 555 utast tud szállítani, és darabját 285 millió dollárért lehet megvásárolni. Persze a fapados változatban lényegesen több utas fér majd el, de az A380-as alapváltozatban meglehetősen sok extraszolgáltatással várja az utasokat.
A gépen a megrendelő igényeitől függően bár, tornaterem, vámmentes bolt, étterem és fürdővel ellátott szobák is kialakíthatók. A gépet koktélbárral, biliárd teremmel és több tusolóval is felszerelhetik, ha a vevő úgy kívánja. A szintek között mozgólépcsőkkel és liftekkel közlekedhetnek majd a bágyadt utasok. Készül belőle hosszú- illetve rövidtávú, luxus, három osztályos, turista, és teherszállító változat is.
A legexkluzívabb A380-as viszont várhatóan a Virgin Atlantic tulajdonában lesz: a gépen tornatermek, kozmetikai szalonok és kaszinó is lesz. A légitársaság társtulajdonosa, Richard Branson gépenként 35 szeparált franciaágy kialakítását is kérte a gyártótól.
Az óriás teljes hossza 73 méter, magassága eléri a 24 métert. A szárnyak fesztávolsága nyolcvan méter, felületük pedig 850 négyzetméter, ezeket a cég walesi üzemében gyártották. A négy hajtóművet típustól függően a Rolls-Royce vagy a The Engine Alliance készíti, és 0,89 Mach sebességig gyorsíthatják az óriási repülőgépet.