Akkora aligátort találtak Georgiában, hogy sokan kamunak hitték
Egy négyméteres és 317 kilót nyomó aligátorra bukkantak az amerikai Georgiában, de ez nemcsak leírva hangzik meghökkentőnek, hanem képen is. Olyannyira, hogy amikor az első fotók kijöttek a hüllőről, akkor a legtöbben kamunak hitték, mert hát ekkora aligátor nem létezhet.
Pedig létezik, itt a hatóságok által megerősített fotó róla.

Az állam természeti erőforrásokért felelős hivatalának közleménye szerint még február 18-án bukkantak az állatra, amely nagyon le volt gyengülve, ezért elaltatták. Több lőtt sebet is találtak rajta, azaz találkozott már emberekkel, akik megpróbálták leölni. Egyébként a hivatalnak is meg kellett erősítenie, hogy a fotó valós, tényleg ekkora hüllőt találtak egy mocsárban.
Ráadásul még csak nem is ez az állam történetének legnagyobb aligátora: 2015-ben ugyanis 4,3 méter hosszú állat létesített kapcsolatot emberi lényekkel. A hivatal azért hozzátette, hogy a most talált egyed is meglehetősen nagy darabnak számít.
(via USA Today)