![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
WHO: A saját sikerünk áldozataivá váltunk
A kanyarós megbetegedések rohamosan növekvő számára figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben. A WHO szerint az idén novemberig bezárólag 10 százalékkal több kanyarós megbetegedést regisztráltak világszerte 2017-hez képest. A tavalyi év egészében pedig 30 százalékkal több esetet jelentettek, mint 2016-ban.
Világszerte tavaly 110 ezer ember halt meg a betegség miatt, többségük gyermek volt. 2017-ben legkevesebb 6,7 millió ember fertőződött meg.
A WHO eredetileg azt remélte, hogy 2020-ra teljesen sikerül kiirtani a kanyarót a világban. „2000 óta kétségkívül nagy előrelépések történtek" – mondta Martin Friede, a WHO oltóanyag szakosztályának szóvivője. A fertőzések száma azóta 85 százalékkal csökkent, az amerikai járványügyi központ (CDC) és a WHO adatainak egyik legfrissebb elemzése szerint 21 millió ember életét sikerült ezzel megmenteni.
„Ugyanakkor a saját sikerünk áldozataivá váltunk" – jelentette ki Friede. A szakértő ezt azzal indokolta, hogy sok szülő alábecsüli a kanyaró jelentette veszélyeket az olyan fejlett országokban, mint például Németország.
A kanyaró erősen fertőző betegség, az esetek többségében ugyan gyógyítható, de halálos kimenetelű komplikációk is előfordulhatnak.
2017 október eleje és 2018 szeptember vége között az Európai Gazdasági Térségben (EGT), illetve az Európai Unió tagállamaiban 13 453 kanyarós esetet regisztráltak az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint. Európában különösen Görögországban, Romániában, Szlovákiában, Olaszországban, és Franciaországban volt sok megbetegedés.
A vizsgált időszakban Görögországban volt a legmagasabb a megbetegedések arányszáma, egymillió lakosra 283,1 kanyarós eset jutott. Ez az érték a legalacsonyabb Dániában volt, ahol egymillió főre egy megbetegedés jutott.
A német kanyaró- és rózsahimlő -ellenőrző bizottság (NAVKO) adatai szerint a WHO európai régiójához tartozó 53 államból 37-ben sikerült teljesen felszámolni a kanyarót.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Ultranagy energiájú szellem járta be a Földközi-tengert
A ritka eseményt egy épülő olasz detektor érzékelői fogták.
tegnap, 10:02
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
február 12., 06:09
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
február 12., 13:31
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
február 12., 09:49
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
február 12., 20:45
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
február 11., 09:25
- Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.
február 9., 11:38
- Tech-Tudomány
Csaknem egy hónap után ismét le lehet tölteni a TikTokot az Egyesült Államokban
Lépett az Apple és a Google.
tegnap, 12:31
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39
- Tech-Tudomány
Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
A Zenbook A14 még az egy kilót sem éri el, mégis helytáll a mindennapokban.
február 8., 11:04
- Tech-Tudomány
Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
A kérdés, hogy mikor pukkan ki a buborék, amiben élünk.
február 8., 10:53