Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Vannak muslicák, amelyek sose alszanak

2019.02.21. 15:50
Az alvás esszenciális velejárója az életnek, egyik állat sem maradhat életben nélküle - gondoltuk eddig. Most ugyanis felfedeztek néhány muslicát (gyümölcslegyet), amelyek erről valahogy nem tudtak, és ők bizony egy szemhunyást sem alszanak egész életükben. Mégsem látszik rajtuk, hogy ettől zombivá válnának.

Az alvás a biológia egyik legnagyobb rejtélye. Valójában fogalmunk sincs, hogy miért alszunk. A szokásos magyarázat, miszerint így pihenjük ki a nap fáradalmait, és agyunk is nyugovóra térhet ez idő alatt, köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Alvás közben az agytevékenység ugyanolyan intenzív, mint ébren, és az alvásmennyiség sem függ egyértelműen a fizikai terheléstől (tehát a fáradtságtól). Talán az alvásnak a memória konszolidációjában van a legbizonyítottabb szerepe, de önmagában még

ez sem indokolja, hogy a szélsőséges alvásmegvonás halállal jár minden állat és az ember számára.

Hím ecetmuslica
Hím ecetmuslica
Fotó: Wikipedia

Az evolúcióbiológusok szerint az alvásnak már csak azért is kell legyen valamilyen hatalmas előnye, mert egyébként az alvás kifejezetten költséges. Alvás közben az állat védtelen a ragadozókkal szemben, és se táplálkozni, se párosodni nem tud. Most nem is fogjuk megoldani ezt a rejtélyt, inkább újabb érthetetlen jelenséggel fejeljük meg. Ugyanis hiába tűnt az alvás univerzális létfeltételnek, most mégis felfedeztek néhány muslicát, amelyek gyakorlatilag sohasem alszanak, mégis boldogan élnek.

Az Imperial College London kutatói laboratóriumi muslicákat vizsgálva állapították meg, hogy az egyes legyek rendkívül változatos alvásmintázattal rendelkeznek. Sokan közülük napi 5-10 órát is aludtak, viszont a nőstények hat százaléka beérte napi 72 perc vagy annál is kevesebb alvással. Sőt, három egyed mindössze 15, 14 vagy 4 percet aludt egy nap.

Ez a kialvatlanság látszólag semmilyen hatással nem volt a legyek egészségi állapotára, ugyanolyan sokáig éltek, mint társaik. De még a hosszabb ideig alvóknak sem kottyant meg, amikor egy forgó csőbe helyezték őket, amely meggátolta őket abban, hogy normál alvásidejük 96 százalékában aludjanak.

A kutatók szerint az eredményeik cáfolják azt az általános bölcsességet, miszerint az alvás univerzális biológiai szükségszerűség. Hogy akkor miért pusztul el a legtöbb állat, ha nem hagyják aludni, az továbbra is rejtély.