Az első ember: mozifilm, ami dokumentumfilmnek is beillett volna
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Tech-Tudomány cikkek
-
Rongyként nyújtható és csavarható az LG új kijelzője - Az élet keresése közben végezhetett a marslakókkal az amerikai szonda
- Itt a nagy dobás a 4iG-től: műholdakat állítanak Föld körüli pályára
- Minden eddiginél furább hibrid szörnyeteggel rukkolhat elő az Apple
- Hamarosan képtelenek leszünk kiszolgálni az adatközpontok energiaigényét
"A hatvanas évek űrkutatásában volt valami, amit minden körülmény szeretett volna tönkretenni, de voltak olyan bolond emberek, akik addig mentek előre, hogy csak összehozták, az egész örvénylő dervishadművelet közepén pedig ott volt Neil Armstrong" – ezt írtuk filmkritikánkban Damien Chazelle két hete bemutatott életrajzi filmjéről, aminek főszereplője egy sor embert próbáló viszontagság végén jutott el elsőként a Holdra.
"Az alkotói szabadság nemcsak balladai homályba burkolózó életrajzi réseket töltött meg saját, bár logikus és könnyen elfogadható értelmezéssel, de jó néhány tényszerű részletet is fölülírt a hatásosság kedvéért [...] Viszont a film mindezeken túl, minden egyes részletében annyira korszakhűen, annyira tökéletesen, olyan mérhetetlen gondos aprólékossággal jeleníti meg a legkisebb technológiai részleteket is, hogy hirtelen nem is tudunk hozzá foghatót mondani" – írtuk továbbá, és igazából az alábbi nagyképes válogatás arra vállalkozna, hogy az űrkutatás történetével foglalkozó mozifilmek legújabb darabját e tekintetből vegye szemügyre.
Az alábbiakban sorra vesszük a film legfontosabb történéseit, és összevetjük a történelmi tényekkel (holdhoaxhívők, NASA-konteósok, hess innen), mindehhez ráadásul a filmből vett képkockákat állítjuk szembe az amerikai űrkutatási hivatal archívumaiból előbányászott felvételekkel.
Ha ön még nem nézte meg a filmet, és szeretne spoilerektől megkímélve beülni a moziba, most csukja be a cikket, mert ha tisztában is vagyunk a holdraszállás történetével, a film tartogat bőven meglepetéseket, amikről itt most több szót is ejtünk. Ha már látta a filmet és esetleg felmerültek önben is megválaszolatlan kérdések, bátran pörgesse végig a cikket, érdemes lesz az utolsó pontig átvilágítani a filmkészítők munkáját.
A film in medias res kezdődik Armstrong egyik X-15-ös tesztrepülésével. A fiatal pilóta az űr határáig repül a NASA rakétahajtású kísérleti űrepülőgépével, majd némi bonyodalom után sikeresen landol egy kiszáradt kaliforniai tómederben. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
A film elején bemutatott rázós repülés egyike volt Armstrong hét X-15-ös repülésének. A haditengerészet pilótája a koreai háborúban 78 bevetésben vett részt Grumman F9F Panther sugárhajtású vadászgéppel. 1955-ben repülőmérnöki diplomát szerzett és még abban az évben csatlakozott a NASA elődjéhez, a NACA-hoz, hogy kutatómérnök pilótaként részt vegyen a nagy sebességű repülést kutató programban. Két társával elsőként repülhetett a NASA X-15-ös rakétarepülőjével, ami az amerikai űrprogram kezdetén – 1959 és 1968 között – egy sor űrrepüléssel kapcsolatos kísérletnek volt főszereplője, és az átala szerzett repülési tapasztalatokat a Mercury, a Gemini, az Apollo és az űrsikló programokban egyaránt felhasználták. (Fotó:
Dryden Flight Research Center / NASA)
A filmben látható X-15-ös életnagyságú modellje, amivel az eredeti helyszínen, a Rosamond tó kiszáradt medrében, a kaliforniai Edwards Légibázis közelében forgatták a landolási jeleneteket 2018 februárjában. (Fotó:
Kenji Thuloweit / U.S. Air Force)
Armstrong és a 66670 lastromjelű X-15-ös rakétarepülőgép, ami a program első prototípusa volt (a gép jelenleg a Smithsonian Intézet washingtoni múzeumában van kiállítva). A filmben ábrázolt picit túldramatizált jelenet 1962. április 22-én történt, javarészt azért valóban úgy, ahogy a forgatókönyv alapján a filmbe került. A film alapjául szolgáló életrajzi könyv (James R. Hansen: First Man, chapter 15: Higher resolve) szerint Armstrong aznap 63 kilométeres magasságig emelkedett a géppel, és ereszkedés közben párszor "lepattant" a légkörről, de ez szándékos volt, mivel Armstrongnak egy speciális, gyorsulási terhelést mérő műszer tesztelése volt a feladata. (Fotó:
NASA)
Neil Armstrong (Ryan Gosling) halálos beteg kislányával, Karennel (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Mint Hansen könyvéből kiderül, Karen 1962. január 28-án hunyt el, kétéves korában, rosszindulatú agydaganat következtében. Ahogy a könyvhöz hűen a film is ábrázolja, Armstrong a munkába menekült, hogy ne temesse maga alá a mérhetetlen gyász. Még abban az évben tagja lett a NASA második űrhajósosztályának, akiket a Gemini-program végrehajtásához válogattak ki. (Fotó:
Armstrong family)
A film kevés tréfás jelenetei közé tartozik az űrhajóskiképzés elején bevetett, több tengely mentén is forgatható űrhajószimulátor, amivel azt gyakorolták, hogy miképp lehet egy irányíthatatlanul pörgő, hánykolódó űrhajót ismét irányítás alá vonni, miközben az űrhajósra váltakozó irányú és erejű terhelések hatnak. Az effajta kísérletek egyéni érzékenységtől függően viselték meg az asztronautajelölteket, a filmben kissé túlzóan – leginkább a humoros hatás kedvéért – ábrázolták ezt. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
A hatvanas évek elején így nézett ki a MASTIF, azaz a Multi-Axis Space Test Inertial Facility a NASA Lewis kutatóközpontjában. A több tengelyű forgással való megbirkózás azért volt létfontosságú, mert amennyiben nem a megfelelő pozícióban (azaz hőpajzzsal előre, a landolási ív irányában) érkezik az űrhajó a légkörbe, akkor megsemmisül a légköri súrlódás közben termelődő hő hatására, éppen ezért a MASTIF-ot már az űrprogram legelejétől, a Mercury űrhajósok kiképzésénél is használták. A vezérléstől függően percenként akár 50 fordulattal is pöröghettek a pilóták, akiknek kis nitrogénfúvókákkal kellett a pörgés ellenében stabilizálni a szimulátor "fülkéjét". (Fotó:
NASA)
Képkocka a filmből: fess Gemini űrhajósok elméleti képzés közben. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Fotó a NASA-archívumából: a Gemini-8 küldetés legénysége (Neil Armstrong, jobb oldalt alulról a 2., és David Scott, az asztal bal oldalán, alulról a 2., piros pólóingben) reggelizik steaket és tojást a start napján. Csatlakoztak hozzájuk fess űrhajóstársaik (Donald Slayton, Curtis Michel, Walter Cunningham, Alan Shepard és Roger B. Chaffee). (Fotó:
NASA)
1966. március 16. A Gemini-8 küldetés napja. A film egyik feszült jelenete a két űrhajóst mutatja, ahogy a startállás tetején lévő úgynevezett fehér szobába tartanak, miközben a szomszédos startállásból az Agena pilóta nélküli űrhajó indul útjára. A következő fotóval összevetve jól megfigyelhető, hogy a film kosztümkészítői milyen aprólékos gondossággal alkották újra a korszakra jellemző űrruhákat, és a NASA-technikusok öltözetét. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Ez a NASA-fotó a fehér szobából David R. Scott és Neil Amrstrong űrhajósokat mutatja egy start előtti teszt során, 1966. március 11-én. (Fotó:
NASA)
Beszállás a Gemini-8 űrhajóba, amit az alább következő archív NASA-fotó alapján meglehetősen hűen ábrázolja az űrtörténeti pillanatot, amivel Armstrong első űrutazására indult. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
A NASA és a McDonnell technikusai segítenek a két űrhajósnak beszállni a Gemini-8 űrhajóba a start előtt a Kennedy Űrközpont 19-es startállásán. (35 mm-es diafilmkocka, 1966. március 16., NASA-azonosító: 104-KSC-66C-1852) (Fotó:
NASA)
Pályakorrekció után az Agena pilóta nélküli űrhajót szabad szemmel kereső Armstrong a filmből. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Egy remek portré, amit összevethetünk a fenti filmkockával: Neil Armstrong a Gemini-8 űrhajóban, amint az utolsó ellenőrzéseket végzi a start előtti visszaszámlálás során. (Fotó:
NASA)
Ahogy a filmben is látható, a Gemini-8 küldetés során a két űrhajós sikeresen összekapcsolódott az Agenával. A részfeladat hibátlan végrehajtása után azonban életveszélyes helyzet alakult ki a Gemini űrhajó egyik hajtóművének meghibásodása miatt. Az egyre gyorsabban, másodpercenként egy fordulattal pörgő űrhajót végül Armstrong lélekjelenléte és remek helyzetfelismerő képessége mentette meg: a visszatéréshez használandó kormányfúvókákat bekapcsolva állította meg a szédítő forgást. A film elején ábrázolt MASTIF szimulátor fontosságát utólag elég jól kidomborította ez a fájdalmasan hosszú jelenet. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
A meglehetősen izgalmasra sikerült Gemini-8 küldetés során készült kevés űrbéli fotó egyike, amin az Agena dokkolóberendezése látható a Gemini-8 jobb oldali ablakából fényképezve. (Fotó:
David R. Scott / NASA)
Képkocka a filmből: Neil felesége, Janet Armstrong (Claire Foy) a NASA által a lakásukba telepített vezetékes rádión feszülten hallgatja a Gemini-8 küldetés során az irányítóközpont és az űrhajósok közti kommunikációt. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Ralph Morse, a LIFE magazin legendás fotósa szinte napról-napra híven dokumentálta Armstrong és családja életét, hosszú időt töltve a családtagokkal is, miközben az űrhajós a küldetéseken vett részt. A fenti képsorozat Janet Armstrong aggodalmáról nyújt képet. (A színésznő megkapó hasonlatosságán túl figyeljük meg a filmből vett képkockával összevetve a ruházat és a tárgyak közel tökéletes azonosságát.) (Fotó:
Ralph Morse / LIFE (Hosted by Google)
A film rövid, csupán pár pillanatig tartó jelenetben ábrázolja a NASA egyik legsúlyosabb katasztrófáját, amiben életét vesztette az Apollo-1 küldetésre készülő három űrhajós. 1967. január 27-én, egy hónappal az Apollo-program első emberes próbarepülése előtt, egy gyakorlat során tűz ütött ki a parancsnoki modulban. Virgil „Gus” Grissom parancsnok, Edward H. White és Roger B. Chaffee pilóták, akiknek az Apollo űrhajó kipróbálása lett volna a feladatuk Föld körüli pályán, hősi halált haltak a tűzvész következtében. A tragédia megroppantotta az Apollo-programot, ahogy filmbéli Armstrong kezében összeroppan a borospohár társai halálhírének hallatán. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Egy megrázó NASA fotó. A kiégett parancsnoki modul belseje a tragédia másnapján. A tűz kiindulópontja feltehetően egy vagy több zárlatos vezeték volt, az enyhén túlnyomásos, oxigédús kabin belsejében a lángok villámgyorsan terjedtek, minden éghető anyagot elemésztve, Az űrhajósok pár pillanat alatt bekövetkező halálát füstmérgezés okozta. (Fotó:
NASA)
A filmbéli megpróbáltatások sorában a következő az LLRV (Lunar Landing Research Vehicle) balesete. A különös repülő szerkezettel a holdkomppal való repülést, manőverezést, landolást gyakorolták az űrhajósok. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Az Apollo-programban két LLRV épült, és ahogy a film hűen ábrázolja, Armstrong kis híján életét vesztette az 1968. május 6-i tesztrepülés során. Az LLRV-1, amivel repült műszaki hiba miatt hirtelen irányíthatatlanul oldalára dőlt és zuhanni kezdett. Armstrongnak a másodperc törtrésze alatt döntenie kellett, és meghúzni a katapult fogantyúját. A baleset vizsgálata során kiderült, hogy ha egy pillanatot is késlekedik, az ejtőernyője nem tudott volna időben kinyílni. A balesetről filmfelvétel is készült, a fenti négy kocka a szerencsés kimenetelű baleset négy pillanatát örökítik meg. (Fotó:
Armstrong Flight Research Center / NASA)
A film itt egy ponton tér el a valóságtól: igaz ugyan, hogy Armstrongot jó pár méteren keresztül rángatta a földön az ejtőernyő, de valójában csupán a nyelvére harapott rá, és az arcán nem sérült meg, a filmben ábrázolttal ellentétben. (Fotó:
Universal Pictures)
Neil Armstrong és az LLRV-1, 1969. február 12-én. Érdemes itt is összehasonlítani a filmbéli kosztümöt az eredetivel. (Fotó:
NASA)
A filmbéli Saturn V holdrakéta (SA-506), amivel az első ember eljuthatott a Holdra. Itt érdemes megjegyezni, hogy a figyelmes nézők a stáblista vége felé felfedezhetik a SpaceX nevét is. A filmkészítők ugyanis az Apollo-11 startjához használt rakétahajtómű-dübörgést a SpaceX Falcon Heavy idáig egyetlen, 2018. február 6-i startja során rögzítették. (A Falcon Heavy az űrhajózás történetének egyetlen olyan amerikai rakétája, amely a hatalmas Saturn V rakétához mérhető teljesítményű.) (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Egy nem túl gyakran látható, halszemoptikával készült archív fotó, amin az Apollo-11 űrhajót láthatjuk nagyjából a filmbéli perspektívából, miközben az LC-39A startállásra cammog a hatalmas lánctalpas szállítón. (Fotó:
The Project Apollo Archive / NASA)
A film könnyedebb hangvételű jelenetei közé tartozik a repülés előtti sajtókonferencia, amin – csakúgy mint a valóságban – kidomborodott, hogy a legénység tagjai közt Armstrong volt a szerény, introvertált típus, míg Buzz Aldrin a nagyszájú, vagányabb figura. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Az 1969. július 5-i sajtókonferencián – ahogy az a filmben is látható – egy különös, dobozszerű építményben, viszonylag távol a tévésektől, újságíróktól, fotósoktól ült a három űrhajós. A doboz egyfajta elkülönítőként szolgált, hogy a kockázatos út elé néző Apollo-11 legénységét megóvja egy esetleges fertőzéstől. (Fotó:
NASA)
A film egyik igen feszült, drámai családi jelenete, aminek során Janet arra kényszeríti az útnak induló űrhajóst, hogy küldetése előtt beszéljen két fiával, készítse fel őket arra az eshetőségre, hogy elveszíthetik apjukat, hogy esetleg nem tér vissza élve a veszélyes küldetésből. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
A fotó 1969. július 11-én készült Armstrongék házában, öt nappal a történelmi start előtt. A fentebb említett beszélgetésre valóban sor került, mint arról Rick és Mark Armstrong később egy lapinterjú során beszélt. A filmben látható jelenet megírásához a rendező konzultált is a két Armstrong-fiúval, az általuk elmondottakra alapozva forgatták le a szívszorító részt. (Fotó:
NASA / AFP)
Ryan Gosling talpig űrruhában: a film talán legtökéletesebb, látványvilágában legprecízebben megfogalmazott jelenete. A legutolsó apró részlet is klappol, az összes filmes kellék a helyén van, és minden 100 százalékig élethű, ahogy az a hivatalos NASA-fotókon látható. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Az eredetihez mindenben tökéletesen hasonlító replikákat használtak a filmben, mint arról ez, a start napján, a beöltözésről készült eredeti NASA-fotó is tanúskodik. (Fotó:
The Project Apollo Archive / NASA)
Négy archív fotó az Apollo-11 tagjainak szkafanderpróbáiról. (Fotó:
The Project Apollo Archive / NASA)
Armstrong, Collins és Aldrin úton az Apollo-11 űrhajó felé – a filmben. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Armstrong, Collins és Aldrin úton az Apollo-11 űrhajó felé – a NASA archív képén. (Fotó:
The Project Apollo Archive / scan: Ed Hengeveld / NASA)
Ryan Gosling. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Neil Armstrong. (Fotó:
The Project Apollo Archive / NASA)
A történelmi rakétastarthoz javarészt archív felvételeket és némi CGI-t használtak a filmben. A rakétát repülés közben, közelről mutató felvétel az utóbbiak közé tartozik, és az alábbi ikonikus fotót idézi meg. (Fotó:
Last Man / Universal Pictures)
Az Apollo-11 startjáról készült kompozit fotót jól ismeri a világ. A hangsebességhez közeli sebességgel repülő, elegáns páragallért viselő rakéta, valamint a mellé szerkesztett amerikai lobogó így együtt az Egyesült Államok űrversenyben aratott győzelmét hirdette. (Fotó:
NASA)
"Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek." Sokan bírálták a filmet – és talán hozzájárult az amerikai mozikban való várakozásokat alulmúló szerepléshez – hogy nem mutatta be az amerikai zászló kitűzését. Helyette a filmben a holdraszállás történelmi jelenetei közül az első lépés és Armstrong történelmi mondata kapta a főszerepet. A készítők szándékosan nem akarták a nemzeti büszkeségre helyezni a hangsúlyt, inkább azt mutatták be, hogy az egész világot összefogta az emberiség legnagyszerűbb teljesítménye, világszerte százmilliók követték tévén vagy rádión a holdraszállást, és hallgatták az idegen égitestre lépő Armstrong legendás szavait. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Egy eredeti NASA-fotó a Holdon tett első lépések egyikéről. Aldrin több hasonló képpel is kísérletezett, a Hold porába nyomott csizmalábnyomról készült fotója egyike az Apollo-11 ikonikus képeinek. (Fotó:
NASA)
Ahogy mostanáig igazán csak Buzz Aldrin láthatta: Neil Armstrong a Holdon, a holdkomp társaságában. Az Apollo-11 holdsétái során ugyanis pár kivételtől eltekintve nem készült rendes fotó, csak nem túl jó minőségű, szemcsés filmfelvétel a küldetés parancsnokáról. A középformátumú Hasselblad fényképezőgép ugyanis szinte végig Armstrong kezében volt, így a NASA archív fotóin szinte kizárólag Buzz Aldrin látható különféle tevékenységek közben. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
1969. július 20. Neil Armstrong a holdkompnál dolgozik. Ez az egyik olyan fotó, amin a Holdra elsőként lépő ember látható – háttal, távol a kamerától, ellenfényes becsillanástól kissé fakón. Fotó egy történelmi hősről, a történeti tetthez kissé méltatlanul, de személyiségétől annyira mégsem távol álló módon. (Fotó:
Buzz Aldrin / NASA)
Janet Armstrong (Claire Foy) a sikeres holdraszállás után, riporterek gyűrűjében. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Az Armstrong-család tagjai – csakúgy mint a többi asztronauta hozzátartozói – folyamatos médiafigyelem közepette voltak kénytelenek élni, és ebben a film kicsit sem túlzott. Otthonaikban, kertjeikben, az utcában ahol laktak, állandóan újságírók, tévéstábok tanyáztak, szinte minden pillanatban azt lesve, hogy miképp reagálnak az aktuális hírekre, történésekre. A fotó – amin Janet és két fia: Eric és Mark látható – az Apollo-11 sikeres startja után készült a Kennedy űrközpontban. (Fotó:
NASA / AFP)
Végezetül nem hagyhatjuk ki nagyelemzésünkből a film kulcsjelenetét. A film premierje után rögtön rengeteg lap arról kezdett cikkezni, hogy vajon volt-e, lehet-e valóságalapja a filmben látott katartikus mozzanatnak, amivel Armstrong eltávolodva a holdkomptól egy kis holdkráterbe ejti elhunyt lánya, Karen karkötőjét, végleg fölerősítve a film elviselhetetlen gyászról, küzdeni akarásról, a tökéletlenség ellenére is kiemelkedő emberi nagyságról szóló mondanivalóját. (Fotó:
First Man / Universal Pictures)
Egy biztos, és ez Hansen életrajzi könyvéből valamint a NASA mindent percről percre rögzítő jegyzőkönyveiből is kiderül: Armstrong valóban tett egy előre nem tervezett, magányos sétát egy kis, kb 30 méter átmérőjű kráterhez (Little West Crater), ahol pár percet töltött egyedül. Az űrhajós készített pár fotót a holdkomptól hatvan méterre lévő mélyedésről – ez itt az egyik képkocka. (Fotó:
Neil Armstrong / NASA)
Hogy tényleg vitt-e Armstrong magával a Holdra valamiféle lányára emlékeztető-emlékező személyes tárgyat, nem tudni. A hivatalosan magukkal vihető tárgyak listáján nem szerepelt hasonló tétel, de tegyük hozzá, hogy a legtöbb Apollo-űrhajós vitt magával olyasmit a Holdra, amire nem adták áldásukat a NASA szigorú illetékesei. Ezek gyakran mélyen személyes jellegű, családi kötődést jelképező apró holmik voltak, így nem elképzelhetetlen, hogy a filmben ábrázolt, csupán a rendező és forgatókönyvíró által alkotott, végtelenül erős érzelmi töltetű jelenet megtörténhetett. Biztosat azonban nem tudni, Armstrong maga szűkszavúan fogalmazott a kis kitérőről, mondván csupán azért ment a kráterhez mert geológiai szempontból érdekesnek találta. Bizonyíték a karkötőre tehát nincs és nem is lesz – mindaddig, míg a távoli jövőben egy az űrkutatás történelmi helyszíneit meglátogató holdexpedíció fel nem keresi a rejtélyes Little West krátert. (Fotó:
Neil Armstrong / NASA)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
