Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Százmilliókat költöttünk rá, hogy jövőre díszvendégek legyünk a CeBIT-en, erre megszűnt

K EPA20180612088
2018.11.28. 22:28

Update: Cikkünk megjelenését követően Deutsch Tamás levélben ismertette észrevételeit az üggyel és állításainkkal kapcsolatban. A cikk jelenlegi változatában a korábbi miniszterelnöki biztos álláspontja is megjelenítésre került.

A kiállítók és a látogatók számának csökkenése miatt nem rendezik meg többé a hannoveri CeBIT nemzetközi információtechnológiai vásárt - közölték szerdán az esemény szervezői a nyilvánossággal, jelentette az MTI.

A hír Magyarország számára különösen szomorú, mivel a 2017-es és 2018-as CeBIT-en való jelenlétre jelentős figyelmet és anyagi forrásokat fordított a magyar kormány, egy közeljövőben megvalósuló, hosszabb távú együttműködés reményében.

"A kormány szeretné, ha Magyarország a közeljövőben a CeBIT digitális szakkiállítás kiemelt partnerországa, díszvendége lenne, ezért is irányul kiemelt kormányzati figyelem a jövő hétfőn Hannoverben kezdődő rendezvényre"

- mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő 2017 márciusában.

A digitális jólétért májusig miniszterelnöki biztosként dolgozó Deutsch Tamás pedig hozzátette, 

azon dolgoznak, hogy már 2019-ben Magyarország legyen a kiállítás díszvendége.

Deutsch a 2017-es CeBIT előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány 340 millió forinttal támogatta a magyar pavilon kialakítását és a magyar részvételt, ami minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz. Majd 2018-ban megismételtük a mutatványt, ismét 340 millióból. 

Mielőtt azonban 2019-ben tényleg díszvendégek lehettünk volna, a CeBIT kimúlt.

Kész szerencse, hogy a tervekkel ellentétben nem sikerült már az idén partnerországgá válnunk, mert akkor egy kormányhatározat szerint 1,6 milliárdot sem sajnáltunk volna a részvételre költeni.

Deutsch Tamás cikkünkre küldött levelében ugyanakkor cáfolta, hogy a kiemelt jelenlétre a kiemelt szerep megpályázása miatt fordítottak volna sokkal többet.

"Egyetlen fillért sem költött Magyarország, Magyarország Kormánya arra, hogy a CeBIT díszvendége legyünk 2019-ben. Arra költöttünk, hogy a korábbi évekhez képest hangsúlyosabban, nemzeti stranddal jelenjen meg hazánk a CeBIT-en. Ez sikeres elképzelés volt 2017-ben és 2018-ban is, jól szolgálta a nemzeti standon kiállító magyar, illetve magyarországi piaci szereplők üzletkötési törekvéseit" – írta állításainkra reagálva a politikus.

Ami a díszvendégség megpályázásának ügyét illeti, Deutsch tájékoztatása szerint "2017-ben jeleztük, hogy “pályázunk” a díszvendég státuszra (2018-ra, vagy 2019-re), de a 2017-es CeBIT után a szervezők bejelentették, hogy átalakítják a kiállítást, és már 2018-tól nem lesz díszvendége a rendezvénynek. Ezt ismerve készültünk a 2018-as részvételünkre. A “díszvendég-ügy” már több mint egy éve lekerült a napirendről".

Felvetődik a kérdés, hogy akkor mi indokolta az emelt szintű jelenlét fenntartását? Mennyire volt jó döntés ugyanannyi pénzt költeni a lényegesen kevésbé látogatott 2018-as CeBIT-en való jelenlétünkre, mint a 2017-esre? Noha közben az erre forrásokat biztosító kormányhatározatban megfogalmazott egyik fő cél "lekerült a napirendről".

Minderre Deutsch azt válaszolta, 2018-ban is az volt a kormányzat szándéka, "hogy - a csökkenő látogatói részvétel mellett továbbra is - Európa legnagyobb informatikai szakkiállításán Magyarország, a magyar digitális gazdaság hangsúlyosabban, egy nemzeti standdal jelenjen meg. Azért, hogy így minél több üzletet tudjanak kötni a magyar cégek".

A CeBIT vége annyiból nem volt teljesen váratlan - legfeljebb Deutschéknak -, hogy az utóbbi években folyamatosan és jelentősen csökkent iránta az érdeklődés. A 2018-as vásár népszerűsége az utóbbi évek trendjét követve jóval szerényebb volt a korábbiakénál, a látogatók száma az előző évi 200 ezerről 120 ezerre süllyedt .  

A rendezvény fénykorában a CeBIT az információs technológia első számú nemzetközi vására volt, látogatóinak száma pedig 800 ezer körül mozgott. A hanyatlást mutatja, hogy 1995-ben például Bill Gates személyesen mutatta be a Windows operációs rendszer új változatát a hannoveri rendezvényen, az idén viszont már önálló standja sem volt a rendszert kifejlesztő Microsoftnak.

A hannoveri vásárvárost üzemeltető vállalat, a Deutsche Messe AG közleményében azzal magyarázta a rendezvény megszűntetését, hogy a CeBIT központi témája, a digitalizáció mára valamennyi szakmai vásáron meghatározó tényező, ezért csökkent az érdeklődés a hannoverihez hasonló jellegű esemény iránt.

A Hannoversche Allgemeine Zeitung értesülése szerint a 2019-re tervezett CeBIT-re eddig csupán 6000 négyzetméternyi területet foglaltak le a kiállítók, míg tavaly ilyenkor már 18 000 négyzetméternél tartottak. A foglalási adatok láttán pedig a Deutsche Messe tulajdonosai - a hannoveri önkormányzat és az Alsó-Szászország tartományi kormány - "behúzták a vészféket", mert súlyos veszteségektől tartottak.

A német sajtóban közölt első elemzésekben hangsúlyozták, hogy egy sor nagy cég, köztük az Apple és a Google a saját rendezvényein mutatja be újdonságait, és a technológiai innováció valamennyi területének van már legalább egy nagyszabású nemzetközi vására, a távközlésben például a barcelonai Mobile World Congress, a szórakoztatóelektronikában pedig a Las Vegas-i CES vagy a berlini IFA, és mindez egyre inkább háttérbe szorította a CeBIT-et.

(Cikkünk korábbi változatában hibásan miniszteri biztosként jelöltük meg Deutsch Tamás beosztását. A politikus valójában 2014-től az InternetKon-ért felelős, 2015-től pedig a Digitális Jólét Program irányításáért felelős miniszterelnöki biztosként dolgozott, egészen májusig. Elnézést.)

Borítókép: Kiállítók a magyar pavilonban Európa legnagyobb digitalizációs és innovációs üzleti fesztiválján a hannoveri CeBIT-en 2018. június 12-én. Fotó: Focke Strangmann / MTI/EPA)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!