Ödön
1 °C
11 °C

Kiosztották a Pálinkás leváltása miatt bennragadt kutatási pénzeket

2018.08.09. 16:03

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz illeszkedő pályázatokkal támogatja a hazai felfedező kutatási programokat. A források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg. Az elnyert források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket és nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik – írja közleményében az NKFIH.

A 2015-ös 7,9 milliárd forintról folyamatos növekedéssel idén 16,5 milliárd forintra nőtt a felfedező kutatási programokat ösztönző pályázatok keretösszege, ebből 12 milliárd forintos keretösszegre vonatkozóan hirdetett most eredményt a hivatal. Ebből a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorok, az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók, illetve a tapasztaltabb kutatók is részesültek.

A közleményből kiderül, hogy a választás utáni tudományfinanszírozási átalakítások miatt július elején befagyasztott támogatásokat az új vezetés végül változtatás nélkül hagyta jóvá.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott felfedező kutatások ösztönzésének az is célkitűzése, hogy a fiatal kutatók számára vonzóvá tegye a kutatói életpályát és önálló kutatási témák elindítására ösztönözze a 40 év alatti kutatókat. A pályájuk kezdetén járó kutatók az összes támogatás egyharmadát nyerték el idén a fiatal kutatói témapályázat és a posztdoktori kiválósági program pályázat keretében

– mondta a Pálinkás József leváltása után az NKFIH élére kinevezett Birkner Zoltán.

A pályázati pénzek így oszlanak meg:

  • A kutatói kreativitás és eredményesség megerősítését célzó témapályázatok keretében idén 192 új kutatási projekt indulhat összesen 6,5 milliárd forint támogatással.
  • A fiatal kutatóknak célzottan meghirdetett témapályázat keretében 40 év alatti kutatók kezdhetnek 93 új projektet összesen 2,9 milliárd forintos támogatással.
  • A posztdoktori kiválósági programban 68 kutató nyert három évre támogatást.
  • A kiváló eredményeikkel a legnagyobb nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok közül 26 pályázat nyert összesen félmilliárd forintos támogatást a hazai tudományos eredmények nemzetközi láthatóságát ösztönző kiválósági programban.
  • A hazai kutatócsoportok és külföldi partnerek együttműködését ösztönző témapályázaton 18 pályázó nyert összesen 670 millió forint támogatást.

A felhívásokra több mint 30 milliárd forint keretösszegű támogatási igény és több mint 1100 pályázat érkezett a 2018. februári határidőig. Az elnyert támogatások száma alapján az intézményi rangsort az ELTE vezeti 49 támogatott projekttel, amelyek összesített támogatása 1,38 milliárd forint. Az MTA-intézmények rangsorát a Természettudományi Kutatóközpont vezeti 21 támogatott projekttel, 0,72 milliárd forintnyi összesített támogatással.

Az egyes kategóriák nyerteseit a hivatal honlapjáról letölthető táblázatokban lehet megnézni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?