A Facebook felbérelt egy céget, hogy konteókat terjesszenek Soros Györgyről
További Tech-Tudomány cikkek
- AI a magyar vállalatok szemével: lehetőségek és kihívások a mesterséges intelligencia alkalmazásában
- Már csak húsz év, és elbúcsúzhatunk a magyar fenyvesektől
- A mesterséges intelligencia még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket
- A mesterséges neurális háló atyjai nyerték a fizikai Nobel-díjat
- Még nincs vége: októberben is bemutatót tarthat az Apple, ezzel készülhetnek
A Facebook az utóbbi években-hónapokban egyik adatvédelmi balhéból a másikba zuhan, miután a 2016-os amerikai elnökválasztásban az orosz propaganda egyik legélesebb fegyverének bizonyultak, idén tavasszal már a Cambridge Analytica-botrány tépázta a hírnevüket, hogy aztán ősszel történetük legnagyobb hekkertámadását kelljen átvészelniük.
A New York Times hosszú cikkben járja körül, hogyan próbál mindezek után talpra állni a cég és javítani valamit a megítélésükön. A stratégia részeként pedig ledobták az idehaza sem ismeretlen válságkommunikációs pr-bombát:
Soros György
A Facebook ugyanis felbérelt egy pr-céget, hogy az összeesküvés-elméleteket terjesszen-erősítsen Sorosról, illetve hogy minél szorosabban a Facebook kritikusaihoz kösse az üzletembert, ezzel hiteltelenítve az adatvédelmi balhék miatt kritikus hangokat – írja a Guardian.
A NYT információi szerint a Facebook a Definers Public Affairs nevű republikánus hátterű washingtoni céget bízta meg. A cég egyik elterelő hadművelete az volt, hogy a rivális techcégekről, például a Google-ről és az Apple-ről jelentettek meg negatív cikkeket az NTKNetwork.com nevű oldalon, amely úgy néz ki, mint egy híroldal, de valójában a cég működteti. Innen aztán az erre fogékony oldalak, például a Breitbart, már vették is át cikkeket.
Az innen nézve különösen érdekes másik taktika pedig az volt, hogy Soros Györgyöt igyekeztek a Facebook kritikusai mögött álló bábmesterként megfesteni – ennek az Egyesült Államokban is szép hagyományai vannak, Donald Trump elnök épp az elmúlt hetekben igyekezett Soros nyakába varrni az amerikai déli határ felé menetelő menekülttömegeket, amelyek meg is kapták a Soros-karaván nevet.
A jobboldali Daily Caller egyik újságírója, Joe Gabriel Simonson is arról írt Twitteren, hogy a pr-cég megkereste, hogy nyomják a sorosos narratívát a Facebookról szóló cikkeikben. Simonson szerint azonban kellemetlenül antiszemita felütése volt annak, hogy egy háttérből az eseményeket irányító zsidó nyakába akarják varrni a szerinte amúgy jogos Facebook-kritikákat.
Soros egyébként maga is rendszeresen nyíltan és erősen kritizálja a Facebookot, ahogy a Google-t is, amiért a monopolhelyzetükkel visszaélve kétes adatkezelési gyakorlatot folytatnak, és nem védik meg a társadalmat a működésük következményeitől. Soros alapítványa valóban támogatott is egyes Facebookot kritizáló jogvédő szervezeteket.
Érdekesség, hogy miközben a Facebook által felbérelt cég a fenti narratívát tolta, a NYT cikke szerint egyúttal azt a némileg ellentétes iránynak tűnő taktikát is követte, hogy az Anti-Defamation League nevű rágalmazásellenes szervezetnél lobbizott, hogy lépjenek fel a Facebookot kritizáló szervezetek állítólagos antiszemita kampánya ellen.
Már csak az a kérdés, hogy a magyar kormány és kormánymédia mihez kezd a helyzettel, hiszen az utóbbi időben Soros mellé éppen a Facebook lépett elő náluk a másik főellenségként, mert szerintük a cég cenzúrázza a kormánypárti véleményeket.
Frissítés
A cikk hatására a Facebook megszakította a kapcsolatot a Definers Public Affairszel
– írja egy újabb cikkében a New York Times egy névtelenül nyilatkozó forrására hivatkozva.
Az ügyre rálátó forrás szerint a Facebook felső vezetése nem volt tisztában azzal, pontosan milyen munkát végez a pr-cég. Maga a Facebook is kiadott egy közleményt, ebben azt írják, hogy sosem titkolták a kapcsolatukat a céggel, és sosem kérték, hogy valótlanságokat terjesszen.
A Definers Public Affairs egyik vezetője, Tim Miller is megszólalt az ügyben, saját bevallása szerint csak tényszerű információt használtak fel a kampányaikban, és őt személyesen is megviselte, hogy antiszemitizmussal vádolják őket a Sorossal kapcsolatos üzeneteik miatt, hiszen elítéli az antiszemitizmust és ő maga is harcol a rasszizmus és az alt-right ellen.
Rá akarták tolni Sorost a kritikusaikra, hogy ezzel járassák le őket. Közben azért a biztonság kedvéért az antiszemita-kártyát is bedobták.
598 · Nov 15, 2018 10:12am Tovább a kommentekhez