![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Soha nem járt olyan közel NASA-eszköz a Naphoz, mint most
Minden eddigi űreszközhöz képest közelebb került a Naphoz az amerikai űrkutatási hivatal Parker Solar Probe nevű űrszondája, ami 43 millió kilométeres távon belül került a csillaghoz képest, ezzel megdöntötte a Helios-2 amerikai-német űrszonda 1978-os eddigi rekordját. A Parker útja ezzel még nem ért véget, a terv szerint jövő héten merül majd a koronába, ahol a Nap felszínétől 24 millió kilométerre fog elhaladni.
![A Parker Solar Probe a Vénusz előtt](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2123/21239/212395/21239526_54c8f2dd668e5efcd1c90201ce1789d4_wm.jpg)
Az augusztus elején fellőtt űrszonda a következő hét évben 24-szer közelíti majd meg a Napot, lesz olyan is, amikor a Nap felszínétől mért legkisebb távolsága 6 millió kilométer lesz. A Parker hétfő éjszaka egy másik rekordot is beállít egyébként, és ezt is a Helios-2-től veszi majd el: sebessége el fogja érni az óránkénti 247 ezer kilométert, írja az MTI.
Az autó méretű űrszondát olyan vastag hőpajzssal borították be, hogy kibírja a hatalmas hőt és sugárzást.
A NASA kutatói szerint a 2025-ig tervezett kutatás alatt új információkat szereznek a Nap működéséről, és az összegyűjtött adatok pontosíthatják a jövőbeli időjárás-előrejelzéseket. Az egyik cél a napszél gyorsulása titkának megfejtése, a másik pedig a napkorona irdatlan magas hőmérséklete okának feltárása.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)